Az 50-esek klubja, Mesék

Riadólánc

20. rész

Az eső hetekig elkerülte Mondd Meg City-t. Az éjszakai mínuszok igaz már leköszöntek, de még nem voltak a nappalok túl melegek, kellemes tavaszias, de csapadékmentes volt az idő. Kate reggel-este öntözte a kis kertjében az egyre cseperedő, szépen zöldellő palántákat. Most is korábban kelt, hogy jó kertész módjára gondoskodjon terményeiről. Éppen végzett a locsolással, már a motoros ruháját húzta a nyitott garázsajtóban Oliviával, hogy indulnak kitakarítani az árteret, amikor Abigail csikorgó fékekkel vágódott be a ház elé.

  • Gyertek gyorsan! – kiáltotta alig hallható hangon a zárt bukósisakja alól, majd a lányok fülelő hunyorgását látva, felhajtott plexivel folytatta – Rick-ék háza veszélyben van! Segítenünk kell!
  • Mi történt? – kérdezték szinte egyszerre a lányok, miközben szaporábbra vették az öltözködést.
  • Rick-ék kissé bolond szomszédja megkérte a jelek szerint szintén nem túl nagy tudású fiát, hogy szedje össze a szemetet a szénakazal körül. Az lusta volt hajolgatni, hát gondolta meggyújtja, majd elég, az egyszerűbb. Nyilván lángra kapott az egész kazal. A nagy szárazság miatt a tűz terjedni kezdett és már elérte a telek mögött az erdőt is. Rick-ék háza, a klub, most veszélyben van. – fejezte be a gyors helyzetjelentést Abigail, és már indított, és húzta is a gázt, ahogy a csövön kifért.

Olivia és Kate utána.

A fekete füst már messziről látszott. Megállíthatatlanul gomolygott az ég felé. A klub minden tagja az erdőszéli házak védésében segédkezett. A riadólánc hamar körbe ért, senkit nem kellett kétszer hívni. Hordták a locsolócsöveket a szomszéd kertekből, a kerti csapokról nyert vízzel hűtötték a ház falát és a környező növényzetet, hogy megakadályozzák a tűz lakott területre történő terjedését. A szomszédok, a segítségre siető lakosok, és arra járó-kelők, lapáttal csapkodták az izzó aljnövényzetet. Voltak, akik pedig sorban, egymás mellett állva, vödrökben adogatták kézről kézre a kútból kimert vizet, hogy azzal is segíteni tudjanak az oltásban a tűzoltók kiérkezéséig.

Nagy volt a riadalom, de az összefogás is.

Nagy erőkkel érkeztek ki a tűzoltók is. Csapatszállítók, gépjárműfecskendők, vízszállítók, erdőszerek és a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat is a helyszínre sietett. A több órás küzdelmet végül siker koronázta.

Már esteledett, mire a tűzoltók felvették a jegyzőkönyvet – fejüket fogva, amikor meghallották az alap sztorit, beígérve egy kiadós bírságot –, visszaszereltek, és mindenki megnyugodva térhetett haza a nagy izgalom után. A házak megmenekültek. A leégett erdő -bár idő kell neki -, regenerálódni fog, szerencse a bajban, hogy tavasz van és még nem voltak tojások a fészkekben és kis kölykök a vackokban, így mondhatni, az erdő lakói is megúszták.

Olivia és a többiek még a klubban maradtak. Koromtól koszos arccal és ruhában ültek és pihentek, szótlanul dolgozták fel az eseményeket. Próbáltak kicsit magukhoz térni.

  • Ez ebben a hónapban már a harmadik. – törte meg a csendet Lucas – Nyolc hektár nádas égett le a tőzegen, és ötszáz négyzetméteren égett a szántó is a város végén az elmúlt hetekben.
  • Túl nagy a szárazság. – jegyezte meg Kate – Rengeteget kell locsolnom a kertemet is.
  • Váltottam pár szót az egyik tűzoltóval. – felelt Dan – Azt mondta, hogy a szárazság csak egy dolog, nem ok önmagában. A tűzesetek kilencvenkilenc százaléka emberi mulasztás következménye. Egy elöregedett vezeték, aminek cseréjére sajnálják a pénzt, egy ott felejtett vasaló, vagy serpenyő a tűzhelyen, egy eldobott cigaretta csikk, de ilyen nagy szárazságban az eldobált szemét, üveghulladék is okozhat tüzet.
  • Vagy épp egy lusta gyerek. – morgott Rick.
  • Egyszer anya a boróka teát főzte addig, amíg lángra nem lobbant – kuncogott Kate –, emlékszel, Oliv?
  • Lehet azt elfelejteni? – nevetett fel Olivia – Na jó, akkor annyira nem volt mókás, de így visszagondolva nagyon vicces volt, ahogy kártyázás közben egyszer csak anya felpattant elrepítve a szoba ezer szegletébe kezéből a lapokat, hogy: „A tea!”. Rohant ki a konyhába, mi utána. A boróka bogyó már lángolt a fazékban. De az sem volt semmi, amikor robbanásig főzte a tojásokat röfi pókerezés közben.
  • Te szent anyám, olyat is lehet?! Nem megyek hozzátok társasozni, ne is hívjatok! – nevetett Mia.
  • Még jó, hogy anyukád nem az a pánikolós fajta. – kapcsolódott be a beszélgetésbe Mason – Egyszer hallottam egy nőről, akinek az olaj kapott lángra hús sütés közben, az ott felejtett serpenyőben. Az még eszébe jutott, hogy 1 liter vízből 1750 liter gőz keletkezik, ha forró olajra öntjük és a hirtelen végbemenő halmazállapotváltozást robbanás kíséri, így a locsolkodásról letett, de ahelyett, hogy rárakott volna egy fedőt, hogy elvonja a tűztől a levegőt és így az oxigént is, nekiállt vele sétafikálni. Fogta a lángoló serpenyőt, és elindult vele kifelé a házból. Naná, hogy izgalmában elbénázta a dolgot. Megbotlott, a lángoló olaj szanaszét fröccsent a szobában meggyújtva a kanapét, a függönyt, a szőnyeget. Porig égett a téliesített faháza.
  • Ejha, Mason! – kerekedett el Olivia szeme – Ez most egy kisebb tűzoltási tanfolyammal is felért. Honnan tudsz ennyi mindent az égésről, meg a tűzoltásról?
  • Figyeltem fizika órán. – vigyorgott elégedetten Mason.

