Gondolatok, Kétkeréken

Isten tenyerén

Kellemes, már-már kora nyári melegre ébredtem, egy felhő sok, annyi sem volt az égen, ami eltakarta volna a Napot, így még a szél sem fújt. Tökéletes idő volt, ráadásul minden más is adott volt ahhoz, hogy ezen a napon ne üljek otthon.

Csomagoltam útravalót, bedobtam a térképet a táskámba arra az esetre, ha nem találnánk a közös nevezőt a GPS-el, és természetesen nem maradt ki a fényképezőgépem sem. Magamra öltöttem az összes plusz protektort, keréknyomás ellenőrzés, teletank, és indultam is a Cserhát szívébe.

Egy csoda volt minden megtett kilométer. A megművelt földek, a szántók, a sárgálló repcések, mind lenyűgöztek. Élet volt a tájban. Igazi, hamisítatlan élet. Nem olyan nagyvárosi nyüzsgés. Valami sokkal igazibb, olyan, amiből bármi születni képes: teremtő lét.

A szántóföldeken szarvas legelt, mezei nyúl futott velem versenyt az út szélén, és még egy réti sas is megtisztelt egy rövid fej-fej melletti röptével. A falvakban a pocsolyákból fecskék csipegették a sarat, és gólyák etették fiókáikat a póznák tetején. A földeken traktor szántott, vagy épp aratott. A domboldalon gyümölcsfák ezernyi virága készült arra, hogy őszre bő terméssel hálálja meg az emberi kéz gondoskodását.

A GPS most sem volt a barátom. Két település között, egy kanyargós útszakasz kellős közepén – balra fa, jobbra fa, szalagkorlát, útelágazás sehol – közölte velem Grabowski-s búgó hangon, hogy: “megérkezett úticéljához”.

Az első lehetőség, ahol meg tudtam állni, egy kecskefarm volt. Rögtön a bekötőút elején kis fa bódéból kínálta ínycsiklandó portékáit egy középkorú férfi, aki igen pontos útbaigazítást adott: előre Hollókő, majd 4 km gyalog hegynek fel, vagy vissza Felsőtold, majd 1,5 km gyalog hegynek fel. Reggel becsülettel lekocogtam az e heti 5 km-em, így nyugodt lelkiismerettel választottam a második verziót. Mielőtt azonban továbbindultam volna, lehalkítottam korgó gyomrom, az erre az esetre, becsomagolt útravalóval.

A természet csendje össze sem hasonlítható egy városéval. A városi csend már-már ijesztő, kihalt, a vidéknek még a csendje is tele van élettel. Autó, motor csak elvétve járt arra, így még az út szélén állva is zavartalanul élvezhettem a csicsergő madarak, és a ciripelő tücskök adta nyárköszöntő hangversenyét.

Felsőtoldra visszaérve leparkoltam a haranglábnál, kihámoztam magam a hegymenethez szükségtelen protektorokból, vállamra vettem a fényképezőgépem, és elindultam a kéz kilátóhoz.

A fehér bóbitás pitypang mező után két ember széles erdei úton lépkedtem felfelé a fehéren virágzó szamócák és az apró szirmú kék nefelejcsek között egészen addig, amíg elém nem tárult a sziklás hegyoldalon békésen elterülő, hatalmas, fehér fából épített nyitott tenyeret formázó kilátó.

Felmásztam a kilátóra, leültem megpihenni és nem győztem betelni se az alattam elterülő táj látványával, se a szívembe költözött érzéssel. Mintha Isten vigyázó kezében lettem volna. Akkor, és ott, azt éreztem, hogy valahol a nyüzsgő városok zaján, szagán, testi-lelki-mentális betegségein és nyűgjein, a médiából ömlő negatív híreken túl, minden nagyon rendben van. Isten ott tart a kezében minket, az egész világgal együtt. Egyszerűen csak annyira el vagyunk foglalva a saját vágyaink hajszolásával, kielégítésével, érzéseink viharában való hánykolódásunkkal, saját boldogságreményt ígérő szükségleteink a másiktól való elvárásával és kiharcolásával, ilyen-olyan hatalmi viszonyaink látszólagos fenntartásával, hogy közben nem csak élni felejtünk el, hanem érezni is. Érezni a valódi biztonságot és boldogságot, nem csak hittel, hanem teljes belső bizonyossággal ott, ahol vagyunk: Isten tenyerén.

A kilátó körüli sziklákból az idelátogatók apró kő-sztúpákat építettek. Az ég felé nyúló kis szentélyek, mint egy-egy imádság álltak ott, szeretettel őrizve építőjük hitét, mintegy összekötve őt éggel és földdel, mert bár két lábunk a talajt éri, mégis rég elvesztettük már azt. Nincs kapcsolatunk se a fenttel, se a lenttel, de még a benntel sem. A vidék azonban még tudja mindezt. Érti. A vidékben még élet van. Elfogadott, megbékélt, áldott.


Fotók: Jarabin Kinga



Alapértelmezett

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s