Az 50-esek klubja, Mesék

Ma sem jött be

17. rész

  • Beszerzek egy levelibékát. – morgolódott Rick, miközben fejére húzta a motoros maszkját – Ott fogjuk tartani az ablakban. – bökött a háta mögé a klubhelyiség udvari ablaka felé – Az, nem fog mellé beszélni, akarom mondani, brekegni. 17 fok, napsütés. Mégis hol?! Igaz, azt nem mondták, hogy a felhők felett vagy alatt.

Egész héten a csütörtököt várták a meteorológusok által beígért szép idő miatt. Ehhez képest felhős, és hideg reggelre ébredtek. Érthető volt a csalódottság.

  • Hová lesz a menet? – érdeklődött Olivia.
  • Remélem az Alföldre. – vetette oda epésen Kate a fiúknak. Mély nyomott hagyott benne a legutolsó kaland, amiről természetesen nem számoltak be a szülőknek.

A Mondd Meg City-t északról megkerülő folyó közepén volt egy kis sziget. Egy nap alatt kényelmesen keresztbe-kasul bemotorozható. Eredetileg leginkább hétvégi házak és üdülők voltak rajta, de egyes részei már olyannyira közkedvelté váltak, hogy a tavaszi áradások ellenére hétköznapi lakott területek, falvak lettek kis templomokkal, boltokkal és óvodával. A vízhez közeli házakat magaslatokra, gólyalábakra építették, egyik-másik úgy nézett ki, mint egy kacslábon forgó viskó. A víztől távoli házak, házak voltak. Semmi különös nem volt bennük.

Mason és Logan a főváros felé kerülve vezette a társaságot „csak hogy szokjuk a nagyvárosi forgalmat” jeligére. Egy darabig minden jól is ment. Egészen addig, ameddig egyenesen kellett menni a főúton. A hídra felhajtót elvétették, így jöhetett létre az ellenkező irányból hídra fel, négy sávon reggeli csúcsban balra legbelső sávba be, majd egyet ki, jobbra le, kis utcába balra be, megfordul, jobbra ki, balra főút, majd jobbra, a hídra a megfelelő irányba fel. A rend kedvéért elvétették a felüljárót is, így még két sávon és egymást érő kocsi tömegen át kellett verekedniük magukat röpke fél méteren, hogy be tudjanak sorolni a kanyarodó sávba. A nem így tervezett, de vitathatatlan vezetési gyakorlat kipipálása után forgalmas, de sávváltás mentes szakasz következett.

Ahogy távolodtak a fővárostól, úgy ritkultak a sávok, a forgalom, és vált egyre barátságosabbá a táj is. A szigetre egy kis hídon hajtottak fel. A híd alatt futó folyó látványa gyorsan feledtette az apró kis malőrt az 50-esek klubjának tagjaival.

A sziget szűk utcás, békés kis falvain át már nyugalomban tették meg a hátralévő kilométereket. A falvak után még vidékiesebbre váltott a kép. Kisebb időutazásnak hatott az út szélén legelésző bárányokat terelő juhász látványa.

Az utolsó falu végén az aszfaltos utat elhagyva kissé kátyús, de a jellegéhez képest jól járható, kanyargós földúton jutottak el a parkolóig. Innen gyalog kellett menni a szigetcsúcsig.

A „ma sem jött be” időjárásjelentésnek köszönhetően fagyos ujjakkal vették le a bukósisakokat és zárták le a robogókat. Dan-nek az agya is lefagyott. Vagy negyed órát küzdött a tulajdon lakatjával, sikertelenül. Végül Kate zseniális logikai képességeinek köszönhetően oldódott meg a helyzet.

  • Emlékszel, Kate? Itt még apával is voltunk sátorozni. – nosztalgiázott Olivia.
  • Sajnos nem. Még nagyon kicsi lehettem. – szomorkodott Kate.
  • Egyetek! – pattant közéjük Mia feledtetve az emlékeket – Egyetek, az majd felmelegít. Tudtátok, hogy a madarakat nem csak azért kell télen etetni, mert kevesebb élelmet találnak, hanem azért is, mert az megvédi őket a kihűléstől? Igaz mostanság egyre enyhébbek a telek, hó sincs igazán, és a nagy mínuszok is csak pár hétig tartanak, a bolygó légköre rohamosan melegszik a légszennyezettség és az erdőirtások miatt, a nyár pedig egyre szárazabb és aszályosabb, de ettől még fontos gondoskodnunk abban a kis időben is a madarakról. Most pedig rólatok. Amikor eszünk, a testben energia szabadul fel. Az emésztési folyamatok során testünk és a madarak teste is hőt termel. Úgyhogy egyetek, hogy felmelegedjetek! – majd ahogy jött, úgy ment is tovább felfedezni a szigetet, miközben belenyomott pár reggel frissen sütött pogácsát a lányok kezébe.

