Dusgadh (Ébredés), Mesék

Luch-Dusgadh – az ébredők (4. rész)

Tara látott és érzett egyszerre. A középutat, az egyensúlyt hosszú évek kemény és tudatos munkájával építette meg, önmagát, és az élet nagy igazságait keresve a hit útján. Számtalan nagy vallással, ősi hiedelemmel ismerkedett meg, miközben egyik Birodalomból a másikba utazott, hogy személyesen is találkozhasson ezek tanítóival, vezetőivel.

Egyszerűen képtelen volt azonosulni Diogalthas intézkedéseivel. Az ellenszernek kikiáltott elixírt megkapóknak szabadságjogokat adományoztak, újra élhettek, felszabadították őket, míg a testben és lélekben egészségeseknek bezárva, elkülönülve kellett élniük.

Kezdetben Tara hevesen ellenállt. Sőt, még lázadt is! Tiltakozott, és nyíltan osztotta véleményét a jogtalan megkülönböztetés ellen, amíg egy nap el nem kezdett benne erősödni egy gondolat:

“Aminek ellenállsz, annak a hatása alatt vagy.”

Már nem mondhatta, hogy nem érdekli, mivel ott volt a fejében. A fejében, ahol egyik timor pusztult el a másik után. Nem volt az a gonosz erő, ami megtörhette volna Tara O’Connor Cotromach-ba, az igazság istenébe vetett hitét és bizalmát. Az elnyomó hatalom akaratérvényesítése, a közösség kettészakítása és az igazságtalan jogfosztás mélységesen felháborította. Olyannyira, hogy egy alkalommal arra lett figyelmes, hogy haragszik. Tehetetlen düh öntötte el elméjét valahányszor azt hallotta, látta, tapasztalta, hogy valaki félelemtől reszkető kézzel, vagy önös vágyaitól vezérelve áll a sorba Draoidh csodaszeréért.

Ezt azonban már nem engedhette meg magának. Sokat dolgozott nyugalmáért, rendíthetetlen békességéért. Eltökélt szándéka volt a körülmények ellenére is mindezt megtartani.

Reggel korán kelt. Tésztát gyúrt volt még egy kis kovász, liszt. Pogácsát sütött. Friss vizet mert a kútból a kulacsába, megfésülte, majd két copfba fonta derékiig érő hosszú, hullámos, vörös haját, fehér ruhát öltött és elindult a hegyekbe.

A Luch Dusgadh tagjainak legfőbb célja az emberi hármasság – a test, a szelem, a lélek – közötti kapcsolat felidézése, megélése és egyensúlyban tartása volt. A csoportba papok, papnők, tanítók, gyógyítók, varázslók, és olyan hétköznapi emberek voltak, akik már elnyerték az uralmat saját érzéseik felett, és a vágyaktól, indulatoktól mentes szabad életükből áradó, tiszta rezgésű boldogság energiával tették jobbá a világot a Linn an Oir – az Aranykor – beköszöntét várva.

A Luch-Dusgadh istene Cotromach, az Igazságos, az évezredek során már több prófétáját is elküldte a Földre. Treun, az Első Birodalomba érkezett. Ő tanította meg az embereknek, hogy erős akarattal és kitartással képesek változni, fejlődni, célokat elérni. Creideamh, a Második Birodalom prófétája hozta el a tudást a magasabb erőkről, és a Cotromach-ba vetett hitet a Földre. A Harmadik Birodalmba érkezett el a hűség és az elköteleződés nagy tanítója, Dilseachd. Tlachdmhor a szeretet törvényeit hozta el a Negyedik Birodalomba, Brathair a testvériség eszméit az Ötödik Birodalomba, Firinn a Hatodik Birodalomban a minden hazugság felett győzedelmeskedő igazság reményét adta az embereknek.

A jövendölés szerint Saorsa, a Hetedik Birodalom népén keresztül fogja elhozni egy valódi szabadság, egy magasabb rendű szabad élet törvényeit és alapjait a világnak úgy, hogy egyesíti az erő, a hit, a hűség, a szeretet, a testvériség, és az igazság eszményét…



Alapértelmezett

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s