A kis Robogó kalandjai, Mesék

Irány a Dunakanyar!

A Duna Németországból, a Fekete-erdőből indul két kis patak – a Breg és a Brigach – összefolyásával. Keresztülfolyik több országon: Németországon, Ausztrián, Szlovákián, Magyarországon, Horvátországon, Szerbián, Románián, Bulgárián, Ukrajnán, de még Moldovát is érinti, mire eléri a Fekete-tengert. A térképen jól látható, hogy a Duna balra fent, Magyarország határát követve, ha nem is szép egyenesen, de kisebb kanyarokkal halad jobbra, majd középen vesz egy éles kanyart és úgy folyik tovább a medrében lefelé. Ezt a részt: a Duna Esztergom és Budapest közötti szakaszát nevezik Dunakanyarnak. Itt található egy gyönyörű kis falu, a kis Robogó és Vica baba következő úti célja: Zebegény.

  • Zebegény Budapest felől a Dunakanyar legtávolabb eső települése. A falu amilyen kicsi, épp oly sok kincset rejt. Mivel a Budapest-Pozsony vasútvonal építése 174 évvel ezelőtt érintette Zebegényt is, ezért kapott a falu egy saját vasútállomást. Ekkor épült meg a hétlyukú zebegényi vasúti völgyhíd, ami a maga nemében kiemelkedő ipari műemléke hazánknak. A vasútállomás épülete olyan szép, hogy minden kiránduló a csodájára jár.
  • És mikor megyünk? – kérdezte izgatottan Vica baba a kis Robogó beszámolóját hallgatva.
  • Szombaton – felelte Kis Robogó.
  • És mikor lesz szombat? – kíváncsiskodott Vica baba.
  • Gyere, számoljuk ki! – hívta a kis Robogó Vica babát. – Ma van kedd, holnap szerda, az egy. Szerda után jön a csütörtök, az kettő. Csütörtök után a péntek, az három, és péntek után következik a szombat, az négy. Négyet kell még aludni szombatig.
  • Ó, az nagyon sok! – sopánkodott Vica baba.
  • Ugyan, gyorsan el fog telni az idő! – vigasztalta a kis Robogó Vica babát.

Így is lett. Vica baba nagyokat játszott az óvodában a barátaival, így gyorsan eltelt a nap. Délután Barna macival rendeztek teadélutánt, este pedig a kis Robogó mesélt neki arról, hogy milyen csodás helyre is készülnek.

Szombaton szép őszi, napsütötte reggelre ébredtek. Vica baba olyan izgatott volt, hogy még reggelizni sem akart.

  • Induljunk! Induljunk! Mire várunk még kis Robogó? – türelmetlenkedett Vica baba.
  • Arra, hogy felöltözz és megreggelizz. Mégsem vihetlek magammal pizsamában és üres hassal – csitította Vica babát a kis Robogó.

Vica baba ezen elmosolyodott. Nagy izgalmában észre sem vette, hogy még nem öltözött át. Gyorsan felvette a ruhákat, amiket a kis Robogó kikészített neki, jó ízűen elfogyasztotta a finom sajtos kiflit sok paradicsommal, salátával és uborkával, majd rohant is az előszobába cipőt húzni. Természetesen Vica babának is volt protektoros védőkabátja, térdvédője és bukósisakja is. Nagyon fontos, hogy amikor motorozni indul valaki rajta, és az utasán is legyen megfelelő védőfelszerelés!

Zebegénybe a 2-es számú úton lehet eljutni Budapest felől. Ezért Vica baba és a kis Robogó Fótról átment Dunakeszire, mivel a 2-es út Dunakeszin halad keresztül. Nézd meg te is a térképen! Keresd meg az utat te is az otthonodtól Zebegényig!

Vica babáék Dunakeszi – Göd – Sződliget – Vácon keresztül haladtak a 2-es úton egészen a 12-es úti elágazásig. Itt egy körforgalomból kihajtva Szob felé vették az irányt a 12-es úton. Innen a táj kezdett elvarázsolódni. Balról megjelent a Duna Verőcénél, és végig követte az utat Kis- és Nagymaroson át Zebegényig. Vica babát lenyűgözte a hatalmas folyó látványa, melynek felszínén táncot jártak a nap sugarai vígan kerülgetve a hatalmas sétahajókat és uszályokat.

Kismarosnál kirajzolódott előttük a Dunakanyar, majd a túloldalt feltűnt a hegy tetején a Visegrádi vár is. Nagymaroson áthaladva Vica baba észrevett egy a rákúszott vadszőlőtől és borostyántól mesebeli házikóvá változott kisebb társasházat.

  • Pont ilyennek képzelem a hét törpe házát is, csak kisebben! – kiáltotta Vica baba.

Zebegény előtt 2 km-rel körbeül 1 km-es szakaszon fél pályás útlezárás volt. Jelzőlámpa irányította a forgalmat, így az útlezárás nem okozott nagyobb fennakadást. a kis Robogó türelmesen kivárta az autósokkal együtt, amíg elhalad a szembejövő forgalom, zöldre vált a lámpa és biztonságosan mehetnek tovább.

A természet szépsége mellett rögtön Zebegény elején megragadta Vica baba tekintetét a szépen felújított, de sajnos a nyilvánosság előtt zárt kapukkal álló Dőry kastély, mely magántulajdonban van, így csak kívülről tekinthető meg. A gyönyörű épület puszta látványa is kisebb időutazást idézett elő képzeletében régi korok romantikus hangulatát tárva fel előtte.

  • Láttad azt a gyönyörű kastélyt, a kis Robogó? – kérdezte Vica baba.
  • Igen, láttam – szólt hátra a kis Robogó.
  • Ha lehunyom a szemem, látom magam előtt a csinos ruhás régi urakat, ahogy udvarolnak a fodros, hosszú szoknyás finom parfümtől illatos hölgyeknek. Kézen fogva táncolnak a bálteremben, pukedliznek, illegnek és billegnek. Biztosan van benne bálterem is! Igaz, a kis Robogó? – kalandozott a gondolataiban Vica baba.
  • Igaz – hagyta rá a kis Robogó, hadd játsszon Vica baba a képzeletével.

Zebegényben a vasútállomásnál balra lehajtottak a Dunapartra. Elég tágas tér és parkolási lehetőség várt itt rájuk. A vasút túloldalán elterülő falurész szűk utcája zsúfolt, forgalmas, és még macskaköves is, így a Duna parti parkolási lehetőséget a kis Robogó könnyebbnek és biztonságosabbnak találta. A biztonság pedig mindennél fontosabb!

  • Képzeld Vica baba, van itt Zebegényben egy Hajózástörténeti Múzeum az első magyar hajózási magánmúzeum, mely Farkas Vincze hajóskapitány gyűjteményét őrzi. Az itt kiállított emléktárgyakat az utazásairól hozta, valamint saját kezűleg készítette. A kapitány a tárgyak összegyűjtésével, és a múzeum alapításával szerette volna bemutatni, merre hajóztak magyarok a világ tengerein.
  • Elmegyünk oda mi is? – kíváncsiskodott Vica baba.
  • Mást szeretnék most megmutatni neked. – folytatta a kis Robogó – Két kilátó is van Zebegényben. A Hegyes-tető 482 méter magas csúcsán áll a Julianus-kilátó. Igaz, érdemes nekivágni a csúcson túl a kilátónak, a jutalom nem marad el. Páratlan kilátás nyílik a Dunára, a Visegrádi-hegységre, és a Börzsönyre is. De elég hosszú, körbeül egy 4 km-es sétával lehet oda eljutni innen a faluból, és ez a te pici lábaidnak még elég sok, így mi egy másik, egy közelebbi kilátóhoz fogunk menni.
  • De jó! Nagyon szeretem a kilátókat! – örvendezett Vica baba. Olyan volt, mint egy kis katicabogár. Mindenre szeretett felmászni.
  • Ha majd egy kicsit nagyobb leszel, akkor elmegyünk a Julianus-kilátóba is – mondta a kis Robogó. – Nem mindennapi, ahogy a szemünk elé tárul a kilátó tetejéről a Duna. Nyugat felé tekintve egész Szlovákiáig nyúlik a láthatár. Nem marad le szemből a szomszédos Szent-Mihály hegy csúcsa, valamint a Salamon-torony és a Visegrádi fellegvár sem. Tiszta időben a Börzsöny magaslatai és még a Csóványosi kilátó is kivehető a távolból. A Julianus-kilátó a nevét egy, az őseink után kutató szerzetesről kapta. A kilátót 1939-ben az Encián Turista Egyesület építtette. 2011-ben felújításra került, így a meredek és keskeny csigalépcsője most már biztonságosan járható. Ha valaki nagyobb túrára szeretne indulni itt térhet rá a ZT jelű tanösvényre, melyen haladva egész Törökmezőig el lehet jutni. A tanösvényt járva kényelmes terepen, látványos útvonalon tehetünk időutazást, bepillantva az erdészek munkájába és a Dél-Börzsöny élővilágába.
  • És a mi kilátónk? – kérdezte Vica baba – Ahová most megyünk. Azt a kilátót hogy hívják?
  • Az a Kós Károly kilátó – válaszolt a kis Robogó – a faluhoz kicsit közelebb, innen a vasútállomástól mindössze 10 perc sétára található. 1930-ban egy, a zebegényi lakosokból álló dalkör elhatározta, hogy I. világháborús emlékművet és országzászlót állíttat ott, ahol most a kilátó található: a Kopasz hegyen. De sajnos újabb háború tört ki, és az emlékmű építése leállt. Egy háborúban sok a pusztítás. Lerombolnak szobrokat, emlékműveket. Ez a sors várt erre az emlékműre is. A zebegényi lakosok szerették volna megóvni az emlékművet, ezért átnevezték kilátónak. Így senki sem bántotta. Később az eredeti emlékhelytől kicsit távolabb épült fel a mai Kós Károly kilátó egy építészmérnök tervei alapján, akit Csóka Árpádnak hívtak. Innen is nagyon szép lesz a kilátás, majd meglátod Vica baba!

Vica babának nagyon tetszett a kis zeg-zugos utcás falu, a pici templom, a turistáktól nyüzsgő tér, a sok cukrászda és étterem.

A kilátóhoz egy keskeny, kőből kirakott kanyargós út vezetett fel. Az első kanyarból már jól látszott a templom tornya a hatalmas órával, a másodikból pedig már a Dunakanyart is látni lehetett. A fenyők tűlevelekkel és tobozokkal szórták tele az utat. Ha pedig jött valaki szemből, félre kellett állni, hogy elférjenek egymás mellett.

Elsétáltak a Trianoni emlékmű és egy kis kápolna mellett. Az alattuk fekvő temetőhöz a kápolnától kálvária mellett vezetett le az út. A kilátót a kápolnán túl az erdő felé találták meg.

Az ősz szép színesre festette a fák leveleit, melyek körbevették a kilátót. Vica baba a földre hullott falevelekben vidáman ugrándozva szaladt előre és szökellt fel a kilátó falépcsőin. Készített pár képet a saját kis fényképezőgépével, hogy otthon meg tudja mutatni Barna macinak, milyen mesés helyen jártak. Visszafelé betértek egy cukrászdába, Vica baba egy gyümölcsös, a kis Robogó pedig egy csokis süteményt választott, majd miután megették, még gyűjtöttek egy zacskó kavicsot és kagylót lent a Duna-parton, ami Vica baba szerint még bármire jó lehet. Hazatérve elmesélték Barna macinak merre jártak. Vica baba megmutatta a fényképeket és a kavicsgyűjteményét. Barna maci Vica baba lelkes beszámolóját hallgatva elhatározta, hogy beiratkozik egy motoros iskolába, és lerakja a motoros jogosítványt, hogy tavasszal már ő is részese lehessen az élménynek és el tudjon menni barátaival kirándulni.



Alapértelmezett
A kis Robogó kalandjai, Mesék

Madarak szigete

Magyarországot két nagy folyó vágja háromfelé: a Duna és a Tisza. A Dunától balra eső részt úgy hívják, hogy Dunántúl, a Tiszától jobbra eső rész neve: Tiszántúl. A két folyó közötti szakasz pedig a Duna-Tisza köze. A Tisza teljes hazai szakaszán 8, a Duna magyarországi vonalán pedig 38 sziget található. A sziget olyan földrész, amit minden oldalról víz vesz körül. A legismertebb dunai szigetek: a Hajógyári-, a Csepel-, a Margit-, a Gödi-, a Luppa-, a Mohácsi-, a Pap-, a Szúnyog-, és a Szentendrei-sziget. Te jártál már valamelyik szigeten? Emlékszel még a nevére?

