Lencsi-mesék, Mesék

A különleges felolvasóest

Egyszer volt, hol nem volt, egy ici-pici Lencsilány, ici-pici anyukával, ha nem is túl az Óperencián, hanem innen, de tényleg volt. Hogy Lencsi milyen volt? Okos, huncut, cserfes és igen eleven. Amikor jó kedve volt, lekacagta az égről a csillagokat és úgy ragyogott a szeme, hogy azt még a Nap is megirigyelte. Hosszú barna haját kibontva hordta, hogy legyen a tavaszi szélnek is játszótársa. Lencsi vékony és apró kislány volt, termeténél viszont sokkal nagyobb volt hite, jósága, igazlátása és szeretete, melyről messze földön híres volt.

A Lencsilány ici-pici házikója egy hatalmas nagy sűrű rengeteg szélén állt. A kertben virágok nyíltak, a kert végében patak csörgedezett, melyben apró kis halak úsztak. A patak partján, nyári estéken békák adtak hangversenyt, miközben vígan lakmároztak a szúnyogokból. Az erdőben mindenféle állat élt: volt ott róka, medve, farkas, sün, borz, mókus, bagoly, fakopáncs, fülemüle, kakukk, egy egész nyuszi család, őz, szarvas, vaddisznó, pók a fák ágai között és egy kolónia hangya a föld alatt. Az erdő másik szélén, pont a kis Lencsilány házával szemben – csak a másik oldalon – Tündér lakott. Ő volt a fák, a virágok, a föld, a víz, a levegő, egy szóval a természet őre. Az ő feladata volt vigyázni az egyensúlyt az erdő lakói és a természet között.

Egyik nap Lencsi anyukája elhívta Tündért egy különleges felolvasó estre az erdei könyvtárba. Lencsi anyukája meséket írt gyerekeknek és időnként elhívták a könyvtárba, hogy olvasson a könyveiből az erdei állatoknak. A mai egy igen különleges felolvasó est volt, mivel igen különleges erdei állatgyerekek voltak a vendégek. Egy olyan óvodából érkeztek, ahová csupa különleges kis állatgyerek jár! Mind úgy születtek, hogy valamiben kicsit mások voltak, mint a többiek. A kis Pocoknak nem fejlődtek ki a hátsó lábai, a Mezei Egér Down-szindrómás volt, a kis Harkály szemüveg nélkül nem látott szinte semmit, csak homályos foltokat, katica pedig nagyothalló volt. Sűrű csend vette körül. Mégis mind igazi szuperhősök voltak szívükbe rejtett kincsekkel.

  • Sziasztok! – köszöntötte őket Lencsi anyukája, miközben integetett a kezével is, hogy Katica is értse, hogy mit mond. Katica lelkesen integetett vissza, a többiek köszöntek, Mezei Egér pedig széles mosollyal és hatalmas öleléssel viszonozta Lencsi anyukájának közeledését. – Hoztam nektek egy vendéget – mutatott Tündérre, miközben Mezei Egér odaszaladt Tündérhez és őt is átölelte. – A mai felolvasó est különleges lesz, a meséhez, amit felolvasok nektek, ajándék is jár. Vagyis inkább az ajándék mellé jár a mese!

A gyerekek már mind nagyon kíváncsiak voltak, csak Katica fészkelődött és nézelődött mindenfelé, mert nem hallotta rendesen, amit Lencsi anyukája mondott, se azt amit a többi gyerek és így nehezen tudott figyelni is és barátkozni is.

