“Engem keressetek, és éltek!” (Ámós 5:4)

Nem búcsúzunk, mert van, akitől nem lehet. Csupán hazatért, mert már vártak rá.

Nagy szerelem volt az övék. Olyan igazi, amilyen csak egyszer van egy ember életében. Nem csoda, hiszen nagypapámhoz nem volt ember, aki felért volna humorával, tudásával, tekintélyével, szeretetével. Még a kalap sem volt ehhez szükséges, mely azért volt a papa fején, hogy ne legyen olyan feltűnő a mama javára írható pár centi magasságkülönbség, de ettől még elszántan hordta.

Emlékszem a házra, melyben Dévaványán lakott, a nyaralóra a Balatonon, az együtt töltött időre, tanítási szünetekre, ünnepekre, a közös süti sütésekre, tábortüzekre, hogy soha nem jött üres kézzel, illetve táskával. Mindig lapult benne legalább egy csomag rágógumi. Karácsonykor szalonnás katonát vágott nekem az ünnepi vacsora közepén, ha azt kívántam, esténként mesét mondott, tollaslabdáztunk a kertben, csitt-csattot vásároltunk a kis boltban, két forintért vett egy gombóc fagyit a Kacsában. Megtanított kötni, horgolni, főzni. Tőle vettem történelem dolgozat előtt plusz órákat az életről.

Mindenki nagymamája volt. Fáradhatatlanul. Nem csak a saját és a férje gyerekeinek gyerekeire, hanem azok gyerekeire, s gyerekeinek gyerekeire, sőt még a szomszédok gyerekeire is ő vigyázott.

Még két hete sakkozni tanította a legkisebb dédunokáját, a nagyobbik lányom pedig a szépítő szoftverek rejtelmeibe igyekezett a mamát bevezetni. Mondanám, hogy elcsépelt hűtőmágnes szlogen: “éld minden napodat úgy, mintha az lenne az utolsó” – de mégsem.

A képes albumokat nézegetem. Megfakult, fekete-fehér papírképek a fekete kartonon. Egy gyönyörű asszony néz vissza rám.

A polcon könyvek – egy kisebb könyvtár -, és ő mind olvasta. Nem volt kérdés, amire ne tudta volna a választ, vagy azt, hogy az melyik könyvben lapul. Ha itt lenne, könnyebben megtalálnám. Valahová átrakta. Kutakodom kicsit. Emlékszem a megsárgult lapokra, a tintával belerótt írásokra, későbbi jegyzetekre a könyv eredetéről, kitől kapta, hol találta, és hogy mikor került hozzá.

Református ima- és énekeskönyvek. Apró, kicsi, zsebbe valók. Lapozgatom. Egy oldalon régi újságcikk kivágás a Kasza István Lapból, az 51. éneknél:

"Uram! a te bölcsességed 
Rendelte el sorsunkat.
Te vagy, Uram, ki intézed
Életünk révén hajónkat;
Csendes idő tőled van,
Tőled jön a szélvész ránk,
Jó és rossz napjainkban
Te vagy a mi édes atyánk.

Boldogságunk szép nappalát
Sokszor búba meríted.
De ugyan te búnk homályát
Örömre is deríted;
Te vagy sorsunk vezére,
Nem ismerünk kívüled mást,
Életünk ösvényére
Csak tetőled kérünk áldást.

Uram! ha mást boldogítasz
És megáldasz bőséggel,
Ha sokakat gazdagítasz 
És minket versz szükséggel:
Tekints kegyesen felénk,
Oltalmazz meg irigységtől,
Adj béketűrést belénk.
Védj a békétlenségtől.

Minden sorsban amelybe tett
Isten keze bennünket,
megelégedéssel lehet
Folytatni életünket;
Kezünk vessük munkára,
Tegyük, amit meg kell tennünk
S bízzuk az ég Urára:
Tudja Ő a mi szükségünk.

(Papp István)

A szeretet most így gyógyított. Erre volt szüksége.

Nagypapám édesanyám születésnapja után egy nappal, mama négy nappal ment el. Lehetne véletlen, de üzenet volt, amit szívünk mélyén az első pillanattól fogva tudtunk, még ha nem is volt bátorságunk kimondani. Őt már várták odaát.

Nagyvilági életet élt. Utazások, hajóutak, családi és baráti vendégek. A falu orvosának felesége rang volt, amit most visszakaphatott.

Este elalvás előtt még kicsit imádkozom. Hálát adok az Úrnak, hogy Ő most is mellette van, s csak annyit kérek, hogy békésen, nyugodtan mehessen el, aludjon el, szépen.

Hazatért. Visszakerült a konty a fejére, a napszemüveg az orrára, a csini szoknya, a csini kabát, a körömcipő lábára. Karon fogva vezeti körbe. Van mit megbeszéljenek, hiszen oly régóta várták már ezt a találkozást. Most ott ülnek egymás mellett, régi ismerősökkel, újra felszolgálja a teát, amiből “már csak egy kanálka rum hiányzik”, nagyokat nevetnek ott, ahol már semmi sem fáj.

Szívünkben őrizzük szeretetüket!

Dr. Gaál Józsefné, született Vad Rózsa, a szeretett misszionáriusa, köztünk élt 86 évet.

Köszönöm, hogy a nagymamám voltál, hogy az unokád lehettem, hogy szerettél, tanítottál, példáddal előttem jártál, s míg éltél vigyáztál rám!

---

---