A térképen és a földgömbökön a vizet – legyen az patak, tó vagy folyó, tenger vagy óceán – mindig kék színnel jelölik, a fehér a hó (ilyet a sarkkörökön találsz) a többi szín a szárazföld.

A Dunakanyar a Duna Esztergom és Budapest közötti szakasza, Magyarország egyik legszebb része. Nevét onnan kapta, hogy a Duna itt egy éles kanyart vesz. Nézd meg a térképen te is! A Duna Németországból, a Fekete-erdőből indul két kis patak – a Breg és a Brigach – összefolyásával. Keresztülfolyik több országon: Németországon, Ausztrián, Szlovákián, Magyarországon, Horvátországon, Szerbián, Románián, Bulgárián, Ukrajnán, de még Moldovát is érinti, mire eléri a Fekete-tengert.

A térképen látni fogod, hogy balra fent, Magyarország határát követve, ha nem is szép egyenesen, de kisebb fordulatokkal halad jobbra a Duna, majd középen vesz egy éles kanyart és úgy folyik tovább medrében lefelé. Ezt a részt nevezik Dunakanyarnak.

A nyáron Vica baba nagyot nőtt, már leért a lába a lábtartóra, és így felülhetett a kis Robogóra. El is határozták, hogy mivel Vica baba nagyon szeret piknikezni, elmennek együtt ide, a Dunakanyarban lévő Szentendrei-sziget csúcsára, Kisorosziba piknikezni. Megnézték a várható időjárást, gondosan megtervezték a napot, amikor majd útnak indulnak. Kellemes, még nyári, de már kicsit őszies volt az idő. A nap nem perzselt és a reggeli szellő kellemes hűvös fuvallata jelezte, hogy valami múlni készül. Felöltöztek, ellenőrizték a kis Robogó lámpáit, a kormányát, a fékeket, szépen letisztították a rendszámtáblát, felvették a motoros kabátjukat és a bukósisakot, majd útnak indultak.

Dunakeszi, és Fót egymással szomszéd városok, így nem kellett sokat utazniuk a révig, ahol komp szállította őket a Dunán át a szigetre. A kompra három oszlopba sorakoztak fel az autók egy, a kompon álló nap barnította bőrű idősebb komp-matróz karjelzéseit követve. A hajó motorja felmordult, fordultak párat, keresztbe szelték az áramlatot, és bár igyekezett a víz más irányba sodorni őket, a kapitány nem hagyta magát és biztonsággal juttatta át a szigetre utasait. Lefelé sem lehetett csak úgy vaktában legurulni az imbolygó szállítóeszközről. Most is szigorúan követni kellett a komp-matróz utasításait. Amikor végre szárazföldet értek a kis Robogó kerekei Vica babával az ülésén, jobbra, a sziget csúcsa felé vették az irányt.

A szigeten szántóföldek, szőlősök és gyümölcsfák szegélyezték útjukat.

  • Budapest és a környező települések nagy része a szigeten található parti kutakból kapja a kiváló minőségű ivóvizet – mesélte kis Robogó útközben Vica babának -, és itt a szigeten van a Pánkúti-legelő, amelyen 25 védett növény található. Ezekből kettő, a gyapjas gyűszűvirág és a csikófark szigorúan védett – folytatta az idegenvezetést útközben a kis Robogó. – Még a növényvilágánál is gazdagabb a sziget madárvilága. Tudtad Vica baba, hogy vannak olyan emberek, akik nagyon szeretik megfigyelni a madarakat? Egy távcsővel lesik a mezőket, a fákat, az eget, és ha látnak egy madarat, akkor felírják a madármegfigyelő naplójukba, hogy milyen színű a tolla, a csőre, a lába, hogyan repül és viselkedik, majd egy madárhatározó segítségével beazonosítják, hogy milyen madarat láttak. Ezek az emberek a Szentendrei-szigeten már több, mint 200 madárfaj előfordulását igazolták.
  • Kétszáz?? – csodálkozott Vica baba – Az nagyon soknak hangzik? Mennyi az a kétszáz?
  • A kezeden és a lábadon összesen 20 ujjad van – magyarázta neki a kis Robogó. – El tudsz már számolni 10-ig. Képzeld el, hogy 10 gyerek áll egymás mellett, és ha összeszámolod mind a 10 gyerek kezén és lábán az ujjakat, na akkor az összesen már 200 ujjacska!
  • Hűűű! – ámuldozott Vica baba a tájban gyönyörködve és az eget kémlelve – Ez nagyon sok ujj és lábujj, és nagyon sokféle madár! Hátha látunk majd egyet mi is!
  • Egészen biztos vagyok benne, hogy fogunk madarakkal találkozni, mivel a megfigyelt madaraknak több, mint a fele, vagyis több, mint 100 madárfaj (a 100, az 5 gyerek kezének és lábának az ujja) itt is lakik a szigeten. Itt rak fészket, itt költi ki a tojásait és neveli fel a fiókáit – folytatta a kis Robogó. – De vannak olyan madarak is, mint például a vándorsólyom, amelyik a Visegrádi-hegységből, vagy a kerecsensólyom, a kígyászölyv, a békászósas, vagy a vörös kánya, ami a Börzsönyből látogat el ide. Egyszer, a szigetcsúcsnál megfigyeltek egy ékfarkú halfarkast is! Ennek a madárnak az otthona (ahol fészket rak és tojásokat költ) nagyon messze, az északi sarkkör környékén található. Csak a telet szokta a déli féltekén a tengereken tölteni. Ide, a szigetcsúcsra, ahol az ékfarkú halfarkas is járt, vagyis repült, megyünk mi is. A szigetcsúcs a Szentendrei-sziget legészakibb csücske, a Kisoroszi nevű település része. Valódi piknik paradicsom. Minden van itt, amitől a robogó igazán szabadnak érezheti magát: víz, csend, hatalmas hegyek és fák. Majd meglátod milyen szép Vica baba!

Vica baba már nagyon kíváncsi volt erre a gyönyörű helyre, ahová a kis Robogóval piknikezni tartottak. Te tudod mi az a piknik? Szoktál piknikezni a szüleiddel? Tudod, hogy mit jelent ez a szó, és hogy melyik országból ered ez a szokás?

Nem? Akkor figyelj, elmesélem neked! A piknik a szabadban rendezett összejövetel, ahova mindenki visz magával enni-innivalót. A szó francia eredetű. A “pique” azt jelenti, hogy “csipegetni”, a nique pedig azt, hogy “kis semmiség”. Az első piknikre csak egy kis bort és csipegetnivalót vittek magukkal az emberek. Pikniket nem rendezhetett ám akárki! Kizárólag a nemesek és a gazdag arisztokraták kiváltsága volt ez a fajta összejövetel. Angilában a piknik olyan komoly társadalmi esemény volt, hogy a legenda szerint egy angol nemesembert megfosztottak nemesi címétől, mert nem szeretett kimozdulni otthonról és ezért soha nem rendezett pikniket. Nemesi rangja elvesztése után elszegényedett és kénytelen volt szolgaként dolgozni más nemes emberek piknikjén.

Amíg a szó eredete a franciákhoz, addig a kockás pléddel, a porcelánedényekkel, evőeszközökkel felszerelt piknik kosár már az angolokhoz köthető. Ma már szerencsére bárki, bármikor és bárkivel szabadon piknikezhet. Nem kell előírásoknak megfelelni és nem kell hozzá nagy társaság sem. Piknikezhet kettesben egy szerelmes pár, egy család vagy néhány barát, de ha úgy van kedved, egyedül is kimehetsz a szabadba piknikezni pár finom falattal, és egy jó könyvvel a kosaradban.

A kis Robogó, Vica baba és Barna maci sokszor kijártak a közeli rétre piknikezni, de volt úgy, hogy tavasszal, amikor már ugyan kellemesen sütött a nap, a földre ülni viszont még hideg lett volna, otthon a teraszon terítették le a plédet és csaptak egy jó kis családi pikniket.

A piknik kosárba olyan ételeket érdemes becsomagolni, ami nem ragad, nem túl cukros, mert az édes illat magához vonzza a rovarokat. Arra is oda kell figyleni, hogy az enni-, innivaló ne romoljon meg a nagy melegben. A kis Robogó amúgy is az egyszerű ételeket szerette, így sütött egy kalácsot, és egy kis krumplis pogácsát. Csomagolt mellé finom zöldségeket: paradicsomot, paprikát és uborkát. Vitt magával kulacsban vizet és egy zsákot, hogy majd abba rakják a szemetet, amit itthon fognak kidobni. Ha te piknikezni mész, te is vigyázz a természet érintetlenségére és tisztaságára! Soha ne hagyj magad után szemetet!

Miután Vica babáék kiértek a falu szűk kis utcáiból, egyenes és csöppet sem dimbes-dombos úton jutottak el a szigetcsúcsra. Leparkoltak, elő vették a kockás plédet és a piknik kosarat a motor csomagtartó dobozából majd a Duna partra sétáltak.

Fantasztikus látvány tárult eléjük. Vica babának még a szája is tátva maradt. A vízparthoz közel kacsák úsztak, az eget vijjogó sirályok szelték, a Duna hatalmas ívét pedig két oldalról hegyek fonták körül.

A kis Robogó leterítette a plédet, Vica baba levette a cipőjét és óvatos léptekkel a parthoz szaladt. Csupasz kis lábaival élvezte a hullámok simogatását a sekély vízben, miközben a víztől sokkal élénkebb színben pompázó színes kavicsokat és kagylóhéjakat gyűjtött. A kis Robogó utána gurult és együtt élvezték a játékot. Sárból várat, kavicsból tornyot építettek, miközben magukba szívták a tájból áradó békés egyensúlyt sejtető harmóniát. A friss levegőn hamar megéheztek. A kis Robogó kirakta a plédre a tányérokat, a kalácsot, a pogácsát és a zöldségeket, melyet Vica baba olyan jóízűen falatozott, mintha egy mesterszakács legínycsiklandóbb vizsga menüjét fogyasztotta volna el.

A nap már a hegy tetejét simogatta, amikor a kis Robogó összepakolt és indulásra hívta a kacsákat pogácsa morzsákkal etető Vica babát:

  • Ideje indulnunk!
  • Maradjunk még! – próbálkozott Vica baba.
  • Eljövünk máskor is – ígérte a kis Robogó -, de most mennünk kell, mert hamarosan este lesz és a komp olyankor már nem jár. Igaz körbe lehet menni Szentendrén át Budapest felé, de az nekünk nagy kerülő, te pedig már a sok játékban nagyon elfáradtál.
  • Ez igaz – látta be Vica baba, akit egyre nehezebben bírtak el a lábai.

Elbúcsúztak a szigetcsúcstól, a Duna kanyarulatától, a hegyektől, a sirályoktól és a kacsáktól, Vica baba még egyenként elköszönt volna az összes kavicstól és kagylóhéjtól, de látta, hogy a nap már a hegyre könyökölve néz rá vissza kedves mosolyával, így felült a kis Robogóra és hazaindultak.

A komp már félúton járt a Duna közepén a sok autóval, amikor a hajóállomásra értek. Türelmesen megvárták, amíg az ideérkezők a komp-matróz irányításával egyesével elhagyják az imbolygó, zörgő óriás tutajt, majd beálltak a túlpartra igyekvők sorába és a komp-matróznak engedelmeskedve foglalták el a nekik kijelölt helyet. Kellemes fáradtsággal testükben élvezték még ki az utolsó kalandot hazafelé. Az alattuk hullámzó víz látványa szinte bűvöletbe ejtette őket. Budapest felé nézve megcsodálták a Megyeri hidat, ellenkező irányba a Naszály hegy sárga ormait, majd kikötöttek, a kis Robogó kerekei partot értek, és hazáig már meg sem álltak.

Vica baba lefekvés előtt még lerajzolta Barna macinak milyen szép helyen jártak, elmesélte, hogy ugyan nem látta az összes madarat, de nagyon sok lakik a szigeten, és ez egészen biztos, mert ezt madártudós megfigyelők állapították meg! Barna maci mancsába nyomott egy zacskónyi kavics-kincset, melyet neki gyűjtött, majd ágyba bújt és elszenderedett. Mesélt volna még, de a sok élmény és a friss levegő kifárasztotta, a fáradtság pedig álomba ringatta.


