Egyéb kategória, kihívás

42 km túra? Az jó lesz!

Happy way élvezd az utat – Summer SHINY challenge

  • 10 km futás?
  • Á, hegynek fel időnként a 4 is alig megy, legyen 5 km, az tuti menni fog.
  • 42 km túra?
  • Az jó lesz!

Kis matricám rám tapad, egy darabig tűröm, majd amikor már zsibbadásba vált át a karom állapota óvatosan tessékelem le magamról, fel ne ébredjen. Meg aztán kicsit még én is szunynék, nyugodtan. 3:40-kor ébresztő. Mielőtt azonban álomra hajtanám a fejem, valami azt súgja, nézzem meg, mennyi az idő. 3:18. Még nem kelek ki az ágyból, de már nem is alszom vissza.

Nem vittük túlzásba se a felkészülést, se a tervezgetést. Felkészülésnek betudtuk az elhatározást, tervezésnek egy túraútvonal kijelölését a természetjáró applikáció segítségével, egy pack lista összeírását, és az indulási időpont egyeztetését.

Kezdetben a hajnali ébredés gondolata ijesztőbben hatott, mint a 42 km. Nem is esett igazán jól. Sötétség borult a tájra, a hűvös levegő is még a takaró alá zavart volna vissza, de nem volt már más hátra, mint előre.

Az autórádióban megszólaló Queen dalt jelnek vettük: “we are the champions” – megcsináljuk!

Egy óra alatt értünk át Fótról Pilisszentkeresztre. Kerestünk egy egész napra foglalható parkolóhelyet, elfogyasztottunk egy szendvicset reggelire, hátunkra vettük az élelemmel, energiaszeletekkel, 2,5 liter vízzel, váltáscipővel, ezzel-azzal megrakott hátizsákokat, kezünkbe vettük a térképet, és bevetettük magunkat a sűrűbe.

Ha tudjuk mi vár ránk, talán el sem indulunk. De nem tudtuk, legalább is nem sejtettük, hogy a leszakadt hidak fogják a legkevesebb izgalmat okozni, így jó kedvűen, vidáman vettük célba a Derda-szurdok vízmosta mélyedéseit.

  • Nézd csak, ott van egy kis híd!
  • Az a gyengéknek való.

Az ébredező nap fényében kezdeti úti társaink mindössze egy havasi cincér és egy szarvasbogár voltak.

Majd pár kilométer múlva nagy testű emlőseinket is a közelünkben tudhattuk. A harmattól saras úton jól látszott, hogy nemrég még róka, vaddisznó és őz járt előttünk. Ez még annyira nem is volt meglepő, a tenyérnyi farkas lábnyom, valamint a pár méterrel odébb elpottyantott friss ürülék azonban már dobott kissé az adrenalinszintünkön.

  • Csapjunk zajt, attól megijednek.
  • Jó. Kirándulni jöttünk, szóval MINDENKI MENJEN HAZA A VACKÁBA!!!
  • Hallgassunk hangosan zenét!

És már szólt is sebes lépteink következő pár száz métere alatt a Boogie Wonderland.

Kiérve az erdőből a szántóföldek mellé, kissé visszább vettünk a tempóból, és nyugodt lélegzetvételekkel értünk el az út egyhatodánál Szentkútra, ahol minden hónap első szombatján tartanak Istentiszteletet.

Az első pihenőt csodás kilátásban gyönyörködve ejtettük meg a Pilis szikláin ülve a 10. kilométernél. Itt megtapasztalhattuk, hogy az alma természet adta formájának köszönhetően gurul, és ha megindul a magasból, a sziklákon pattogva az alant elterülő bozótba vész. Mozdulatlan, beletörődő tekintettel követtük útját egészen addig, amíg el nem veszítettük szem elől (is).

Az alma elsiratása és a cipőnk lecserélése után (ez utóbbit lábfeltörés elkerülendő, kb. 10 km-enként szertartásszerűen megtettük) gyanútlanul indultunk vissza az erdőbe.

  • Kisvaddisznó! – érkezett egyszercsak előről a halk jelzés.

Tudván, hogy az anya koca kicsinyeit védve nem fogja menekülőre, végsebessége pedig elérheti a 45 km/h-t is, ösztönösen jobbnak láttam csendben, határozott léptekkel dobni egy hátraarcot, mielőtt még észrevesz minket, akárhol is legyen.

  • Fussunk! – adtam ki a halk, de határozott utasítást és már ott sem voltunk.

Futottunk. Hirtelen nem volt nehéz még a közel 6 kg-os hátizsák sem.

  • Jó, de meddig?

Megálltunk. Füleltünk, majd jöhetett a farkasnál már jól bevált gyors iramú séta, valamint a Boogie Wonderland.

Pár száz méter múlva már épp kezdtük volna biztonságban érezni magunkat, amikor eldördült egy lövés. Vadásztak.

  • A VADÁSZOK IS MENJENEK HAZA!!!

Még két közeli, majd négy távolabbi lövés után az erdő elcsendesedett, mi pedig minden avarba futó gyíktól sikítófrászt kaptunk a hátralévő 32 km-en.

