2. rész
A heti egy edzés megingathatatlan elhatározása volt Olivia-nak. Az elmúlt héten frissen beszerzett izomlázat sikeresen túlélte. Igaz, két napig enyhén darabos, már-már robotszerű léptekkel bírt lefelé döcögni a suliban a lépcsőn, azt is leginkább háttal. Combjába, sípcsontjába minden lépésnél éles fájdalom nyilallt. Mégis teljes elszántsággal fogta magát és a hét első – valamint az órarendje szerint utolsó – szabad délelőttjén bevágott reggelire két finom, puha mézes szemlét egy nagy bögre tejjel, hozzá három adag kifogással, hogy miért nem ma.
„Kellemes volt a reggel, de délre tuti meleg lesz.” – gondolta. 27 fokos csúcs ígérkezett, így már előre melege volt, ráadásul a légszennyezettségnek köszönhetően tombolt az allergia szezon, neki pedig taknya-nyála egybefolyt. Oxigén nélkül nem kérdés, hogy bárki padlót fogna már a kapuban.
Olivia a zsemle majszolása közben azon tűnődött, hogy vajon mi változott meg benne az elmúlt évek során, hogy ennyire elfogadó lett saját kényelmével szemben. Imádott mozogni, valamit mindig sportolt, két percig sem szeretett egy helyben ülni kisgyerekként.
Nem volt az az aszkéta hajlamú perszóna. Ha éhes volt evett, soha nem vonta meg magától a jó falatokat tudván, úgyis lesz az a szerelmi bánat, ami lepattintja róla a kilókat.
Soha semmiben nem hozta ki magából a maximumot, a jó érzés fontosabb volt számára. Edzésen is csak annyit, hogy az meg ne ártson, de még ez is elég volt egy kisebb éremgyűjteménynek. A kulcs a hozzáállásában volt. Valahogy mindig látta maga előtt, ahogy a dobogón áll.
Tanulásban sem remekelt. Az elvetemült célokat hátra hagyta, és valami kényelmesen elérhetőt választott: hármast. Nem mintha nem lettek volna vágyai, álmai. A motiváció hiányzott. Úgy érezte, semmi más dolga nincs, mint megelégedni azzal, ami van és nem többre vinni egy elvárásokkal teli, túlhajszolt világban.
“Csak élnem kell és élvezni az életet.” – dőlt hátra otthon suli után. “De lehet így boldognak lenni? Mi fog így örömet okozni?” – tűnődött.
“A bika aszcendens lesz az oka” – döntött végül Olivia. Kezd kiütni rajta a csillagjegyből áradó kényelem és lustaság, mely, mint tudjuk, fél egészség. Bele kell törődnie, ez felette álló jelenség. Ki tudna ellenállni a csillagok vonzásának?
Hogy azért mégse teljesen szegje meg mozgásra feltett esküjét, magához vette Phoebe-t és nekivágott az erdőnek.
A kocsmakutya már kint őrizte a vendégek számára fenntartott teraszt. A területharc elkerülése végett kis kitérővel átvágtak a derékig érő, parlagfűvel természetes módon bevetett prérin. Olivia – allergiájára való tekintettel – igyekezett a levegőt inkább nem venni, bőrön át vagy látens lélegezni, hogy megkímélje szervezetét az éjszakára halálos dózissá váló pollenkoncentrátumtól.
A préritől megszabadulva az első utcán balra el. Pár száz méter múlva elhagyták az utcában fellelhető első adag házsort, majd szomorúan szemügyre vették a számukra teljesen érthetetlen „a tóra kutyával behajtani tilos” táblát annak kapujában. Engedelmes polgárok révén kissé bosszúsan, de nem mentek be.
A második adag házsor után már nem kellett sok és el is érték az erdő szélét. Balra hosszasan elterülő mező tárult a szemük elé, az itt élő vidéki városiaknak hegy – földrajzilag csupán domb – lábánál. Jobbra fák magasodtak, melyek között bevetették magukat a természetbe.