Fotók: Jarabin Kinga



Alapértelmezett
A kis Robogó kalandjai, Mesék

Egy tökéletes nap

Régi vágya volt a kis Robogónak, hogy lemenjen a Balatonra. Nagyon régen járt már a Balatonon és nagyon szeretett volna újra ott lenni. Sok szép gyerekkori emlék köti a vidékhez. Egy nap Sárga Robogóval el is határozták, hogy meglátogatják Fekete Robogót, aki lent lakik Balatonvilágoson. A Balaton Magyarország és egész Közép-Európa legnagyobb tava. Vize nem túl mély, ezért nyáron gyorsan felmelegszik kellemes strandolási lehetőséget biztosítva. Vulkanikus púpok veszik körül, így a tóban fürdőzve az az érzésünk, mintha egy nagy medencében lennénk. Balatonvilágost a tó jobb alsó, délkeleti csücskében találod. Hallottál már az égtájakról? Négy fő égtájat különböztetünk meg: Északkal szemben van Dél, Kelettel szemben pedig Nyugat. A fő égtájak között helyezkednek el a mellékégtájak. Ilyen mellékégtáj délkelet is. Te az ország melyik részén laksz? Északon, Délen, Keleten vagy Nyugaton? Vagy esetleg épp a közepén?

Szép napos szerda reggelre ébredt Vica baba, Barna maci és a kis Robogó. Barna maci egy barátjával találkozott délelőtt, így Vica baba most egyedül ment Nagymamához, de Barna maci megígérte neki, hogy délután érte megy, így mire a kis Robogó hazaér a nagy útról, már együtt fogják otthon várni. A kis Robogó és Sárga Robogó bent találkoztak Budapesten a Könyves Kálmán körúton, egy benzinkútnál. Megtankoltak, ellenőrizték az olajszintet, a világítást, az irányjelzőket és a keréknyomást, majd a Rákóczi hídon keresztül átmentek a Duna fölött. A Duna pont kettévágja Budapestet. A Duna egyik felén Buda van, a másik felén Pest. A két részt pedig hidak kötik össze, hogy át lehessen menni egyik oldalról a másikra. Budapest területén a Duna fölött összesen 13 közúti híd – olyan, amin az autók, motorok, kerékpárok és a gyalogosok tudnak átmenni -, és 2 vasúti híd van – ezeken pedig a vonatok tudnak átjutni innen, oda. Jártál már Budapesten? Melyik hídon mentél már át a szüleiddel?

A Rákóczi híd után a kis Robogó megkereste a 6-os utat jelző táblát és azt követve jutottak el barátjával Érdig, ahol rátértek a 7-es útra. A 7-es úton haladtak tovább az első megállójukig, Velencéig. Itt is van egy szép tó, a Velencei-tó. Ez Magyarország harmadik legnagyobb tava. Egy benzinkúton álltak meg, és mivel már ebédidő volt és a kis Robogó, no meg Sárga Robogó is megéhezett, vettek egy-egy finom hot-dogot, ittak egy kis üdítőt, beszélgettek, tervezgették tovább az utat, hogyan lehet a legegyszerűbben majd átjutni Székesfehérváron, ahol Sárga Robogó eddig mindig eltévedt.

Székesfehérváron követték végig a 7-es utat jelző táblát, és így könnyen átjutottak rajta. A 7-es út, egy gyorsforgalmi elterelő út felé vitte a kis Robogót és Sárga Robogót, ami annyira nem tetszett nekik, jobban szerettek szépen nyugodtan vezetni, ezért megbeszélték, hogy ezt visszafelé kikerülik. A 7-es útról Lepsény után tértek rá a 71-es útra, és onnan már csak pár percre volt Balatonvilágos.

A kis Robogó és Sárga Robogó ugyan nagyon élvezték az utat, de elfáradtak. Amikor Fekete Robogó megkérdezte, hogy mi legyen az első úti cél, szinte egyszerre azt felelték, hogy a strand. Fekete Robogó nagyon jól ismerte a környéket. Kis utakon, üdülőkön át vezette el barátait a balatonvilágosi szabadstrandra. Leparkoltak, levetették a motors ruháikat, felvették a fürdőrucit és irány a víz!

  • Hát ez valami csodálatos! – ámuldozott Sárga Robogó.
  • Köszönjük, hogy elhoztál ide minket! – mondta hálásan a kis Robogó Fekete Robogónak, miközben élvezte a hűsítő vizet és alig tudott betelni a látvánnyal. A Balaton illata, a távolba nyúló kékség és a partot szegélyező domboldal látványa mérhetetlen nyugalommal árasztotta el a kis Robogó szívét és lelkét.
  • Nagyon szívesen – felelte Fekete Robogó – nézzétek, csak! – mutatott fel a dombtetőre – Van ott egy kilátó és a kilátótól nem messze egy fagyizó. Strandolás után oda is felmehetnénk.
  • Nagyszerű ötlet! – vágta rá a kis Robogó és Sárga Robogó szinte egyszerre.

Még órákig el tudtak volna beszélgetni itt a vízben, de az idő jó társaságban, kellemes helyen gyorsan szalad és sajnos indulniuk kellett tovább, hiszen még előttük volt a hazaút is. Készítettek pár fotót a strandról, majd felmentek a kilátóhoz. A kilátóhoz vezető útról majdnem végig látni lehetett a Balatont. A kis Robogó és Sárga Robogó szeme szája tátva maradt a csodálkozástól, olyan szép látvány tárult eléjük. Még jó, hogy bukósisak volt rajtuk, különben biztos berepült volna egy-két bogár a szájukba.

Ameddig csak a szem ellátott a Balaton vize csillogott előttük, melyet kis vitorláshajók díszítettek. Az ég és a víz szinte egyé vált a horizonton. A kis Robogó és Sárga Robogó minden egyes lélegzetével magába szívta a látványt, az élményt és azt a végtelen békességet, ami ebből a hatalmas kékségből áradt. Úgy érezték, hogy ez életük legtökéletesebb napja. Még itt is készítettek pár fényképet, hogy hazaérve meg tudják mutatni, milyen csodás helyen jártak, majd átgurultak a fagyizóba. A fagyizás után betértek egy benzinkútra, teletöltötték a tankjukat a hosszú út előtt, elbúcsúztak egymástól, de megbeszélték, hogy eljönnek máskor is, mert nagyon jól érezték magukat. Sárga Robogó és a kis Robogó hálás szívvel gondolt még a hazaúton is Fekete Robogóra, aki kedvességével és figyelmességével sok szép pillanatot hozott a mai napjukba.

Az odaúton Sárga Robogó látott egy cecei dinnyét kínáló árust Szabadbattyánnál, és megbeszélte a kis Robogóval, hogy ott még megállnak majd hazafelé, és vesznek egy finom sárgadinnyét. A cecei dinnye a leghíresebb, legfinomabb, legédesebb magyar dinnye. Szívesen vettek volna persze egy nagy görögdinnyét is, de az nem fért volna be a csomagtartójukba. A dinnyét áruló néni nagyon kedves volt. Megszagolgatta a dinnyéket és azt választotta ki, amelyiknek a legédesebb, legfinomabb volt az illata.

  • Ennek Vica baba nagyon fog örülni! – fordult Sárga Robogóhoz a kis Robogó – A sárga dinnye a kedvenc gyümölcse!

Berakták a dinnyét a csomagtartóba, elköszöntek a dinnyeárus nénitől, majd folytatták útjukat tovább. Ahogy megbeszélték, igyekeztek elkerülni a körgyűrűt Székesfehérváron, de valahogy nem volt olyan egyértelműen kitáblázva, hogy melyik út vezet Budapestre, és a 7-es út táblát követve mégis csak felhajtottak rá, ami visszavitte őket Székesfehérvár elejére. Pont oda, ahol a Balatonról beérkeztek a városba. Törték, törték a fejüket, hogy mi tévők legyenek. Természetesen nekivágtak újra Székesfehérvárnak, azzal, hogy a végén megállnak, előveszik a térképet és megnézik, hogy a sok út közül, melyiket is válasszák. Ahogy mentek, egyszer csak a kis Robogó észrevett egy kerékpárosoknak szóló táblát.

  • Nézd csak, Sárga Robogó! Az van ráírva, hogy balra 24 km Velence. Mi lenne, ha követnénk a kerékpárutat, hátha úgy sikerül megtalálnunk a Budapestre vezető utat?
  • Miért ne? – vágta rá Sárga Robogó – Próbáljuk meg!

A körforgalomnál visszafordultak, majd lekanyarodtak jobbra és követték a kerékpárutat keresztül a házak között, egy kis aluljárón és a lakótelepen át a főútig, ahol végre megtalálták a Budapestet jelző táblát, aminek nagyon megörültek. Innen már tudták, hogy könnyedén haza fognak találni. Így is lett. Még Velencén megálltak pihenni és vacsorázni egyet, megbeszélték, hogy Budapesten már nem állnak meg, hanem majd Sárga Robogó lekanyarodik a Rákóczi hídról jobbra, mert ő arra lakik, a kis Robogó pedig átmegy a hídon és meg sem áll hazáig, ahol Vica baba és Barna maci már nagyon várják.

Vica baba álmos szemekkel köszöntötte a kis Robogót, amikor hazaérkezett. Megmosták együtt a sárgadinnyét, berakták a hűtőbe, hogy jól lehűljön reggelre, elvégre hidegen a legfinomabb. A kis Robogó odaült Vica baba ágya szélére, magához ölelte, megpuszilgatta, meghallgatta Vica baba történetét a napjáról, még megmutatta neki a fényképeket a Balatonról, és megbeszélték, hogy majd reggel a kis Robogó részletesen elmeséli az útját. Vica baba odabújt a kis Robogóhoz, behunyta a szemét és már aludt is. Hogy miről álmodott? A napjáról a Nagymamánál, a Balaton kék vizéről, amit a kis Robogó mutatott neki, vagy már a finom dinnyéből falatozott? Nem tudom. Csak azt, hogy valami szépről, mert olyan édesen mosolygott álmában.



Alapértelmezett
A kis Robogó kalandjai, Mesék

A nagy zuhé

A kis Robogó egy nap arra gondolt, hogy el kellene menni Miskolcra meglátogatni Nagy Szakállt. Szürke Robogó, a barátja felajánlotta, hogy szívesen elmegy vele. A kis Robogó persze örült, mert társaságban mindig jobban érzi magát. Amíg a kis Robogó és Szürke Robogó Miskolcra mentek Vica baba és Barna Maci a Nagymamánál voltak, mert Nagymama nagyon finom palacsintát tudott sütni, és az udvaron a nagy diófa alatt mindig jobban telt az idő is.

A kis Robogó megnézte a térképet, kijelölte a pihenő helyeket, mert hosszú utat nem jó egyben vezetni, érdemes megállni, kinyújtóztatni a kerekeket, kicsit megpihenni, megtankolni, hogy friss fejjel és figyelemmel tudjuk folytatni az utat. Miskolc nagyon messze van Fóttól. 165 kilométert kell utazni oda is, és vissza is. Így összesen 330 km-t kell megtenniük Szürke Robogóval egy nap alatt. Ha megnézed a Magyarországot ábrázoló térképet, Miskolcot jobbra fent fogod megtalálni. Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye. Nagyon szép hegyvidékes területen fekszik. Itt található Európa egyik legszebb főutcája, ami a Bükk hegység lábtól nyúlik végig a városon a Szinva patak mellett. A Szinva patak a Lillafürdei vízesést köti össze a Sajóval.

A kis Robogó Szürke Robogóval még elment tankolni, leellenőrizték a keréknyomást, az olajszintet, a világítást, az irányjelzőket, majd útnak indultak. Tudtad, hogy minden útnak, utcának a településeken belül van neve, a két települést összekötő utaknak pedig száma? Ezek fel vannak tüntetve a térképeken is. Rá vannak írva az utakat jelző vonalakra. Ennek segítségével tudunk tájékozódni és eljutni egyik városból a másikba. A kis Robogó és Szürke Robogó a 3-as számú főúton mentek végig Miskolcig. Fótról Mogyoród felé vették az irányt, majd Gödöllőnél felhajtottak a 3-as útra. Az első megállójuk Hatvanban volt, a gőzmozdonyos parkban. Megpihentek, megittak egy üdítőt, megnézték a nagy fekete mozdonyokat, majd indultak is tovább Gyöngyösön keresztül egészen Mezőkövesdig.