A Pilis-nyereg a tűző nap ellenére kész lelki felüdülés volt. Elvégre ide legfeljebb egy hegyi zerge mászna fel, de az meg csak az állatkertben honos felénk.

A Boldog-Özséb kilátóról elénk terülő látvány mindenért kárpótolt. Még a fájdalmas körülmények között elveszített almát is elfelejtettük pár pillanatra.

A kilátótól lefelé haladva értünk el utunk feléhez. Mosolyunk itt még őszinte. Szemünkön a korai kelés nyomai, lábaink nagyjából a helyén, vállaink azonban már aktívan fájdolgáltak a kelleténél kissé nehezebbre kalibrát hátizsákok súlya alatt.

A hátralévő 21 km a “maradjunk a kiépített úton” jegyében telt el. Párszor még megpróbáltuk tartani az eredeti tervet és az erdőben haladni, de a friss lábnyomokkal teli dagonyák, valamint kishúg aurája, ahogy osonó indián pózban a bozótost lesi, meghátrálásra késztetett.

Pilisszentléleknél Teca kocsmájában aranyáron magunkhoz vettünk egy jégkrémet, egy liter vizet, kicsit megpihentünk, majd meg sem álltunk a Hoffmann-kútig, melynek létezéséről ha tudunk, egészen biztosan nem hagyjuk ott a gatyánkat is Tecánál.

A kútnál feltöltöttük friss forrásvízzel a kulacsainkat, melyből jólesően kortyolgattunk a Rezső-kilátónál elhelyezett padon, ámulatba esve a Dunakanyar szépségétől uzsonnánk elfogyasztása közben, a 30. km környékén.

Áttekintve a még előttünk álló utat rá kellett jönnünk, hogy életvédő ösztöneinknek köszönhető gyávaságunkból eredően rövidebb, mint kellene, így bevonszoltuk magunkat a merev lábainkkal, és a sima talpú futócipővel (ez volt épp a soros) életveszélyesnek ható Thirring-körútra.

Az utolsó próbatételen is átjutva a bukdácsolások számát csökkentve a kiépített aszfaltos úton sétáltunk vissza a lemenő nap fényében Pilisszentkeresztre. Mosolyunk igaz szívből jött, de itt már az őszinteség minden elemét nélkülözte (még az elég egyértelmű helyen lévő kamerába sem sikerült belenéznem).

Az autóhoz érve hiába is néztünk kérő, könnyes szemmel a kijelzőre a 40,9 km sehogyan sem lett 42. A parkoló mellett megtett zebra-kör némiképp javított a helyzeten, de még így sem lett az igazi: 41. Nem volt más hátra, bedobtuk koloncunkat – a hátizsákunkat – az autóba, és még mentünk a kis falu utcáin 500 métert oda, majd 500 métert vissza.

“We are the champions” – Megcsináltuk!


Figyelem! Így utólag már mi is belátjuk, hogy a blogban szereplő túra kizárólag GYAKORLOTT, EDZÉSBEN LÉVŐ, FELKÉSZÜLT természetjáróknak való. Ennek ellenére nem ígérjük, hogy izmaink regenerálódása után nem vágunk bele egy újabb, kevesebb vadat tartalmazó kalandba.


Néhány saját tapasztalat, ha mégis kedvet kapnál egy ekkora túrához:

  • Jó ötlet volt nem magammal vinni a fényképezőgépet.
  • A 2 cipő megfelelő sport/túrazoknival aranyat ér, megfelelő zokni nélkül azonban semmit. (Kishúg 15 db vízhólyagot hozott e végett haza.)
  • A camelbak egy kincs. Sokkal több vizet tudsz magaddal vinni, és nem kell minden kortynál lekapni magadról a hátizsákot.
  • A 6 szendvics és a fél kiló energiaszelet soknak bizonyult mind súlyban, mind mennyiségben. 4 szendvics és 3 db energiaszelet bőven elég volt.
  • Az eü csomag hasznos, ragtapasz kellett.
  • A rövidnadrág a csalánosban nem ad megfelelő védelmet. (A Fenistil gél a gyengéknek való.)
  • Almát és egyéb, gurulásra hajlamos gyümölcsöt érdemesebb előre felvágva, dobozban vinni.
  • A sztreccs, műszálas fitnesz naci ugyan kényelmes, könnyed mozgást biztosít, ugyanakkor szellőzése csupán a zsírégetést segíti elő a tomporon.

Amint lábra tudunk állni, hogy a személyes átvételt választva eljussunk a kihívás szervezőihez, hogy átvegyük a jól megérdemelt érmünket, megmutatjuk. Mi már nagyon várjuk… úgy az érmet, mint azt, hogy újra járni tudjunk, hiszen még van előttünk további három kihívás. Addig is…

  • Üdvözlet az erdésznek!
  • Tisztelet a vadnak!”

(Erdész köszöntés)


Update!

Jól vagyunk, az érem a kezünkben, és már az őszi kihívás útvonalát tervezzük.


Fotó, videó: Jarabin Kinga és Lovas Luca



Alapértelmezett