Az 50-esek klubja, Mesék

Küzdelem a végsőkig

5. rész

Crunchy müzlivel, banánnal és mézzel bolondította meg natúr joghurtját reggelire. Kávét ugyan soha nem ivott, de azt helyettesítendő Olivia időnként fellapozta a híreket, csak hogy tájékozott legyen.

Mondd Meg Cityben, szeretett kis városában, valaki hagymát vágott az ebédjébe. Valószínűleg ipari mennyiségűt, mivel a város üzenőfalán posztoló tag a forrást ugyan nem lelte meg, a szagot viszont elviselhetetlennek érzékelte. A lila virágok az őszi réten kikérik maguknak, nevük őszi krókusz és nem kikerics.  Használt ereszcsatorna ingyen elvihető. Eladó száz köbméter lótrágya, ugyanitt konyhakész nyúl és tavalyi baracklekvár előrendelhető.

Világhírek. Tizenegy ember halt meg az autópályán. Egy hetvenkét éves férfi holttestét találták meg a folyóban, vélhetően öngyilkos lett. De miért?? Öt újabb fertőzött. Bezártak három iskolát. Halálos kór. Világvége. Fusson, ki merre lát! Választási csalások. Fellázadt lakosság. Rendőri brutalitás. Őrizetbe vettek a tüntetésen egy nyolcvanhat éves dédmamát. Másutt megmérgezték, elátkozták, elkárhozunk. Mind.

“Az ember kedve az élettől is elmegy” – morogta Olivia az utolsó falatokat ropogtatva. Ha valakinek volt is jövőképe, két hír bejegyzés után garantáltan szertefoszlik. Három után megérti az életének véget vetett hetvenkét éves férfit, a negyedik után kikeresi a telefonkönyvből egy pszichiáter számát, az ötödik után inkább ugrik.

Olivia hírmegvonásra ítélte magát. Úgy döntött, inkább nem lesz tájékozott, nem tudja meg, ki mert hagymát szeletelni délben, fogalma sem lesz arról, hogy mekkora mélységig süllyedt a világ épp a gazdasági nyomorban, nem fogja tudni a világ diktátorainak nevét, ellenben jó lesz  a kedve és képes lesz örülni annak, ami van.

Útban muffin papírért beugrott az antikváriumba. Valamivel felül kellett írnia a reggel bevitt borzalomadagot. Az eladó hölgy szúrós tekintetével dacolva kérlelhetetlenül vette útját a ponyvaregényeket rejtő polc felé. “Bármi, csak ne a valóság!” – gondolta. Bezsebelt négy könyvet, két megvető pillantást, egy fintort, pár bolttal odébb egy csomag lufi mintás szülinapi muffin papírt, majd irány a konyha.

Kate magára öltötte a kötényét, szorgosan segített elővenni az összes tálat, válogatás nélkül, majd lendületből felütött két tojást egy kanál cukorral vegyítve a konyhakövön Phoebe nagy örömére. Szétszórt hat marék lisztet a pulton, versenyt futott az élesztővel, végül közölte, hogy elfáradt és inkább labirintust épít könyvekből a hörcsögöknek. Persze külön-külön, mert együtt csak marakodnak. Silver, a szürke színű, nő nemű, a kém. Zavarba ejtő tekintettel figyel, miközben hátsó mancsaira ágaskodva álldogál a kis kókusz háza tetején. Pöri, a paprikás pörkölt színű, fiú. Hörcsög szemmel férfi. A kommandós. Első mancsaival a ketrec tetején majom mászik este tíztől hajnal kettőig, majd kettőtől négyig fut a mókuskerékben. Egyszer Kate megpróbálta őket jó barátságra bírni. Harcos vircsaft lett a vége. A vércsaftot szerencsésen megúszták, így megállapodtak anyukájával, hogy ezt nem próbálják meg még egyszer. Így Kate a szoba két felét aktívan elbarikádozva állt neki a labirintus építésének.

Gyors konyhai romeltakarítás közben Olivia kikavart egy adag muffint, csokival töltötte, tetejét megszórta színes cukorbogyóval, majd a sütőbe transzportálta hő általi terjedelem- és állagmódosulásra. Bedagasztotta egy zöld tálba az édes tésztát, egy kékbe pedig a sósat. Ránézésre teljesen egyformák voltak, így csak a tál színében és memóriájának erejében bízhatott, hogy jóra kerül majd a sajt.

A szépre kelt tésztákat egymástól elszeparálva formázta meg. Az édesből csavart fahéjas kifli lett, a sósból sajtos pogácsa. Mennyei illatok terjengtek a konyhában. Miközben Phoebe nagyokat nyelve szagmintát vett a levegőből, Kate-t is előcsalogatták a finom illatok. Fél tepsi kóstoló után a maradékot becsomagolták a vendégeknek és elindultak a bázisra, avagy a mamához, ahol Judith már előkészítette az ebédet és a vendégvárást.

Mindig első a torta, elvégre titkos kívánság nélkül mit sem ér a szülinap. A második az ajándék, de amit Kate a legeslegjobban vár, az a szülinapi pinyáta. Idén egy sellő, ami igaz nagyon szép volt, és kicsit fájt érte Kate szíve, de azért nem kímélte. Szem beköt, Kate megforgat, bot a kézbe, mindenki fusson, amerre lát!

“Gyönyörű a kard technikája! Nem csépel, vág!” – állapította meg Olivia, miközben visszafojtott nevetéssel csodálta az elszánt kis nindzsát. Ha a botnak lett volna éle, a sellő lábát veszti az első suhintásnál. De nem volt, így ádáz küzdelem vette kezdetét.

Kate üt, sellő kileng, a második ütést elkerüli, majd kap egy jól előkészített sorozatot. Lengtében visszatámad, hókon koppintva Kate-t, de ő nem hátrál. Morog, támad. Küzd. A végsőkig! A sellő végéig.

A cukorkák, mint őszi falevelek hullottak alá. A csomagolópapír színe is mind olyan volt, mint a leveleké: sárga, narancs, bordó, piros. Végül a kötél is megadta magát. A sellő kétrét terült el a földön. Kate szemkötőjét letépve két lábával párosan tiporva vett elégtételt a hosszú küzdelem után ellenfelén. A tetem már az enyészeté a porban, a cukorkákkal együtt.

Le sem fújta. Kate kibontotta, majd a sellő romjain ülve, gondoskodva az éves koszadag beviteléről, homokostul majszolt el egy narancsosat.



Alapértelmezett

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s