Gyöngyös után egyre szebb látvány tárult a kis Robogó szeme elé. Nagyon tetszett a kis Robogónak, ahogy szépen sütött a nap, és a táj egyre dombosabb lett. Az utat szőlősorok és gyümölcsfák szegélyezték. Gyöngyös Heves megyében található. A várost északról a Mátra nevű hegység, délről pedig az Alföld határolja. A Mátra, az ország legmagasabb hegysége. Ahogy elhagyták a várost, már az Alföld gyönyörű síkja feküdt a kerekeik előtt. A hatalmas búzatáblák messziről aranylottak a napfényben. A napraforgók arcukat az égre emelve nyújtózkodtak felfelé, a kukoricák kócos fürtjei pedig lágyan lengtek a gyenge szélben. Még Mezőkövesden megálltak tankolni és pihenni egyet, majd folytatták a szép és nyugodt útjukat Miskolcig, ahol Nagy Szakáll már várta őket.

Nagy Szakáll és a kis Robogó nagyon régi jó barátok voltak. Nagy Szakáll megvendégelte a kis Robogót és utitársát Szürke Robogót, majd megmutatta nekik a város főutcáját, ahol télen kocsonyafesztivált szoktak rendezni. Hallottad már azt a mondást, hogy “pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka”? A történet még abból az időből ered, amikor a fuvarosokat furmányosoknak nevezték. Ezek a furmányosok betértek Miskolcon a Magyar huszár nevű fogadóba, ahol Potyka Kati volt a kocsmárosné. Kértek tőle egy tál kocsonyát, amit Potyka Kati fel is hozott a pincéből. Amikor a furmányos hozzá akart látni a kocsonyához, hát mit látott? Hogy valami visszanéz és pislog rá a tányérja közepéről. Kitalálod mi volt az? Bizony, egy nagy béka, ami beleugrott, és a hideg pincében beledermedt a kocsonyába. A legenda szerint a történetnek jó vége lett. Potyka Kati felmelegítette a kocsonyát, a béka pedig kiszabadult a fogságból. Hogyha télen a Miskolci kocsonyafesztiválon jársz, jól nézd meg, mi van a tányérodban, nehogy te is úgy járj, mit az a furmányos a régi időkben!

A kis Robogó és Szürke Robogó nagyon élvezték a miskolci látogatást, még szívesen maradtak volna, de sajnos indulniuk kellett haza, mert Szürke Robogónak este még programja volt, és nem szeretett volna elkésni. Elköszöntek Nagy Szakálltól, átölelték egymást és megbeszélték, hogy eljönnek máskor is.

Már elhagyta Miskolc városát a kis Robogó Szürke Robogóval, amikor hatalmas vihar kerekedett. Az ég egyre szürkébb és szürkébb lett, a távolban hatalmas villámok csaptak le, félelmetesen dörgött és morajlott.

  • Mit csináljuk? – kérdezte a kis Robogó Szürke Robogót – Behúzódjunk valahova?
  • Szeretnék időben hazaérni, talán nem lesz belőle akkora eső – válaszolta Szürke Robogó. – Menjünk tovább!
  • Hát jó – egyezett bele a kis Robogó, bár ő elég baljósnak látta a helyzetet.

Még pár falun szerencsésen keresztülmentek, viszont amikor Mezőkövesdnél kiértek a szántóföldek mellé, elérte őket a zivatar. Hirtelen, hatalmas mennyiségű eső hullt a földre. Az autók félreálltak, mert az ablaktörlők már nem tudtak olyan gyorsan törölni, hogy ki is lehessen biztonsággal látni. A kis Robogó és Szürke Robogó pedig csak ment, ment előre ki a felhő alól. A kis Robogó kabátja nem ázott át, vízhatlan volt, de a kerekei nagyon fáztak a hideg esőben. És ha még az eső nem lett volna elég, a szél is viharosra fordult.

  • Ez nem volt jó ötlet! – szólt Szürke Robogó oda a kis Robogónak, amikor egy pillanatra megálltak a nagy esőben az út szélén.
  • Megálljunk? – kérdezte a kis Robogó.
  • Most már menjünk tovább, nem jobb állni és ázni, így talán hamarabb kijutunk az esőből – felelte Szürke Robogó.

A viharos időben a kis Robogó és Szürke robogó nagyon óvatosan, de tovább mentek egészen addig, amíg ki nem értek a borús felleg alól. A viharfelhő után már a nap is kisütött. Kicsit megpihentek még Gyöngyös előtt, majd békésen folytatták útjukat hazáig Gyöngyösön, Hatvanon és Gödöllőn át egészen Fótig. Igaz a nap útközben megszárította őket, de azért otthon beálltak a motormosóba, vettek egy jó forró fürdőt és megbeszélték, hogy legközelebb ha sietnek, ha nem, inkább valami biztonságos, fedett helyen várják meg a vihar végét.

A kis Robogó még elment Nagymamához Vica babáért és Barna maciért. Vica baba kíváncsian kérdezte a kis Robogót az útjáról és nagyon elcsodálkozott, hogy milyen kalandba keveredett, mert Fóton egyáltalán nem esett az eső. Vica baba és Barna maci is elmesélték, hogy milyen finom mogyorókrémes palacsintát sütött nekik Nagymama, milyen jót bringáztak lent a Fóti tónál és milyen jót játszottak a nagy diófa hűsítő árnyékában. Estére mind kellemesen elfáradtak, összebújtak, elaludtak és már egy újabb nagy kalandról álmodtak.



Alapértelmezett
A kis Robogó kalandjai, Mesék

A kis Robogó útnak indul

Van egy kis város, Fót. Nem ismered? Nézd meg a térképen! Kérdd meg aput vagy anyut, hogy segítsen! Vegyetek elő egy térképet, és nézzétek meg, hogy hol van! Ott, Magyarország közepén van egy nagy, hatalmas város, Budapest. Ez a főváros. Budapesttől jobbra, kicsit felfelé megtalálhatod ezt a kis várost is. Itt él a kis Robogó Vica babával és Barna macival. A kis Robogó már nagyon régóta vágyott arra, hogy útnak indulhasson, kimehessen a városba úgy, mint a nagyok, de még nem ismerte a KRESZ táblákat és a közlekedési szabályokat, amit mindenkinek meg kell tanulnia és be kell tartania ahhoz, hogy biztonságosan tudjon haladni és közlekedni kint az utakon.

A kis Robogó először megtanulta a KRESZ táblákat. A nagy piros nyolcszögletű tábla, aminek a közepére van írva nagy betűkkel, hogy STOP azt jelenti, hogy meg kell állni és elsőbbséget kell adni. A sárga sarkára állított négyzet, aminek vastag fehér és vékony fekete sáv van a szélén azt jelzi, hogy te most épp a főútvonalon haladsz. A piros lámpánál meg kell állni. A sárgánál lassítani kell, mert mindjárt piros lesz, és csak a zöld jelzésen szabad áthaladni! Nagyon sok tábla van még az utakon. Te milyen KRESZ táblát ismersz? Amikor legközelebb sétálsz vagy autóval mész a szüleiddel valahova, jól figyeld meg a KRESZ táblákat te is!

Miután a kis Robogó már ügyesen levizsgázott a közlekedési rendszabályokból jöhetett a gyakorlás a tanpályán, majd az úton. Először még ráragasztottak egy nagy kék alapra felrajzolt fehér T betűt. Így mindenki tudta, hogy ő még tanuló vezető és segíteni kell neki a közlekedésben. Megtanult jól kanyarodni, sávot váltani, biztonsággal előzni, és parkolni is. Amikor pedig már mindent tudott, közúti forgalomban történő vezetésből is levizsgázott. A sikeres vizsga után megkapta a jogosítványát és végre útnak indulhatott ő is.

  • Gratulálok a jogosítványodhoz! – mondta Vica baba a kis Robogónak.
  • Köszönöm szépen Vica baba. Most még kicsi vagy és nekem is gyakorolnom kell, de nemsokára már felülhetsz rám te is! – mondta a kis Robogó Vica babának.
  • De jó, már nagyon várom! – kiáltott fel Vica baba – És addig? Addig mi lesz velem? – gondolkodott el hirtelen.
  • Addig sajnos nem tudsz velem jönni, de majd együtt tervezzük meg az utakat, mindig készítek fényképeket, hozok neked valamit az útról és elmesélem, hogy mit láttam. Amikor pedig nagy leszel, eldöntheted, hogy melyik út és mese tetszett neked a legjobban, hová menjünk el együtt is. Jó lesz így? – vigasztalta Vica babát a kis Robogó.
  • Igen, jó lesz! – fogadta el Vica baba az ajánlatot. – De ki fog rám vigyázni, ha te nem leszel itt?
  • Ugyan Vica baba, hiszen itt van Barna maci! Ő is tud rád vigyázni. Egy-egy délután vagy nap jól meglesztek kettesben.

Vica baba és a kis Robogó leültek, elővettek egy térképet és megtervezték a kis Robogó első kirándulását a Vácrátóti Botanikus Kertbe. A botanikus kert egy olyan hely, ahol egy hatalmas nagy területre sok szép és érdekes növényt, virágot, és fát ültetnek. A vácrátóti, az ország legnagyobb botanikus kertje. Olyan nagy, hogy egy nap alatt talán be sem tudod járni az egészet. Van a kertben tó, vannak kis utak, padok, amin meg lehet pihenni, van sziklakert, ahol 25 magashegység virágai találhatók meg, és van üvegház is, ahol trópusi növényeket és virágokat nézhetünk meg anélkül, hogy egészen a trópusokig kellene elutaznunk. Fótról könnyen el lehet jutni Vácrátótra. Veresegyház felé kell elhagyni a várost, majd Csomádon keresztül tovább kell menni egészen Őrbottyánig. Őrbottyánnál le kell kanyarodni a körforgalomnál balra, és a következő település már Vácrátót lesz. Rögtön a falu elején balra pedig ott van a Botanikus Kert.

Kellemes nyári vasárnap reggel volt. Kicsit felhős volt az idő, nem volt nagy forróság, de azért a nap is ki-kisütött. Vica baba és Barna maci azt tervezték, hogy kreatívkodni fognak aznap. Vettek elő színes tollakat, facsipeszt, lötyögős szemet, zsírkrétát, ceruzát, filcet, fa pálcikát, ragasztót, ollót, papírtányért, pomponokat, krepp-papírt. Arra gondoltak, hogy készítenek belőle madárkát, halacskát és szivárványt, amíg kettesben lesznek otthon. A kis Robogó felvette a motoros kabátját, és a bukósisakját, mert első a biztonság.

  • Jó játékot Vica baba! Az ollóval óvatosan! – köszönt el a kis Robogó.
  • Jó utat kis Robogó! Tudod, hogy nagyon ügyesen tudok már vágni! – felelt Vica baba – Vigyázz magadra, nagyon várunk haza! – köszönt el Vica baba a kis Robogótól.

A kis Robogó még bement a benzinkútra tankolni, ellenőrizte az olajszintet, a világítást, az irányjelzőket és a féklámpákat, megnézte a keréknyomást és miután mindent rendben talált, elindult az első útjára. A dimbes-dombos kis falvakon átvezető kanyargós úton nagyon élvezte a fülébe zúgó szelet, az égen kúszó felhők látványát, és hogy végre ő is kint mehet az úton pont úgy, mint a nagyok! Nagyon odafigyelt az autókra. Időnként belenézett a visszapillantó tükrébe, mert a biztonságos közlekedéshez azt is figyelnie kell, hogy ki, mi jön, vagy mi történik mögötte, nem csak azt, hogy mi van éppen előtte. Így balesetmentesen, biztonsággal érkezett meg a kis Robogó a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kerthez.

