Futónapló, Gondolatok

Ne álmodozz a győzelemről

Az ember addig él, ameddig célja van, mert addig értelmét látja. Addig él, amíg valami hajtja, viszi előre. Amikor a gyerekek kicsik, akkor értük élsz. Nézed a csillogó, világra rácsodálkozó szemeket, ott akarsz lenni és ott vagy minden első próbálkozásnál, mert abból csak egy van, egy pillanat, mely nem jön, mert nem jöhet el többet. Ez tölti ki a napjaid, ez minden vágyad: szeretni, támasza lenni, ott lenni.

Aztán felnőnek. Elkezdenek saját utakon járni, már egyre kevésbé igénylik a jelenléted, és neked három választásod van: belemerülsz a hiányba, belemenekülsz a munkába, vagy élni kezded a saját életed. Elmész oda, ahová eddig csak vágytál, megteszed azt, amit eddig csak elképzeltél, kitűzöd azokat a célokat, melyeket elérhetetlennek tartottál.

A futás egy jó sport, mert itt szabad lehetsz. Te választod ki a távot, az időt, és azt, hogy mit jelent neked az, hogy: győzelem. Dobogóra akarsz állni, vagy magaddal versenyzel, mert nem csak érezni, hanem tudni is akarod, hogy képes vagy rá, és meg tudod csinálni, mert több van benned, mint hiszed, és lehetsz jobb, gyorsabb is, mint gondoltad.

Augusztus végén kitűztem magam elé 21 km-t és egy 5:30-as versenytempót, amit az edzésprogramban 5:13-ra állítottam, hogy biztos legyen a tuti. Az első céltempós intervalledzés után vastüdő és defibrillátor után tapogatózva kérdőjeleztem meg elmeállapotom épségét. Ezt?? Sőt, ennél gyorsabban, 21 km-en keresztül??? Hát ellensége vagyok én saját magamnak? De nem adtam fel.

2 hónap és közel 1 perc javulás a különbség az alábbi két intervall edzés között, miközben október 16-án egy versenyen lefutottam 14 km-t a 21-ből a kitűzött versenytempóval.

Már csak 7 km van hátra.

“Ne álmodozz a győzelemről, hanem edz rá.” (Mo Farah)



Alapértelmezett