  • Az első ajándék a tiéd Katica! – szólt Lencsi anyukája és odaadott egy dobozt Tündérnek. Tündér odasétált katicához, leült mellé, megvárta, amíg Katica a szemébe néz és odaadta neki a dobozt.
  • Az enyém? – kérdezte Katica.
  • Igen – felelt és bólogatott Tündér – bontsuk ki! – mutatta a kezével is. Katica szeme felcsillant! Lelkesen bontogatta a dobozt. Azt gondolta, talán valami finomság van benne (Katica nagyon szerette a sütiket), így aztán kicsit csalódott is volt, amikor két furcsa, kukacszerű valamit látott meg a dobozban. Nem tudta mire vélni. Ekkor Tündér szépen óvatosan, fogta a furcsa kukacszerű valamit, és ráhelyezte Katica füleire. Megigazította, hogy kényelmes legyen, és bekapcsolta ezt a valamit. Katica szemei tágra nyíltak! Hirtelen elkezdett hallani mindent! De tényleg mindent! Kicsit másképp, ahogy a többiek hallanak, mert a hallókészüléke ugyan olyan hangosan adott vissza minden zajt, zörejt és beszédet. Kicsit ijesztő és furcsa is volt neki, de így már hallotta a mesét is, amit Lencsi anyukája írt neki az ajándékához:
  • Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, egy hangyavár, amiben nagyon sok hangya élt együtt. A hangyák szorgosak voltak, segítőkészek és mindenkiről gondoskodtak, mindenkinek segítettek. Főleg annak, akinek erre valamiért szüksége volt. Történt egyszer, hogy egy nagyon furcsa kis hangya kelt ki a bábból. Hiába énekeltek neki a dajkák, hiába szólongatták, nem figyelt semmire, nem ébredt fel a többi kis hangya hangoskodására és még sírni sem nagyon sírdogált. Elvitték hallásvizsgálatra és kiderült, hogy ez a kis hangya bizony nagyothalló. Nem hallja a körülötte lévő zajokat, hangokat és beszédet. Hogy segítsenek neki és olyan teljes életet tudjon élni, mint a többi kis hangya, hallókészüléket kapott. Ezt még eleinte meg kellett szoknia. Furcsa volt, hogy van valami a fülén, de nagyon különlegesnek érezte magát tőle! A többi kis hangya, mind nagyon megcsodálták és úgy gondolták, hogy igazán jól áll neki, egészen csinos! A kis hangya örömmel hordta a hallókészülékét. Jó érzés volt neki, hogy végre ő is hallja a szép énekeket, a zenét, érti a mesét amit a dajkája olvas neki és tud játszani a többi gyerekkel is. Ha valaki megkérdezte, hogy mi van a fülén, büszkén mutatta meg a társainak, mert ettől ő igazán különleges volt, ugyanis a legapróbb zajokat is meghallotta vele! Bújócskában verhetetlen volt! Amikor pedig elfáradt a sok hangtól, és egy kis csöndre vágyott, akkor levette és élvezte azt a békét és nyugalmat, amiről más csak álmodhatott. Ez volt az ő szuper képessége!

Katicának nagyon tetszett a mese és most már nem tartotta a hallókészülékeit furcsa kukacoknak sem. Büszkén mutatta meg a kis Pocoknak, Harkálynak – bár neki rossz volt a szeme és nem sokat látott belőle – és Mezei Egérnek. A kis Egér hangosan nevetett, tapsolt, ugrált, sőt még táncolt is örömében!

A következő ajándékot a kis Harkály kapta. Tündér a szárnyaiba adta a dobozt, a kis harkály alaposan körbe tapogatta, mert ő mindent a szárnyaival érzékelt, mivel a szemeivel nem látott rendesen. Harkály doboza sokkal nagyobb volt, mint Katicáé. Már sejtette, hogy nem finomság lesz benne, és titkon remélte, hogy valami hasonló, szuper erőt adó dolog lesz benne, mint katicának. Így is lett! A dobozban egy szemüveg, és egy olyan nagyító volt, amin fel lehetett kapcsolni egy kis lámpát, ami megvilágította a nagyító alatt lévő dolgokat, hogy a kis Harkály még jobban szemügyre tudja venni.

  • Egyszer volt, hol nem volt – kezdte a mesét a kis Lencsilány anyukája – az Óperenciás-tengeren is túl, egy hangyavár, amiben nagyon sok hangya élt együtt. A hangyák szorgosak voltak, segítőkészek és mindenkiről gondoskodtak, mindenkinek segítettek. Főleg annak, akinek erre valamiért szüksége volt. Történt egyszer, hogy egy nagyon furcsa kis hangya kelt ki a bábból. A kis hangya bizonytalanul járt, mindent levert az asztalról, nekiment annak is, ami az orra előtt volt, és minden játékot inkább csak körbeforgatott a kezével, de soha nem nézett igazán rá. Nem érdekelték a képeskönyvek, nem szeretett rajzolni, viszont nagyon szerette a zenét, és azt is, hogyha énekeltek neki, vagy beszéltek hozzá. Cserfes kis hangya is lett belőle. Egy nap, elvitték a szemészetre, és kiderült, hogy ez a kis hangya bizony rövidlátó. Szó szerint az orráig sem látott. Hogy segítsenek neki, és olyan teljes életet tudjon élni, mint a többi kis hangya, szemüveget kapott és egy szuper világítós nagyítót. Először nem akarta felvenni a szemüvegét, mert félt, hogy kinevetik és nem akarta használni a nagyítóját sem, de a hangya gyerekek nagy szeretettel és elfogadással vették körül társukat. Úgy gondolták, hogy igazán jól áll neki a szemüveg. Kifejezetten jóképűnek látták benne a kis hangyát, aki a nagyítójával igazi szuperhősnek számított, hiszen minden apró dolgot meg tudott figyelni és fel tudott vele nagyítani. A társai ilyenkor kíváncsian vették körül és lesték, hogy mi van a nagyító alatt. Titokban meglesték vele még az öreg Pókné szőrös lábát is!

A kis Harkálynak nagyon tetszett a mese. Kíváncsian nézett körbe a könyvtárban. A sok színes könyv a polcokon, és a sok színes kép a könyvekben, teljesen elvarázsolták! A társai is mind bele szerettek volna nézni a nagyítójába, de Lencsi anyukája kis figyelmet kért, mert volt nála még egy doboz. Ez volt a legnagyobb! Ebben a dobozban egy kerekesszék volt a kis Pocoknak.