A Botanikus Kert bejáratánál illedelmesen köszönt, vett egy belépőjegyet és elindult megcsodálni ezt a szép nagy kertet. Rögtön a bejáratnál volt egy nagyon szép, hosszú tornácos fehér ház, melynek tornácát piros muskátlik díszítették. A kertben hatalmas gesztenyefák, platánfák szegélyezték az utat, de volt ott bambusz is, és egy olyan érdekes fa is a tó partján, ami a vízből kinyújtóztatott gyökerén keresztül vesz levegőt. Épp ezekről a furcsa gyökerekről készített fotót a kis Robogó, hogy meg tudja mutatni majd Vica babának, amikor motoszkálásra lett figyelmes a tavat szegélyező kerítés mögül. Nézte, nézte a magas füvet, hogy vajon mi lehet ott? És tudjátok mi mászott elő a fűből? Egy nagy szarvasbogár! A nagy szarvasbogár tudományos neve: Lucanus cervus. Az európai kontinens legtermetesebb bogara. A nevét a hímek megnagyobbodott, szarvasagancsra emlékeztető rágójáról kapta. Párzási időszakban a hímek vetélkednek, ezekkel vívnak meg a nőstény bogarak kegyeiért. A tölgyes a kedvenc élőhelyük. Az öreg, már korhadt fákat szeretik a legjobban. Így ha olyan erdőben jársz, ahol sok tölgyfa van, te is találkozhatsz a nagy szarvasbogárral! Mivel azonban az öreg fákat sokszor kivágják és egyre több erdőterületből lesz lakóövezet, a szarvasbogár élőhelye és így az élete is veszélybe került. Védett faj hazánkban. Ha találkozol egy nagy szarvasbogárral, vigyázz rá te is!

A kis Robogó sok szép képet készített a Botanikus Kertben, kifelé az ajándékboltban pedig vásárolt Vica babának egy kis ceruzatartót színes ceruzákkal. Tudta, hogy ennek Vica baba nagyon fog örülni, mert szeret rajzolni. Elköszönt a kijáratnál a jegyárusító néniktől, majd elindult haza. Otthon Vica baba és Barna maci már nagyon várta. Vacsorát készítettek, leültek az asztal köré és mindenki elmesélte, milyen nagyszerű napja volt. Vica baba és Barna maci megmutatta a kis Robogónak, milyen vicces csipesz-madarat, milyen szép halacskát és szivárványt készítettek együtt, a kis Robogó pedig a fényképeket mutatta meg a virágokról, a lélegző gyökerekről és a nagy szarvasbogárról. Vica babának nagyon tetszett a történet és a sok szép kép a nagy szarvasbogárról és a Botanikus Kertről, így elhatározták, hogy visszatérnek ide majd együtt is. Ha egyszer apával és anyával kirándulni mentek, látogassatok el ide ti is!



Alapértelmezett
Lencsi-mesék, Mesék

Őszi Boszi és a méhek

Igazából nem volt boszorkány, és az őszhöz is csak annyi köze akadt, hogy az volt a kedvence a négy évszak közül. Szerette a tavaszt is a virágok miatt, de az ősz színei nyűgözték le igazán. Eredendően Hildának hívták, de senki nem szólította ezen a néven. A gyerekek keresztelték át Őszi Boszinak, és ő egyáltalán nem haragudott ezért.

Háta kissé meghajlott a kor súlya alatt, orra kampósra növekedett, fején pedig csúcsos kalapot viselt. Így kicsit valóban hasonlított egy mesebeli boszorkányra.

Egy ősszel a mókus gyerekek lesték ki a nagy tölgyfáról makk csemegézés közben, ahogy vidáman ugrál az összegereblyézett színes falevelekben. A levelek ráragadtak a ruhájára, a hajára. Őszi falevél volt még a kalapján is.

  • Nézzétek, ott egy őszi boszi! – kiáltott fel a legkisebb mókus, amikor meglátta. A többiek a hasukat fogták nevettükben. Otthon elmesélték a történetet a szüleiknek, az óvodában, iskolában a pajtásaiknak és hamarosan már az egész erdő erről beszélt. Így lett Hilda az Őszi Boszi.

Hilda, akarom mondani az Őszi Boszi háza az erdő közepén egy nagy tisztás szélén állt. Azért pont itt, mert az Őszi Boszi nagyon szerette a méheket. Ő maga is méhészkedett. Két kaptár állt a háza mögött, melyekben egy-egy nagy méh család élt. A méhek erdő, mező virágporát begyűjtötték és ha épp nem találtak eleget, akkor messzebbi tájakra is elrepültek, hogy finom mézzel tölthessék meg a kaptárt.

Egy reggel, amikor Őszi Boszi épp a méz begyűjtésére készült, szomorúan vette észre, hogy a kaptár előtt a földön sok-sok halott méhecske hever. Szinte az egész méh család odaveszett. Csak néhány kis méh döngicsélt a kaptár ajtajában, de azok sem érezték túl jól magukat.

Őszi Boszi szaladt is vissza a házába – ami történesen nagyon hasonlított egy méhkasra -, hogy felhívja Bagoly doktort. Amint megkapta Bagoly doktor asszisztensétől a szörnyű hírt, azonnal indult is.

  • Ez sajnos mérgezés. – állította fel a diagnózist Bagoly doktor – Az emberek növényvédő szerei okozzák. – folytatta – A mezőgazdaságokban használják, hogy megóvják a takarmányt és a termést a kártevőktől, de arra már nem gondolnak, hogy nem csak a kártevőket pusztítják el vele, hanem a méheket is. Több kórházból is kaptunk már hírt hasonló esetekről. A méhek pusztulása megállíthatatlannak tűnik, és nem csak a mézet adó házi méhek, de sajnálatos módon a vadon élő fajok is veszélyben vannak. – fejezte be Bagoly doktor a mondandóját.

Bagoly doktor mentőt hívott és a még életben lévő méheket beszállíttatta a kórház mérgezési osztályára.

  • Mindent megteszünk értük! – ígérte búcsúzóul Őszi Boszinak.

Őszi Boszi nagyon szomorú volt, de nem csak a méhei, hanem az emberek felelőtlensége miatt is, hiszen a méhek pusztulása fenyegetést jelent az emberiség egészére is. Ha nincsenek méhek, akkor nem lesznek növények sem. A méhek a beporzói a legtöbb zöldségnek, gyümölcsnek, de még búzának is, amiből a kenyér készül. Úgy érezte, valamit tennie kell!

Először Tündérhez ment, majd együtt indultak tovább a kis Lencsilányhoz és az anyukájához.

  • De mit tehetünk mi? – kérdezte a kis Lencsilány. – Mi itt az erdőben már Farkas kisboltjából, Nyúlék ökogazdaságából vásárolunk, Sünné is áttért a bio mosószerre a mosodájában. Nem használunk mérgező növényvédő szereket. Ha túl sok a levéltetű, Katicáék még télire is tesznek el belőle. Az embereket sajnos nem tudjuk megváltoztatni.
  • Ez így van. – sóhajtott Tündér – Azért, hogy az emberek mezőgazdálkodása ne szorítsa ki a virágos réteket és az emberek is áttérjenek az ökogazdálkodásra, mi nem sokat tehetünk itt az Óperenciás-tengeren túl. Reméljük, hogy az emberek ráébrednek a méhek fontosságára és megállítják a pusztulásukat. Ugyanis, ha a méhek eltűnnek a Földről, akkor az az állatvilág egyes fajainak kihalásához és az emberek éhínségéhez vezet. De nem csak az élelem lesz kevesebb, hanem a gyógyszerekhez használt alapanyagok, a gyógynövények is meg fognak fogyatkozni.
  • Ebbe még így bele sem gondoltam! Elég ijesztően hangzik. – álmélkodott a kis Lencsilány.
  • Azért van, amivel segíthetünk a méheknek – vigasztalta Őszi Boszi Lencsit. – Az első és legfontosabb dolog, hogy ültessünk sok virágot ahova csak lehet! A virágültetés ugyan kis dolognak tűnhet, de az éhes vagy messzi virágos rétről érkező kifáradt méheknek a túlélést jelentheti egy olyan virágos kert, vagy láda, amelyben méhbarát virágok nyílnak és ahol megpihenhetnek. Ezért arra gondoltunk Tündérrel, hogy méhecskehotel akciót indítunk a nagy sűrű erdőben. Segítenél nekünk ebben?
  • Naná! – kiáltott fel lelkes izgalommal Lencsi – Vágjunk bele! De hogyan fogjunk hozzá? Mi az a méhecskehotel és milyen virágokat szeretnek a méhek?
  • A méhecskehotel egy olyan kis virágsziget, melyben tavasztól őszig mindig nyílik virág. – magyarázat Őszi Boszi – Tavasszal nyílik a mézvirág, a búzavirág, a cickafark és a mécsvirág. – kezdte a felsorolást Őszi Boszi – Nyáron nyílik a nyári orgona, a bugatölcsér, a levendula vagy a borsmenta. Nyár végi, őszi méhbarát virágok pedig a méhbalzsam, a kúpvirág és az őszi rózsa.
  • Hű, ez nagyon sokféle virág! – ámuldozott a kis Lencsilány – Hogyan fogunk ennyiféle virágot összegyűjteni mindenki kertjébe vagy ablakába? – kérdezte elgondolkodva Lencsi.
  • Medve kertészetében lehet olyan magkeveréket kapni, amit kifejezetten úgy válogattak össze, hogy tavasztól őszig virágozzon a méheknek. – válaszolt Tündér Lencsi kérdésére.

Némi tanakodás és egyeztetés után Lencsi anyukája vállalta, hogy készít Lencsivel közösen egy nagy plakátot, amin közzé teszik a felhívást. A plakátot pedig kihelyezik a főtéren a hirdetőtáblára, hogy mindenki jól lássa. Tündér az Őszi Boszival Medvéhez ment magkeveréket kérni. Medve örömmel segített. Ő is nagyon fontosnak tartotta a méhek védelmét. A méhecskehotel akció napját következő hét szombatra tűzték ki.

Medve kis teherautóval érkezett. Hozott virágmagokat, virágföldet, cserepet és az ültetéshez szükséges eszközöket. Kis ásót, lapátot, valamint kertészkesztyűt. Aki kertes házban lakott, az magokat kapott. Aki odúban, vagy társas házban, az cserepeket, virágládákat az ablakba, az erkélyre, hogy ott alakíthassanak ki méhecskehotelt, és gyönyörködhessenek a sok szép, színes virágban. A fiatalok az időseknek segítettek, a nagyok a kicsiknek. Mindenki ott sürgött-forgott a téren.

A méhecskehotel akció nagyon jól sikerült. Virágba borult az Óperenciás-tengeren túl a nagy sűrű erdő minden lakójának kertje, ablaka és erkélye. Bagoly doktor kollégáival összefogva sikeresen meggyógyította a beteg méheket, akik így visszatérhettek a kaptárba. A sok új virágos kerteknek, ágyásoknak és ládáknak köszönhetően pedig már nem kellett Őszi Boszi méheinek messzi viráglegelőkre repülniük. Biztonsággal gyűjthették a virágport és pihenhettek meg a nagy munkában a kaptár körüli méhecskehotelekben, amit sok-sok finom mézzel háláltak meg Őszi Boszinak, Tündérnek, a kis Lencsilánynak és anyukájának, Medvének, valamint a nagy sűrű erdő minden lakójának az Óperenciás-tengeren túl.



Alapértelmezett
Lencsi-mesék, Mesék

Lencsi karácsonya

Hideg szelek fújtak az Óperenciás-tengeren túl. A nagy sűrű erdő lombhullató fái már mind elbúcsúztak leveleiktől. Kopár ágaik az égre meredtek, gyökereiket vastag levéltakaró fedte. Befagyott a tó, a patak vize, az égen borús felhők takarták el a napot. Az éjszaka hamar sötétbe borította a tájat. Az egyre rövidebb nappalok az otthonaikba szorították az erdő lakóit. Mégis, valami furcsa varázs, csendes készülődés nesze lengte körül az odúkat, fészkeket és házakat.

A kis Lencsilány a szobájában tett-vett, festékek, ecsetek sorakoztak előtte. A kis Lencsilány anyukája az íróasztalánál ült és már napok óta csak írt, egyre csak írt. Farkas fényfüzért erősített a bolt ajtaja és ablaka köré, Sikító Sárkány konyhájából finom mézes-fahéjas süteményillat áradt, Bagoly doktor kórházából karácsonyi dallamok szűrődtek ki.