Mia rögtönzött biológia órájának hatására a csapat minden tagja engedelmesen elővette az útravalóját, tartottak egy kis cserebere börzét, majd csendes majszolás közepette elsétáltak egészen a sziget csúcsáig. Ha nem lett volna tele a szájuk, egészen bizonyosan tátva marad a látványtól. Az egyre szélsőségesebb időjárás és az elmúlt héten, a környéken végigsöpört vihar itt is hagyott nyomokat maga után. Gyökerestül kiszakadt öles fák szegélyezték vagy épp keresztezték az ösvényt, amin haladtak.

A fák ritkulásával erősödött a szél, felkerültek a sapkák a fejekre és a kesztyűk a kezekre, miközben a telefonok is előkerültek a farzsebekből. A folyó két oldalról átölelte a sziget csücskét, majd boldog találkozást sejtetve összefolyt, itt ott türelmetlenül keresztbe utat vágva magának egyik szélről a másikra. A folyó két oldalát hatalmas hegyek szegélyezték, melyek egyikének tetején balról egy vár nézett alá büszkén e csodás tájra.

Talpuk alatt a homokos talaj időnként csúszós agyagosra, másutt pedig kagylóhéjakkal vegyített kavicsosra váltott Kate nagy örömére. Mindkét zsebét megtömte a szokásos „Ez még jó lesz valamire!” felkiáltással, természetesen, szelektálva gyűjtve ezt is: balra mentek a kavicsok, jobbra a kagylók.

  • Tudtátok, hogy ezen a szigeten több, mint 200 madárfajt figyeltek már meg, amiből több, mint 100 itt is fészkel és költi ki a tojásait? – kezdte Mia az izgalmas és valóban érdekes felvilágosítást – Egy alkalommal itt a szigetcsúcson egy halfarkas megjelenését is feljegyezték, pedig annak az élőhelye az Északi-sark környéke. A legelőn, ami mellett eljöttünk, pedig 25 féle védett növényfajt fedezhetnek fel a rátermett botanikát kedvelők, köztük két szigorúan védett fajjal, a gyapjas gyűszűvirággal és a csikófarkkal.
  • Csodás ez a hely. – vetette közbe ámuldozva Abigail – Árad belőle a nyugalom és az erő. Szinte érzem, ahogy feltölti a testemet és percről percre javul a közérzetem és a hangulatom is. Még a lépteimet is könnyebbnek érzem.
  • Most. – szólalt meg Olivia – Szuper hely valóban és tökéletes is lehetne, ha nyáron nem üzemelne itt kemping. Tavasszal és ősszel ez a béke szigete, de nyáron?! Zsúfolt és hangos.

Mason-t és Lucas-t kissé lelombozta a kemping ténye, amiről ők még csak most szereztek tudomást. Három ötletükből kettő elvetődött. Az egyik életveszélyes, a másik tömegveszélyes. Egyet értettek Olivia-val, ez sem az a hely, amit ők keresnek. Nekik egy olyan kell, ami bármely évszakban látogatható és mindig pont ugyan olyan csenddel és meghittséggel várja őket.

Még a robogókhoz visszafelé megmásztak pár kidőlt fát, megcsodálták újra a hegyeket, a halkan csobogó folyó szél borzolta fodrait, a fák ágaira feltűzgélt elhagyott fél pár kesztyűket, és egy kidőlt fára fellógatott ott felejtett bográcsot, melyben már a fű nőtt, avagy főtt a gulyás helyett. Séta közben felmelegedtek, de enyhülni érezték az időt is. Már nem csípett a szél sem, inkább langyos szellő simogatta az arcukat.  

A fővárosi kalamajkát elkerülve komppal ment haza az 50-esek klubja. Nagyon élvezték az út minden egyes pillanatát, ezért elhatározták, hogy ha nem is a szervezett túrákkal, hanem csak úgy, de eljönnek ide nyáron is és csapnak egy klassz kis pikniket a bárányokkal a legelőn.



Alapértelmezett

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s