Kate a kertben ült tablettel a kezében és szemöldökét összevonva olvasott.

  • Mit csinálsz Kate? – kérdezte tőle Olivia.
  • Olvasok. – hangzott a kurta felelet.

„Hülye kérdésre hülye válasz. Jogos.” – konstatálta magában a helyzetet Olivia, elvégre ezt ő is látta.

  • És mit olvasol ilyen komoran? – helyesbített a kérdésen Olivia.
  • A klímaváltozásról. Amikor a suliban beszéltek róla, annyira nem tartottam vészesnek, de ez most túl közelről érintett. Nem hagyott nyugodni ez a tűzeset, meg ez a nagy szárazság. Jó, jó, hogy az emberek hibája a tűz… is, mert totál nem törődöm, felelőtlen felnőtt létére a legtöbb, de a szárazság miatt csak könnyebben lángra kap ez-az, csak amiatt vannak futótüzek és nehezebb az oltás is. – vázolta Kate a gondolatait – Tudtad Oliv, hogy az éghajlatváltozás egy nagyon súlyos probléma? Na, jó, az éghajlatváltozás az nem új keletű dolog, ezért nem is nagyon veszik sokan komolyan. Elvégre mindig is volt hol egy kis jégkorszak, hol egy kis ez, hol egy kis az. De most a Föld az emberek felelőtlenségének köszönhetően melegszik az eddigieknél sokkal gyorsabb ütemben. A korszerűtlen fűtés, a felelőtlen autó használat. Én is látom ám, hogy hány gyereket visznek a suli kapuig két utcával odábbról iskolába. Hát szerinted ártana nekik egy kis séta, vagy ha biciklire ülnének? Nem hiszem. De a felnőtteknek sem, sőt még spórolhatnának is. Mindig csak panaszkodnak, hogy milyen drága a benzin. Ha nem ülnének autóba, csak amikor hosszú útra mennek maguknak is segítenének és a Földnek is. Aztán itt vannak még az erdőirtások is. Érted ezt Oliv? Annyi kárt tesz az ember a Földnek, hogy annak már csak a gondolata is katasztrófa!
  • Értem. – nyugtázta higgadtan, de együtt érzően Olivia Kate felháborodottságát – És mit tehetünk mi?
  • Először is az embereknek tudomásul kellene vennie, hogy erről mi tehetünk: az emberiség! Mert addig, ameddig ez nem tudatosul az emberekben, nem is fognak változtatni semmin. Pedig sok olyan dolog van, ami apró változtatás és mégis nagy segítség a Földnek. Például, ha kevesebb húst fogyasztanánk, azt is háztájit, nem a nagyüzemi vágóhidakról. Vissza kellene térni a zöldségtermesztéshez, ami amúgy komolyan mondom Oliv, nem nagy dolog és szuper elfoglaltság, ráadásul hatalmas sikerélmény, amikor látod növekedni a növényeidet. Vagy legalább helyben termesztett zöldséget vásárolnának az emberek.
  • De ezt te meg is teszed Kate, és ez nagyon jó! Tudod?! Mia mindig azt mondja, hogy nincs kis segítség…
  • Igen, minden a Földnek nyújtott segítség nagy segítség. – fejezte be Kate Olivia mondatát.
  • Gyere, induljunk. A többiek már várnak.

Útban a tanösvényhez Kate szavai jártak Olivia fejében. Elvégre Katenek igaza van. Ki szeretne egy olyan világban élni, ahol a vizet aranyárban mérik, mert az aszály sújtotta területeken kifogynak az ivóvíz tartalékok, és a szárazság miatt még élelemből sem lesz elég.

A hely most is magával ragadta a fiatalokat. Verőfényes napsütésben igaz kevésbé volt sejtelmes, de épp annyira csodálatos, mint ködös időben. A víz alacsony állása megkönnyítette a dolgukat. Sokkal egyszerűbb volt a mocsárból kihorgászni a szemetet, mint a víz felszínéről. Amíg a lányok megszabadították az ösvényt a sörös dobozoktól, műanyag üdítős flakonoktól és a gyorséttermi ételek csomagolóanyagaitól, addig a fiúk megjavították, megerősítették az ösvény kitört deszkáit, kidőlt korlátait. Mindeközben nem felejtették el teleszívni tüdejüket friss levegővel, szívüket pedig a hely szelleméből áradó nyugalommal.



Alapértelmezett

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s