Mókusék, Sün és Sünné, valamint Medve téli álmukra készülődtek. Karácsony ünnepe előtt azonban sosem vackolták el magukat. Olyan már előfordult, hogy Medve kicsit elszundított az erdő karácsonyfájának díszítése közben, Sünné belebóbiskolt a bejglibe, a kis mókusok csak félig rágták meg a mogyorót, de olyan még soha, hogy valaki a téli álom miatt ne vett volna részt a karácsonyi ünnepen.

Karácsony ünnepe nagy nap volt az Óperenciás-tengeren túl, a nagy sűrű erdő közepén. A készülődés már hetekkel hamarabb megkezdődött. Advent első vasárnapján összegyűltek a főtéren, közösen feldíszítették az erdő adventi koszorúját, meggyújtották az első gyertyát, mindenki felírta a nevét egy kis papírra, a papírt beledobták egy nagy kalapba, majd Tündér körbe járt a kalappal és mindenki húzott egy nevet.

Először a gyerekek és a kölykök húztak, utána a legidősebbek, majd Sikító Sárkány, Medve, a Sün házaspár, Farkas, Róka és Bagoly doktor következett. Természetesen nem maradt ki Tündér és a kis Lencsilány anyukája sem. Ők húztak legutoljára.

A nevet, ami a papíron volt, titokban kellett tartani. Ez a gyerekeknek még nehezen ment, de évről évre egyre ügyesebbek voltak. A titoktartáson túl az ajándékozásnak még egy szabálya volt. Csak saját készítésű ajándékokkal lehetett egymást meglepni. Ezen dolgozott épp a kis Lencsilány is a szobájában a festékekkel és az ecsetekkel, amikor Tündér kopogott be a házuk ajtaján. A kis Lencsilány ajtót nyitott. Természetesen mielőtt kinyitotta volna az ajtót, megkérdezte, hogy “ki az?”, mert anyukája meghagyta, hogy csak olyan valakinek nyithatja ki az ajtót, akit ismer. Idegeneknek tilos!

  • Szia Tündér! – köszöntötte vendégét a kis Lencsilány – Mi járatban vagy felénk? – kérdezte.
  • Holnap lesz a karácsonyi ünnep, megyek segítek feldíszíteni a nagy ezüstfenyőt a főtéren. Van kedved velem tartani? – kérdezte Tündér.

A kis Lencsilányt nem kellett kétszer hívni. Fogta a télikabátját, a sapkáját, a kesztyűjét, sálat tekert a nyaka köré, meleg csizmát húzott a lábára, szólt anyukájának, hogy elmegy Tündérrel a főtérre és már indult is.

A téren nagy volt a sürgés-forgás. Hatalmas dobozok sorakoztak a fa körül, melyből egyre-másra kerültek elő a fényfüzérek, a boák és a csillogó díszek. Sikító Sárkány mézes-fahéjas süteménnyel kínálta a díszítőket, Farkas pedig meleg teát hozott termoszban. A meleg tea jól esik a nagy hidegben. Róka egy különleges szerrel, egy emelőkosaras gépjárművel érkezett az önkéntes tűzoltó állomásról, hogy könnyedén elérjék a legmagasabb ágakat is.

A kis Lencsilány csillogó szemekkel nézte a jó kedvű erdei állatokat és a vidáman futkározó kölyköket. Kiválasztott egy dobozt magának ő is, és hozzálátott a díszítéshez. Nagyon szerette a Karácsonyt.

Mire végeztek a díszítéssel, a nap már alacsonyan járt. A karácsonyfává változott ezüstfenyő teljes pompájában tündökölt a főtéren az adventi koszorú mellett, melyen ezen az estén gyújtották meg a negyedik gyertyát, mivel épp ezen a napon volt Advent negyedik vasárnapja is. Gyertyagyújtásra a kis Lencsilány anyukája is megérkezett néhány papírlappal a kezében, melyen az a mese volt, amit az elmúlt napokban írt. A kis Lencsilány anyukája leült a fa alá, mind ki ott volt, köré gyűlt, a gyertya fénye megvilágított a papírlapokat és a kis Lencsilány anyukája olvasni kezdett.

Egyszer régen, fent az Égben angyali körében a mi Mennyei Atyánk egy adventi időszakban azon gondolkozott, hogy mivel enyhíthetné az ő szeretett teremtett lényeinek szomorúságát, feszültségét és fáradtságát itt lent a földön, hogyan tehetné könnyebbé a hosszú, sötét téli napokat? Leküldte az emberek közé a Békesség Angyalát, hogy vegye el a viszályt, és adjon helyette nyugalmat a föld lakóinak. A Békesség Angyala 6 nap, 6 éjjel járt a földön, majd 7. nap szomorúan visszatért a mennybe.

  • Hívtam, szólítottam az embereket, kértem, adják nekem a haragot, a viszályt a szívükből, adok nekik megbocsátást, szeretetet és elfogadást. Békességet és nyugalmat kapnak tőlem cserébe. De hasztalan. Csak dédelgették fájdalmaik és zsörtölődtek tovább. Meg sem hallották szavam. – panaszolta Mennyei Atyánknak a Békesség Angyala.

Mennyei Atyánk szíve bánattal telt meg, de mivel nagyon szerette az ő teremtett világát és lényeit, nem adta fel. Leküldte a földre Advent második vasárnapján a Hit Angyalát. Nyissa meg az emberek szívét, hogy meghallják az angyalok szavát. A Hit Angyala 6 nap, 6 éjjel járt a földön, majd 7. nap szomorúan visszatért a mennybe.

  • Hívtam, szólítottam az embereket, kértem adják nekem a félelmeiket, a bizalmatlanságukat, adok nekik cserébe erőt, kitartást és hitet. De mindhiába. Az emberek csak egyre aggodalmaskodtak. Tekintetüket a földre szegezték és még egymástól is elfordultak félelmükben. – panaszolta Mennyei Atyánknak a Hit Angyala.

Advent harmadik vasárnapján Mennyei Atyánk leküldte a földre a Szeretet Angyalát. Amikor viszont a Szeretet Angyala is szárnyaszegetten tért vissza, Mennyei Atyánk szeméből a bánat könnyei hulltak alá. Ekkor odalépett Mennyei Atyánk mellé a Remény Angyala és így szólt:

  • Ne búsulj Teremtő Atyám! Lemegyek a földre és elviszem a Fényt az embereknek. – letörölte Mennyei Atyánk szeméről a könnyeket, kézen fogta a Békesség, a Hit és a Szeretet Angyalát, és ahogy együtt útnak indultak, a földön oszlani kezdett a sötétség.

Azóta is köztünk járnak ők, a Karácsony Angyalai: a Békesség, a Hit, a Szeretet és a Remény, hogy beragyogják életünk minden napját. Legyen szívünkben minden nap Karácsony! Járja át Karácsony fénye egész évben életünket. Cselekedeteinkben tükröződjön minden nap, Karácsony lelkülete: a békesség, a hit, a szeretet és a remény. – fejezte be a mesét a kis Lencsilány anyukája.

Puha hópelyhek szálltak alá az égből. Az apró jégkristályok beragyogták a sötét éjszakát. Reggelre gyönyörű, fehér hótakaró borította a tájat, ameddig csak a szem ellátott. A hó csak úgy ropogott a karácsonyfa köré gyűlő erdei állatok talpa alatt. A kis nyuszik hóembert építettek, az éléskamrából hoztak kölcsönbe egy sárgarépát az orrának, a kis mókusok pedig hócsatáztak, amíg a felnőttek hosszú asztalt terítettek a főtéren.

Sünné kalácsot hozott, Sikító Sárkány gesztenyés sütit, Farkas forralt bort hozott a felnőtteknek – a nagy hó miatt már úgysem ült autóba senki -, a gyerekeknek pedig teát. Tündér muffinnal készült, Mókusné pedig pogácsával. Mind az asztal köré gyűltek és átadták egymásnak az ajándékokat. A kis Lencsilány Bagoly doktor kórházának gyerekosztályára festett egy vidám képet. Tündér kesztyűt kötött Rókának, Medve pedig átadta Sikító Sárkánynak a titkos családi mézes süti receptet, mondván, hogy ő úgysem szeret sütni, és így majd legalább végre újra ehet majd a már rég megboldogult dédmama finom sütijéből.

Az ünnepségen nem csak a hasa lakott jól az Óperenciás-tengeren túl a nagy sűrű erdő lakóinak, hanem a szíve és a lelke is. Nem felejtették el meghallgatni, megölelni és szeretni egymást. Az ünnepség végén jó kívánságokkal búcsúztak. Kitől egy napra, kitől pedig tavaszig.



Alapértelmezett
Lencsi-mesék, Mesék

Rókatánc

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, ha nem is túl, hanem innen, de tényleg volt, egy icipici házikó. Ott élt a kis Lencsilány és az anyukája egy nagy sűrű erdő egyik szélén. Az erdő másik szélén a Tündér lakott.

Történt egy nap, hogy a kis Lencsilány nagyon szomorú volt. Nem tudni miért, már reggel így ébredt és csak sóhajtozott naphosszat. Az anyukája mindent megpróbált, hogy felvidítsa. Megsütötte a kedvenc sütijét, megfőzte a kedvenc ételét, hívta játszani, biciklizni, labdázni, de mindhiába. A kis Lencsilány csak ült és bánatosan nézte a messzeséget. Mivel már nem tudott mit kitalálni a kis Lencsilány anyukája, elment Tündérhez és megkérte, hogy segítsen neki:

  • Tündér, kérlek segíts nekem felvidítani a kis Lencsilánykám! Csak ül és sóhajtozik naphosszat. Olyan bánatos és szomorú, hogy megszakad a szívem, ha csak ránézek.

Nem kellett a Tündért kétszer hívni, azonnal indult. Útközben találkoztak Pillangóval.

  • Hová mentek? – kérdezte Pillangó Tündért és a kis Lencsilány anyukáját.
  • Megyünk, megpróbáljuk felvidítani a kis Lencsilányt, mert valamitől bánatos. Csak ül, és sóhajtozik naphosszat – felelte Tündér.
  • Veletek tartok! – ajánlkozott Pillangó.

Amikor odaértek látta Tündér, hogy itt tényleg nagy a baj. Épp azon gondolkodott, mi tévő legyen, milyen jó kedvre derítő varázslat van a tarsolyában, amikor megjelent Róka.

  • Ez az! – kiáltott fel Tündér, majd elővett egy furulyát a kis táskájából és odaadta Pillangónak. – Játszd a rókatáncot! – súgta Pillangó fülébe.

Abban a pillanatban, ahogy Pillangó játszani kezdett a furulyán Róka táncra perdült. Pedig Róka nem tudott táncolni, de nem csak hogy nem tudott, nem is szeretett, még soha életében nem táncolt! Mert hát ki látott már rókát táncolni? Még a cirkuszban sem táncolnak a rókák, nem hogy az erdő közepén. Na, erre már felkapta a kis Lencsilány a fejét, de a tekintete még mindig szomorú volt.

Egyszer csak arra jött Farkas. Meglátta a komáját, ahogy ropja. Nem tudta mire vélni a dolgot, mert hát rókát táncolni még ő sem láttot.

  • Ej komám, hát te mit bolondozol itt? – kérdezte, majd ahogy hátán tenyerelte, hozzá ragadt, s táncra perdült ő is.

Erre már kikerekedett a kis Lencsilány szeme, de még mindig nem ült mosoly az arcára. Arra jött Medve:

  • Ej brumm, brumm! Hát ez meg milyen mulatság itt? – kérdezte – Róka, Farkas együtt járja, engem pedig meg se hívtak? – azzal hátán tenyerelte Farkast és hopp, hozzá ragadt. Már hárman táncoltak.

A kis Lencsilány épp felállt, hogy talán közelebbről megnézi mi is történik itt, amikor Bagoly doktor szállt le melléjük:

  • Csak nem beteg itt ez a három jó madár, hogy így ropja a táncot? – kérdezte, majd ahogy megfogta Medve homlokát, hogy megvizsgálja van-e láza, hozzáragadt, és táncra perdült ő is. Már négyen táncoltak.

Erre a kis Lencsilány elmosolyodott. Ekkor repült arra Katica. Amint meglátta a táncosokat olyan nevetésbe kezdett, hogy már repülni sem bírt és egyenesen Bagoly doktor füle tövére pottyant, majd odaragadt. Amikor ezt meglátta a kis Lencsilány olyan kacagás jött rá, hogy még a könnye is kicsordult!

