13. rész
Nyár elején Olivia sikeres érettségi vizsgát tett, biológiából és földrajzból emelt szinten. Az érettségit követő ősszel beiratkozott a természet facilitátor képzésre, ahol mire tavasszal levizsgázott, nagyon sok olyan érdekes dolgot tudott és tanult meg, amit eddig csak érzett vagy sejtett, amikor az 50-esek klubjával kirándulni mentek, Miával fákat ölelgettek, vagy épp Phoebe-vel az erdőben futott.
A természet vígan megvan az ember nélkül, de az ember nem létezhet a természet nélkül. Azon túl, hogy a fák által kibocsátott oxigén nélkülözhetetlen az ember számára az életben maradáshoz, van egy fajta láthatatlan kötelék is az ember és a természet között. Ezt a kapcsolatot már igen régen elfelejtettük, mégis ott van, él, és tudat alatt hat ránk.
Az ember mélyen és elválaszthatatlanul illeszkedik a természetbe. Egy világszintű anyagkörforgás és energiaáramlás részei vagyunk. Még a bioritmusainkat is a természet változásai határozzák meg. Alvási ritmusunkra hatással vannak a holdfázisok, nyugtalanabbul alszunk, és többet álmodunk telihold vagy újhold idején. A közérzetünkre és az egészségi állapotunkra, pedig az időjárás változása nyomja rá egyik vagy másik nap a bélyegét. Feszültebbek leszünk szeles idő előtt, fejfájást okozhat egy meleg front, Kate régi óvó nénije pedig a gyerekek viselkedéséből tudta előre, mikor érkezik a hidegfront. „Olyanok, mint egy felbolydult hangyaboly.” – mondogatta a nagyobb lehűlések előtt.
Az ember szívének, lelkének és egészségének jólléte szoros összefüggésben van azzal, hogyan érzi magát a Föld. Minden eldobott papírzsebkendő számít.
A természettől való elhatárolódás, az hogy az ember azt hiszi, bármit megtehet a környezetével, kizsákmányolhatja, tönkre teheti minden következmény nélkül, csak a saját hasznára gondolva, az egyik, hanem a fő oka a klímaválságnak. De nem csak a bolygónk betegeskedésének, hanem a társadalom és az emberek lelki zavarainak, egészségének romlásának, az immunrendszer gyengülésének és annak, hogy olyan betegségek ütik fel a fejüket, amivel szemben az ember és az orvos társadalom jó szerivel tehetetlen.
Ha mindezt nem is mondjuk ki, de érezzük. Napjában jelennek meg aggasztó hírek a levegő, a vizek szennyezettségéről, a műanyaghulladékok felhalmozódásáról, a tengerbe dobált pet palackok miatt elhullott, műanyag zsinegekbe akadt állatokról, erdőtüzekről, az élővilág károsodásáról. Mára alig akad olyan ország, terület vagy ember a földön, akit ne érintene személy szerint ez a probléma. A helyzettel szembeni tehetetlenség érzése pedig szorongást okoz bennünk. Bizonytalanná válik a jövőképünk, meginog a biztonságérzetünk. A reggeli csúcsban pöfögő autók látványától, az erdei ösvényeken széthagyott szeméttől, az emberi nemtörődömség gondolatától még az életkedvünk is elmegy.
Nagyon fontos tudatosítani magunkban, hogy az ember nem természettől külön álló valami, hanem egy vele. Ha a természet nincs jól, mi sem lehetünk jól. Fulladni fogunk a szmogban, elfogy az ivóvíz, a szennyezett talaj megmérgezi a növényeinket, az állatokat, az embereket.
Fontos, hogy újra tudatos kapcsolatunk legyen a természettel, közelebb kerüljünk hozzá, megvédjük és meggyógyítsuk. Itt az ideje, hogy mi tegyünk valamit a Földért! És ebben minden apróság számít. Minden apró lépés, amit ezért teszünk, hatalmas jelentőséggel bír. Nincs olyan, hogy túl kevés, vagy lényegtelen, hiszen nem vagyunk egyedül, és a sok kicsi idővel összeadódik és megsokasodik.
Már most számos egyéni, csoportos vagy olyan szervezeti megmozdulás van, amihez csatlakozni lehet, vagy amitől, akiktől elleshetjük azt, hogy hogyan tehetjük mi könnyebbé a Föld számára azt a terhet, amit mi emberek raktunk és rakunk rá nap, mint nap. Meg kell látnunk, hogy a legapróbb élőlényektől, a legnagyobb esőerdőkig, nemzeti parkokig, minden fontos. Meg kell látnunk, hogy a legapróbb tettektől, a legnagyobb szervezeti megmozdulásokig minden cselekedet számít.
Dunla Sullivan 