  • Egyszer volt, hol nem volt – kezdte Lencsi anyukája a kis Pocok meséjét – az Óperenciás-tengeren is túl egy hangyavár, amiben nagyon sok hangya élt együtt. A hangyák szorgosak voltak, segítőkészek és mindenkiről gondoskodtak, mindenkinek segítettek. Főleg annak, akinek erre valamiért szüksége volt. Történt egyszer, hogy egy nagyon furcsa kis hangya kelt ki a bábból. Ennek a kis hangyának nem fejlődtek ki a hátsó lábai. A dajkák nagyon sok szeretettel vették körül. Tornáztatták, ölbe vették és elvitték mindenhova, ahová a többi kis hangya saját lábán el tudott menni, de ő nem. Aztán egy nap, amikor a kis hangya elég nagy volt hozzá, eljött az ideje, hogy megtanuljon nem csak felnőttekkel, hanem önállóan, és a társa segítségével is közlekedni. Ekkor kapott egy saját kerekesszéket! A kis hangya nagyon megörült a kerekesszéknek! Először kicsit furcsa volt, meg kellett még szoknia, meg kellett tanulnia hajtani, irányítani és azt is, hogy mi az, amit önállóan is meg tud vele oldani, hová tud vele egyedül is elmenni és mi az, amiben a társai segítségére van szüksége. És ez volt a kis hangya szuper képessége! Megtanította a társait az odafigyelésre, a gondoskodásra és a segítőkészségre, amitől a hangya gyerekek sokkal kedvesebb és szeretőbb felnőtt hangyákká válhattak.

A kis Pocok nagyon örült a székének és már cseppet sem szomorkodott amiatt, hogy nem fejlődtek ki a hátsó lábai. Életében most először hasznosnak érezte.

  • És én? – kérdezte kíváncsian a kis Mezei Egér – Nekem mi a szuper képességem?
  • Egyszer volt, hol nem volt – fordult felé Lencsi anyukája – az Óperenciás-tengeren is túl egy hangyavár, amiben nagyon sok hangya élt együtt. A hangyák szorgosak voltak, segítőkészek és mindenkiről gondoskodtak, mindenkinek segítettek. Főleg annak, akinek erre valamiért szüksége volt. Történt egyszer, hogy egy nagyon furcsa kis hangya kelt ki a bábból. Ennek a kis hangyának kicsit rövidebbek voltak az ujjai, mint a társainak, széles volt a mosolya és olyan volt a szeme, mintha két kis mandula lenne az arcára rajzolva. Ennek a kis hangyának mindig nagyon jó kedve volt, mindenkihez barátsággal és hatalmas, soha meg nem szűnő bizalommal és szeretettel fordult. Ez a kis hangya olyat adott a többieknek, amit talán senki sem tudott: feltétel nélkül szeretett mindenkit! Ez volt az ő szuper képessége. Mindenki a csodájára járt és igyekezett olyan elfogadással szeretni, mint ahogyan ez a kis hangya tette.

Tündér egy füzetet és egy tollat adott a kis Mezei Pocoknak, aki szeretett tanárosat játszani. Természetesen mindig ő volt a tanárnő. Nagyon megörült az ajándéknak, egyből jegyzetelt is valami nagyon fontosat a füzetébe! Mivel óvodás volt, persze még csak olyan firka vonalakat, mintha írna, de ez őt egy cseppet sem zavarta.

Tündér nagyon hálás volt Lencsi anyukájának, hogy elhívta erre a különleges felolvasó estre. Meghatódottan tért vissza otthonába és elhatározta, hogy mostantól sokkal több figyelmet fog szentelni az erdőnek arra az óvodájára, ahová ez a sok kis szuperhős jár! A kis Katica minden este szépen visszatette a dobozába a hallókészülékét, reggel pedig örömmel vette fel, mert már nagyon várta, hogy hallja az anyukája hangját, aki sokat mesélt és énekelt neki. A kis Harkály sokkal bátrabban repült az új szemüvegével és minden kukacot megtalált a nagyítójával a fák kérgeiben. A kis Pocok megtanult egyedül közlekedni a pocok üreg járataiban, élvezte az önállóságát és nagyon odafigyelt arra, hogy ne használja ki a barátait. Csak akkor kért segítséget, amikor arra tényleg szüksége volt. Így sok igaz, és őszinte barátja lett, akikkel még színházba és moziba is el tudott menni. A kis Mezei Egér boldogan rajzolta tele a füzetét, és játszotta a tanító nénit. A plüss játékai voltak az osztályában a gyerekek, akiket nagyon szeretett. Az óráit azzal kezdte, hogy minden tanulót megölelt. És bár nem volt az anyukájának egyszerű megoldani a hétköznapi dolgokat a kis egérkéje mellett, mégis a kis Egér önfeledt játékával, jó kedvével és szívből jövő határtalan szeretetével széppé tudta varázsolni anyukája mindennapjait.



Alapértelmezett

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s