Pillangó abbahagyta a furulyázást, Róka a táncot, mind ki hozzáragadt, most leesett, és hasukat fogva együtt nevettek. A kis Lencsilány anyukája nagyon boldog volt, hogy sikerült elűzni a szomorúságot lánykája szívéből. Ezután valahányszor a kis Lencsilánynak rossz kedve lett, anyukája elővette a furulyáját, és eljátszotta a rókatáncot.



Alapértelmezett
Lencsi-mesék, Mesék

A különleges felolvasóest

Egyszer volt, hol nem volt, egy ici-pici Lencsilány, ici-pici anyukával, ha nem is túl az Óperencián, hanem innen, de tényleg volt. Hogy Lencsi milyen volt? Okos, huncut, cserfes és igen eleven. Amikor jó kedve volt, lekacagta az égről a csillagokat és úgy ragyogott a szeme, hogy azt még a Nap is megirigyelte. Hosszú barna haját kibontva hordta, hogy legyen a tavaszi szélnek is játszótársa. Lencsi vékony és apró kislány volt, termeténél viszont sokkal nagyobb volt hite, jósága, igazlátása és szeretete, melyről messze földön híres volt.

A Lencsilány ici-pici házikója egy hatalmas nagy sűrű rengeteg szélén állt. A kertben virágok nyíltak, a kert végében patak csörgedezett, melyben apró kis halak úsztak. A patak partján, nyári estéken békák adtak hangversenyt, miközben vígan lakmároztak a szúnyogokból. Az erdőben mindenféle állat élt: volt ott róka, medve, farkas, sün, borz, mókus, bagoly, fakopáncs, fülemüle, kakukk, egy egész nyuszi család, őz, szarvas, vaddisznó, pók a fák ágai között és egy kolónia hangya a föld alatt. Az erdő másik szélén, pont a kis Lencsilány házával szemben – csak a másik oldalon – Tündér lakott. Ő volt a fák, a virágok, a föld, a víz, a levegő, egy szóval a természet őre. Az ő feladata volt vigyázni az egyensúlyt az erdő lakói és a természet között.

Egyik nap Lencsi anyukája elhívta Tündért egy különleges felolvasó estre az erdei könyvtárba. Lencsi anyukája meséket írt gyerekeknek és időnként elhívták a könyvtárba, hogy olvasson a könyveiből az erdei állatoknak. A mai egy igen különleges felolvasó est volt, mivel igen különleges erdei állatgyerekek voltak a vendégek. Egy olyan óvodából érkeztek, ahová csupa különleges kis állatgyerek jár! Mind úgy születtek, hogy valamiben kicsit mások voltak, mint a többiek. A kis Pocoknak nem fejlődtek ki a hátsó lábai, a Mezei Egér Down-szindrómás volt, a kis Harkály szemüveg nélkül nem látott szinte semmit, csak homályos foltokat, katica pedig nagyothalló volt. Sűrű csend vette körül. Mégis mind igazi szuperhősök voltak szívükbe rejtett kincsekkel.

  • Sziasztok! – köszöntötte őket Lencsi anyukája, miközben integetett a kezével is, hogy Katica is értse, hogy mit mond. Katica lelkesen integetett vissza, a többiek köszöntek, Mezei Egér pedig széles mosollyal és hatalmas öleléssel viszonozta Lencsi anyukájának közeledését. – Hoztam nektek egy vendéget – mutatott Tündérre, miközben Mezei Egér odaszaladt Tündérhez és őt is átölelte. – A mai felolvasó est különleges lesz, a meséhez, amit felolvasok nektek, ajándék is jár. Vagyis inkább az ajándék mellé jár a mese!

A gyerekek már mind nagyon kíváncsiak voltak, csak Katica fészkelődött és nézelődött mindenfelé, mert nem hallotta rendesen, amit Lencsi anyukája mondott, se azt amit a többi gyerek és így nehezen tudott figyelni is és barátkozni is.

  • Az első ajándék a tiéd Katica! – szólt Lencsi anyukája és odaadott egy dobozt Tündérnek. Tündér odasétált katicához, leült mellé, megvárta, amíg Katica a szemébe néz és odaadta neki a dobozt.
  • Az enyém? – kérdezte Katica.
  • Igen – felelt és bólogatott Tündér – bontsuk ki! – mutatta a kezével is. Katica szeme felcsillant! Lelkesen bontogatta a dobozt. Azt gondolta, talán valami finomság van benne (Katica nagyon szerette a sütiket), így aztán kicsit csalódott is volt, amikor két furcsa, kukacszerű valamit látott meg a dobozban. Nem tudta mire vélni. Ekkor Tündér szépen óvatosan, fogta a furcsa kukacszerű valamit, és ráhelyezte Katica füleire. Megigazította, hogy kényelmes legyen, és bekapcsolta ezt a valamit. Katica szemei tágra nyíltak! Hirtelen elkezdett hallani mindent! De tényleg mindent! Kicsit másképp, ahogy a többiek hallanak, mert a hallókészüléke ugyan olyan hangosan adott vissza minden zajt, zörejt és beszédet. Kicsit ijesztő és furcsa is volt neki, de így már hallotta a mesét is, amit Lencsi anyukája írt neki az ajándékához:
  • Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, egy hangyavár, amiben nagyon sok hangya élt együtt. A hangyák szorgosak voltak, segítőkészek és mindenkiről gondoskodtak, mindenkinek segítettek. Főleg annak, akinek erre valamiért szüksége volt. Történt egyszer, hogy egy nagyon furcsa kis hangya kelt ki a bábból. Hiába énekeltek neki a dajkák, hiába szólongatták, nem figyelt semmire, nem ébredt fel a többi kis hangya hangoskodására és még sírni sem nagyon sírdogált. Elvitték hallásvizsgálatra és kiderült, hogy ez a kis hangya bizony nagyothalló. Nem hallja a körülötte lévő zajokat, hangokat és beszédet. Hogy segítsenek neki és olyan teljes életet tudjon élni, mint a többi kis hangya, hallókészüléket kapott. Ezt még eleinte meg kellett szoknia. Furcsa volt, hogy van valami a fülén, de nagyon különlegesnek érezte magát tőle! A többi kis hangya, mind nagyon megcsodálták és úgy gondolták, hogy igazán jól áll neki, egészen csinos! A kis hangya örömmel hordta a hallókészülékét. Jó érzés volt neki, hogy végre ő is hallja a szép énekeket, a zenét, érti a mesét amit a dajkája olvas neki és tud játszani a többi gyerekkel is. Ha valaki megkérdezte, hogy mi van a fülén, büszkén mutatta meg a társainak, mert ettől ő igazán különleges volt, ugyanis a legapróbb zajokat is meghallotta vele! Bújócskában verhetetlen volt! Amikor pedig elfáradt a sok hangtól, és egy kis csöndre vágyott, akkor levette és élvezte azt a békét és nyugalmat, amiről más csak álmodhatott. Ez volt az ő szuper képessége!

Katicának nagyon tetszett a mese és most már nem tartotta a hallókészülékeit furcsa kukacoknak sem. Büszkén mutatta meg a kis Pocoknak, Harkálynak – bár neki rossz volt a szeme és nem sokat látott belőle – és Mezei Egérnek. A kis Egér hangosan nevetett, tapsolt, ugrált, sőt még táncolt is örömében!

A következő ajándékot a kis Harkály kapta. Tündér a szárnyaiba adta a dobozt, a kis harkály alaposan körbe tapogatta, mert ő mindent a szárnyaival érzékelt, mivel a szemeivel nem látott rendesen. Harkály doboza sokkal nagyobb volt, mint Katicáé. Már sejtette, hogy nem finomság lesz benne, és titkon remélte, hogy valami hasonló, szuper erőt adó dolog lesz benne, mint katicának. Így is lett! A dobozban egy szemüveg, és egy olyan nagyító volt, amin fel lehetett kapcsolni egy kis lámpát, ami megvilágította a nagyító alatt lévő dolgokat, hogy a kis Harkály még jobban szemügyre tudja venni.

  • Egyszer volt, hol nem volt – kezdte a mesét a kis Lencsilány anyukája – az Óperenciás-tengeren is túl, egy hangyavár, amiben nagyon sok hangya élt együtt. A hangyák szorgosak voltak, segítőkészek és mindenkiről gondoskodtak, mindenkinek segítettek. Főleg annak, akinek erre valamiért szüksége volt. Történt egyszer, hogy egy nagyon furcsa kis hangya kelt ki a bábból. A kis hangya bizonytalanul járt, mindent levert az asztalról, nekiment annak is, ami az orra előtt volt, és minden játékot inkább csak körbeforgatott a kezével, de soha nem nézett igazán rá. Nem érdekelték a képeskönyvek, nem szeretett rajzolni, viszont nagyon szerette a zenét, és azt is, hogyha énekeltek neki, vagy beszéltek hozzá. Cserfes kis hangya is lett belőle. Egy nap, elvitték a szemészetre, és kiderült, hogy ez a kis hangya bizony rövidlátó. Szó szerint az orráig sem látott. Hogy segítsenek neki, és olyan teljes életet tudjon élni, mint a többi kis hangya, szemüveget kapott és egy szuper világítós nagyítót. Először nem akarta felvenni a szemüvegét, mert félt, hogy kinevetik és nem akarta használni a nagyítóját sem, de a hangya gyerekek nagy szeretettel és elfogadással vették körül társukat. Úgy gondolták, hogy igazán jól áll neki a szemüveg. Kifejezetten jóképűnek látták benne a kis hangyát, aki a nagyítójával igazi szuperhősnek számított, hiszen minden apró dolgot meg tudott figyelni és fel tudott vele nagyítani. A társai ilyenkor kíváncsian vették körül és lesték, hogy mi van a nagyító alatt. Titokban meglesték vele még az öreg Pókné szőrös lábát is!

A kis Harkálynak nagyon tetszett a mese. Kíváncsian nézett körbe a könyvtárban. A sok színes könyv a polcokon, és a sok színes kép a könyvekben, teljesen elvarázsolták! A társai is mind bele szerettek volna nézni a nagyítójába, de Lencsi anyukája kis figyelmet kért, mert volt nála még egy doboz. Ez volt a legnagyobb! Ebben a dobozban egy kerekesszék volt a kis Pocoknak.

  • Egyszer volt, hol nem volt – kezdte Lencsi anyukája a kis Pocok meséjét – az Óperenciás-tengeren is túl egy hangyavár, amiben nagyon sok hangya élt együtt. A hangyák szorgosak voltak, segítőkészek és mindenkiről gondoskodtak, mindenkinek segítettek. Főleg annak, akinek erre valamiért szüksége volt. Történt egyszer, hogy egy nagyon furcsa kis hangya kelt ki a bábból. Ennek a kis hangyának nem fejlődtek ki a hátsó lábai. A dajkák nagyon sok szeretettel vették körül. Tornáztatták, ölbe vették és elvitték mindenhova, ahová a többi kis hangya saját lábán el tudott menni, de ő nem. Aztán egy nap, amikor a kis hangya elég nagy volt hozzá, eljött az ideje, hogy megtanuljon nem csak felnőttekkel, hanem önállóan, és a társa segítségével is közlekedni. Ekkor kapott egy saját kerekesszéket! A kis hangya nagyon megörült a kerekesszéknek! Először kicsit furcsa volt, meg kellett még szoknia, meg kellett tanulnia hajtani, irányítani és azt is, hogy mi az, amit önállóan is meg tud vele oldani, hová tud vele egyedül is elmenni és mi az, amiben a társai segítségére van szüksége. És ez volt a kis hangya szuper képessége! Megtanította a társait az odafigyelésre, a gondoskodásra és a segítőkészségre, amitől a hangya gyerekek sokkal kedvesebb és szeretőbb felnőtt hangyákká válhattak.

A kis Pocok nagyon örült a székének és már cseppet sem szomorkodott amiatt, hogy nem fejlődtek ki a hátsó lábai. Életében most először hasznosnak érezte.