Phoebe minden botban kihívást találván vadul csapott le a földön heverő ágakra. Fejét rázva, morogva semmisítette meg, pásztorkutyaként ösztönéből adódóan, talán farkasnak képzelt ellenségét. A bot miszlikbe aprítva, apró forgácsokként kezdte meg új szakaszát élete körforgásának.
Az ellenség kivégzése után a fekete-fehér bundát viselő, gyönyörű prém galléros, barna szemű eb lázasan tért le az útról vadak nyomát szaglászva hódolni új szenvedélyének: a bogáncsgyűjtésnek. Hosszú szőrébe vígan csimpaszkodtak bele a kis dudvacsimbókok rasztásítva, de még így sem elcsúfítva küllemét. Olivia meg is fogadta, hogy amint visszaér szörminátort ránt és Phoebe jamaikai stílusát újra fajta hű komolyságúra formálja.
Túl nagy túrára nem volt idő. Olivia-nak délben már a suliban volt jelenése és még betervezett egy finom, jégsalátás sajtos szendvicset is elvitelre. Az önsanyargatás nem passzolt a személyiségprofiljába, vacsoráig még ennie kellett.
A házak közé érve gondolatban sajnálatukat fejezték ki a kerítés mögött unalomból acsarkodó kutyatársaknak. Mindegyiket biztosították afelől, hogy szívesen elvinnék őket is egy jó kis szimat körre, majd búcsút intettek és hálát adtak a jól bebetonozott, lyuk mentesített kerítések megalkotóinak. Felülről is megcsodálták a tavat, ahonnan kitiltódván haza felé vették az irányt.
Az utolsó száz méteren Phoebe még gyorsan – hódolva ösztöneinek -, egy óvatlan pillanatban, a magas fűben emberi szem elől jól elrejtett, de a kutya orra számára frenetikus izgalmakat keltő egyéb állati lénytől származó, nem túl sűrű fekáliával, szagilag álcázta magát többszöri meghempergés és nyaki bedörzsölés által. Valószínűleg szintén farkas ellen.
Dönteni kellett: a bogáncs maradjon vagy az álca? Olivia betért útközben a nagyihoz, megfogta a kerti slagot és alapos mosdásnak vetette alá az értetlen és kissé sértődött tekintetű kutyát. Az eltávolító hadművelet sikeres volt, a nyakörvre visszacsattant a póráz, elkerülendő az újbóli álcázást hazáig.
A kocsmaterasz még mindig üres volt. A kocsmakutya az ajtóban ülve türelmetlenül várta a vendégeket. Az alacsony termetű, turcsi orrú, tehén mintás, fekete gülüszemű jószág sanda szemmel figyelte már messziről Olivia és Phoebe érkezését. Jelezvén, hogy nem tartanak igényt személyes közegére, rá sem nézve, az út szélén, határozottan előre tekintve kezdték meg kitérőjüket. Gülüke – igazi hívónevét nem ismervén, egymás közt csak így emlegette a lány hű csatlósával a kocsmakutyát – a vendéglátóipari egységtől kísérte a betolakodókat szélesre tárt mancsaival gyúrósan ide-oda billegve egészen a sarokig. Ott fújt egyet és megvárta, amíg Olivia az erősen fegyelmezett, idegesen hátra-hátra pillantó kutyájával átér az út túloldalára. Phoebe-t nem a bátorságáért szerették.
Olivia bogáncstalanította nadrágját, elkészítette a tervbe vett szendvicseket vajjal, kis szalámival bűnözve, ementáli sajttal és jégsalátával ízesítve. Phoebe keresztbe tuszkolta magát a kennelben, felvette az erdei bogaraktól ellesett halott bogár pózt és nem túl nőies, de annál aktívabb horkolásba kezdett. A lány kiosont a házból, halkan kattant a zár. Motorozás helyett egyik lábát a másik után téve juttatta magát célba, hogy legalább a napi ajánlott tízezer lépésszámot kipiálhassa kifogásai listájának végén.
Dunla Sullivan 