  • És én? – kérdezte kíváncsian a kis Mezei Egér – Nekem mi a szuper képességem?
  • Egyszer volt, hol nem volt – fordult felé Lencsi anyukája – az Óperenciás-tengeren is túl egy hangyavár, amiben nagyon sok hangya élt együtt. A hangyák szorgosak voltak, segítőkészek és mindenkiről gondoskodtak, mindenkinek segítettek. Főleg annak, akinek erre valamiért szüksége volt. Történt egyszer, hogy egy nagyon furcsa kis hangya kelt ki a bábból. Ennek a kis hangyának kicsit rövidebbek voltak az ujjai, mint a társainak, széles volt a mosolya és olyan volt a szeme, mintha két kis mandula lenne az arcára rajzolva. Ennek a kis hangyának mindig nagyon jó kedve volt, mindenkihez barátsággal és hatalmas, soha meg nem szűnő bizalommal és szeretettel fordult. Ez a kis hangya olyat adott a többieknek, amit talán senki sem tudott: feltétel nélkül szeretett mindenkit! Ez volt az ő szuper képessége. Mindenki a csodájára járt és igyekezett olyan elfogadással szeretni, mint ahogyan ez a kis hangya tette.

Tündér egy füzetet és egy tollat adott a kis Mezei Pocoknak, aki szeretett tanárosat játszani. Természetesen mindig ő volt a tanárnő. Nagyon megörült az ajándéknak, egyből jegyzetelt is valami nagyon fontosat a füzetébe! Mivel óvodás volt, persze még csak olyan firka vonalakat, mintha írna, de ez őt egy cseppet sem zavarta.

Tündér nagyon hálás volt Lencsi anyukájának, hogy elhívta erre a különleges felolvasó estre. Meghatódottan tért vissza otthonába és elhatározta, hogy mostantól sokkal több figyelmet fog szentelni az erdőnek arra az óvodájára, ahová ez a sok kis szuperhős jár! A kis Katica minden este szépen visszatette a dobozába a hallókészülékét, reggel pedig örömmel vette fel, mert már nagyon várta, hogy hallja az anyukája hangját, aki sokat mesélt és énekelt neki. A kis Harkály sokkal bátrabban repült az új szemüvegével és minden kukacot megtalált a nagyítójával a fák kérgeiben. A kis Pocok megtanult egyedül közlekedni a pocok üreg járataiban, élvezte az önállóságát és nagyon odafigyelt arra, hogy ne használja ki a barátait. Csak akkor kért segítséget, amikor arra tényleg szüksége volt. Így sok igaz, és őszinte barátja lett, akikkel még színházba és moziba is el tudott menni. A kis Mezei Egér boldogan rajzolta tele a füzetét, és játszotta a tanító nénit. A plüss játékai voltak az osztályában a gyerekek, akiket nagyon szeretett. Az óráit azzal kezdte, hogy minden tanulót megölelt. És bár nem volt az anyukájának egyszerű megoldani a hétköznapi dolgokat a kis egérkéje mellett, mégis a kis Egér önfeledt játékával, jó kedvével és szívből jövő határtalan szeretetével széppé tudta varázsolni anyukája mindennapjait.



Alapértelmezett
Lencsi-mesék, Mesék

A bábból kikelt pillangó

Egyszer volt, hol nem volt, egy ici-pici Lencsilány, ici-pici anyukával, ha nem is túl az Óperencián, hanem innen, de tényleg volt. Hogy Lencsi milyen volt? Okos, huncut, cserfes és igen eleven. Amikor jó kedve volt, lekacagta az égről a csillagokat és úgy ragyogott a szeme, hogy azt még a Nap is megirigyelte. Hosszú barna haját kibontva hordta, hogy legyen a tavaszi szélnek is játszótársa. Lencsi vékony és apró kislány volt, termeténél viszont sokkal nagyobb volt hite, jósága, igazlátása és szeretete, melyről messze földön híres volt.

A Lencsilány ici-pici házikója egy hatalmas nagy sűrű rengeteg szélén állt. A kertben virágok nyíltak, a kert végében patak csörgedezett, melyben apró kis halak úsztak. A patak partján, nyári estéken békák adtak hangversenyt, miközben vígan lakmároztak a szúnyogokból. Az erdőben mindenféle állat élt: volt ott róka, medve, farkas, sün, borz, mókus, bagoly, fakopáncs, fülemüle, kakukk, egy egész nyuszi család, őz, szarvas, vaddisznó, pók a fák ágai között és egy kolónia hangya a föld alatt. Az erdő másik szélén, pont a kis Lencsilány házával szemben – csak a másik oldalon – Tündér lakott. Ő volt a fák, a virágok, a föld, a víz, a levegő, egy szóval a természet őre. Az ő feladata volt vigyázni az egyensúlyt az erdő lakói és a természet között.

Egy nap az a hír járta az erdőben, hogy kikelt a bábból Pillangó. Tündér el is ment, hogy meglátogassa és köszöntse őt új életében. Pillangó épp a gomba tetején ült és szemmel láthatóan valamin nagyon gondolkodott, amikor tündér odaért:

  • Szia, Pillangó! – köszöntötte őt Tündér.
  • Szia, Tündér! De jó, hogy jöttél – válaszolt pillangó – segítenél nekem? Azon gondolkodtam, hogy most, hogy kikeltem a bábból és már elég nagy vagyok, valamit szívesen dolgoznék én is. Választanék valami munkát magamnak, de nem tudom, hogy mit. Teljesen tanácstalan vagyok.
  • Gyere, menjünk körbe az erdőben, és nézzük meg, hogy kinek mi a munkája, mivel foglalkozik és miért? – javasolta Tündér – Hátha az majd segít neked is dönteni!

Először Lencsiékhez mentek. Lencsi még ugyan iskolás volt, de tőle is megkérdezték, hogy mi szeretne lenni, ha majd egyszer nagy lesz?

  • Én nagyon szeretem a zenét és nagyon szeretek táncolni! – felelt Lencsi – Szívesen lennék tánctanár.

Lencsi anyukája mesekönyveket írt és az erdei könyvtárban tartott felolvasó esteket.

  • Nagyon szeretem a munkám – mesélte Pillangónak – kreatív és szabad. Sok örömöm van az alkotásban. Nagyon szeretem benne, hogy itthon tudok dolgozni, magam oszthatom be az időmet, de közben közösségi életet is tudok élni, így nem érzem magam elzárva sem a világtól.

Lencsi anyukája bevezette pillangót a házba. Megmutatta neki a könyveit, az íróasztalát, ahol dolgozni szokott, a mesetarisznyáját, a sok szép, kézzel varrt mesefigurát és a játékos mesés könyvet, amivel játszani szoktak Lencsivel. Lencsi pedig elővette a kedvenc táncos szoknyáját és egy rövid bemutatót tartott a vendégeknek.

Miután elköszöntek Tündérék Lencsiéktől, Farkas kisboltjába mentek. Farkas nagy örömmel fogadta őket. Körbevezette Pillangót a boltban:

  • Itt vannak a pékáruk, amiket Sikító Sárkány süt nekünk minden reggel. Finom, frissek! Zöldségeket Nyúléktól hozok, de mindenféle élelmiszert lehet kapni nálam a boltban! – büszkélkedett vele Farkas.
  • Mit szeretsz a legjobban, a munkádban? – kérdezte Pillangó.
  • Szeretek együtt dolgozni Nyuszival és a Sikító Sárkánnyal. Jó, hogy tudunk egymásnak segíteni. De a legjobban azt szeretem, hogy örömet tudok okozni az erdei állatoknak a sok finomsággal. – felelt Farkas.

Búcsúzóul Farkas még csomagolt Tündérnek Sárkány finom kiflijéből, Pillangónak pedig Nyuszi friss házi szamócájából, majd útjára engedte vendégeit, akik Bagoly doktor kórháza felé vették az irányt. Bagoly doktor is nagyon örült a vendégeknek. Szeretett a munkájáról beszélni. Szívesen fogadott önkéntes segítőket is a kórházban, hogy átadja hivatása szeretetét másoknak is. A kórházban volt gyerekosztály, fogadták a baleseti sérülteket, volt gyógytorna részleg és itt születtek a kis erdei állatok is.

  • Nem fárasztó ennyi mindenre odafigyelni és még a betegekkel is foglalkozni? – kérdezte kíváncsian Pillangó.
  • Vannak nehéz pillanatok – válaszolt Pillangó kérdésére Bagoly doktor – főleg azért, mert nem tudunk mindenkin segíteni. De mindig van a gyógyításhoz elég erőnk, mert nekünk ez nem munka! Hivatásból, szívből jövő szeretettel gondoskodunk a betegekről.

Pillangó már most tele volt élménnyel, de még elmentek Rókához is az erdei önkéntes tűzoltó állomásra.

  • Mit jelent az, hogy valaki önkéntes? – kérdezte Pillangó. – Már Bagoly doktor kórházában is találkoztam önkéntes ápolókkal, de pont ugyan úgy néztek ki, mint az igazi ápolók. Te is úgy nézel ki, mint egy igazi tűzoltó. – méregette rókát Pillangó.
  • Igen, a különbség nem a külsőnkben van. Ugyan azt a munkát végezzük, csak mi nem pénzért. Nem kapunk érte fizetést. Van egy olyan munkánk, amivel pénzt keresünk, hogy tudjunk ennivalót, ruhát venni, el tudjuk tartani a családunkat és közben szabadidőnkben önkéntes munkával segítünk. Van, aki bagoly doktor kórházában, én pedig itt az önkéntes tűzoltó állomáson. – válaszolt Róka.
  • És mi a rendes munkád? – kíváncsiskodott Pillangó.
  • Villanyszerelő vagyok. – felelt Róka.
  • Miért jobb az, hogy önkéntes tűzoltó vagy? Miért nem lettél hivatásos tűzoltó? – kérdezte Pillangó.
  • Azért mert nekem szükségem van szakmailag és lelkileg is arra a szabadságra, amit az önkéntesség ad. Nagyon szeretem a tűzoltó hivatást és szakmát. Sokat tanulok, képzésekre járok, odafigyelek a kondimra, hogy elég erős legyek a mentéshez, de sok olyan kötöttséggel jár a hivatásos szakma (legyen az tűzoltó, rendőr vagy katona), amit én nem tudok vállalni. Családom van, három kis róka vár otthon és szeretnék ott lenni, amikor nekik szükségük van rám, a feleségemnek is segíteni kell a gyerekek körül, amit hogyha hivatásos lennék, nem tudnék megtenni. Így saját magam tudom beosztani az időmet és azt, hogy mikor hol vagyok. Nagyon szeretem a villanyszerelő szakmám is. Pont ugyan ezért, mert szabadon tudok vele vállalkozóként dolgozni. Annyi munkát vállalok, amennyire szükségem van és magam osztom be az időmet is. Így lehet, hogy sok mindent csinálok egyszerre, de mindet én választottam szabadon, mindegyiket szeretem, és így ezek boldoggá tesznek és feltöltenek. Jut elég időm és energiám a munkámra, önmagamra, az önkéntességre, a gyerekekre, de még a feleségemre is, akit nagyon szeretek.

Róka körbe vezette Tündért és Pillangót az önkéntes tűzoltó állomáson. Megmutatta az irodáját, a híradós pultot, ahová beérkeznek a riasztások, a szertárban a szép piros gépjármű-fecskendőket, a szép sorba feltekert tömlőket, a gyakorló pályát és az érdekesebbnél érdekesebb felszereléseket.

Pillangó megköszönte Tündérnek a segítséget. Még ugyan nem tudta, hogy milyen hivatást válasszon magának, de a mai nap után abban biztos volt, hogy olyan dologgal fog foglalkozni, amit szeret, ami érdekli és akkor biztosan jól fog dönteni és jól fogja magát érezni a munkahelyén.

  • Ahogy a Nap, a hold, a csillagok feladata, hogy beragyogják az eget, a szíved feladata, hogy megsúgja, merre menj. Mindenki jó valamiben és mindenkinek a szívében van egy hang, ami elhívja arra, hogy ezt a jót kibontakoztassa és a világ szolgálatába állítsa. Játssz sokat! Próbálj ki mindent, ami érdekel! Légy kíváncsi, alkoss, ismerd meg a világot, hogy megismerhesd magad! – tanácsolta búcsúzóul Tündér pillangónak, majd estére hazatértek.

A következő napokban Pillangó beiratkozott egy művészeti képzésre, kipróbált néhány sportot, önkéntes munkát vállalt Farkas boltjában és Bagoly doktor kórházában is. Végül óvó néni lett a pillangó bábóvodában és örömmel segített felfedezni a kis báboknak a körülöttük lévő és a bennük rejlő világot.



Alapértelmezett