Az 50-esek klubja, Mesék

Az 50-esek klubja

3. rész

„Tompor ide, tompor oda, marad az 50-esek klubja” – határozta el Olivia, miközben keresztülvágott a kastélyparkon. El is tévedt, de nem zavarta. Még volt bő fél órája meggyőződése szerint, hogy odaérjen. Épp két hatalmas platánfa vastag törzsét csodálta azon tűnődve, vajon ha egy ilyen több, mint száz éves fa beszélni tudna, mi mindent mesélne? Hány szépséget és mennyi szörnyűséget látott már életében? Hogy ez a fa már itt volt, amikor ő még meg sem született és még itt lesz akkor is, amikor ő már sehol sem lesz. Ekkor megcsörrent farzsebében a telefon:

  • Nem kellene már itt lenned?
  • Fél hármat beszéltünk meg.
  • Fél kettőt.
  • Már a parkban vagyok.

Szaporábbra vette lépteit, befejezte a természetben való gyönyörködést és tájékozódásra váltott. Becélozta a kerítést tudván, hogy valahol van rajta egy kapu, beazonosított egy ismerős fatönköt, egy szobrot, végül meglett az út és a kapu is.

Az 50-esek klubját még az általános iskola végén alapították, amikor meghalt Olivia édesapja James Jones, az Angels on the Road Club vezetője. Az Angels tagjai hatalmas VTX-ekkel koptatták az aszfaltot nemcsak ország-, hanem világszerte. Hol kedvtelésből, hol valami jó ügyért. Megmotoroztatták a helyi nyugdíjas klub lakóit, ajándékot vittek a hosszas kórházi kezelésre szoruló gyerekeknek, hajléktalanoknak főztek, fát ültettek, ha kellett tiltakoztak vagy épp megszabadították a Földet a ráhordott szeméttől. De nagyon szerettek csak magáért az útért, a gyönyörű tájért elindulni, az út végén túrázni, feltöltődni, majd visszagurulni is.

A bébiszitter az utolsó pillanatban jelentett beteget, így Judith aznap nem tartott férjével, ahogy rendszerint máskor tette. James elbúcsúzott a lányaitól, átölelte feleségét és úgy csókolta, mintha érezte volna, hogy mindezt most utoljára teheti.

Ezidáig ismeretlen volt Olivia-nak a kenguru gáz. Már nem az. Dadogott, ugrált alatta a jószág, éppen csak fel nem ágaskodott.

“Még szerencse, hogy vasló, így csak annyira makrancos, amennyire én suta” – morgott magában.

Pár kör, valamint a kettes fokozat felfedezése után ezt a hibát sikerült kiküszöbölni.

Megállás. Hol a fék??! Mert, hogy nem ott, ahol megszokta. Újabb pár kör és már megvolt jobb talpa alatt a fékpedál, a fejében viszont még mindig másutt leledzett.

A következő kanyarban rossz helyre került egy oszlop. Az orra elé. Egyenesen neki. Pánik gomb aktiválva, robotpilóta be, kuplung kar behúz, tévesen, mivel ez csak az automata váltónál a hátsó fék. Vasló ugrik, lefullad, motor jobbra, Olivia balra el, majd halk puffanással eloldalaz a földön. Protektorokkal jól felszerelt ruhájának és a Kate-vel begyakorolt bukfenceknek hála csontra túlélte, a motor jobban sérült, így még rádobott egy kis plusz költséget a jogosítványára.

Küzdött a váltással fejben, lélekben, jelenlétben, mindenhogy. Hol lefulladt, hol döcögött, hol nem történt semmi. A pánikjelzője mégis megállás nélkül vijjogott. Teljes kudarc. A bójákra aránylag hamar ráérzett, pedig azt a gyakorlottabb fiúk is rendszeresen rossz ívben kerülgették. Nem csoda, hisz még csak színben sem különböztek egymástól. Első ránézésre átláthatatlan a sok lehajított narancssárga törpesityak a szürke flaszteren.

Nem mondhatni, hogy jókedvűen ballagott volna hazafelé.

  • Még két plusz rutin, és a forgalommal már nem lesz gond. Szépen, stabilan ülsz a motoron. – bíztatta az oktató a lányt, de Olivia-t még ez sem tudta fellelkesíteni.

A csomag, ami odafelé könnyű volt, most a vállát húzta. Visszafelé már az sem érdekelte, ha újfent eltéved. Bevetette magát a zöldbe, de persze most egyből átjutott rajta. A park melletti fagyizóban a hideg őszi reggelektől pár napja frissen beszerzett hangszálgyulladása, és lelkivilága jegelésére benevezett két gombóc fagyira. Leült a padra és szomorkásan elmajszolta előbb a citromos meggyest, majd az erdei gyümölcsöst. A fák és a látvány sem nyújtott már vigaszt.

Legszívesebben ott helyben felhívta volna az oktatót, hogy lemondja a további órákat.

“Kész, feladom! Nekem ez nem kell! Ott a kis automatám, imádom, sikerélménnyel teli, semmi kedvem kirettegni ezzel a monstrummal a forgalomba.” – fortyogott a saját maga fűtötte düh és önsajnálat katlanban.

Hazáig vívódott. Sőt, estig!

“Teszek az önfejlesztésre, a haladásra, a büszkeségre, nekem ez nem komfortos és kész!” – zárta le végül a vitát önmagával.


Alapértelmezett
Az 50-esek klubja, Mesék

A bogáncs maradjon, vagy az álca?

2. rész

A heti egy edzés megingathatatlan elhatározása volt Olivia-nak. Az elmúlt héten frissen beszerzett izomlázat sikeresen túlélte. Igaz, két napig enyhén darabos, már-már robotszerű léptekkel bírt lefelé döcögni a suliban a lépcsőn, azt is leginkább háttal. Combjába, sípcsontjába minden lépésnél éles fájdalom nyilallt. Mégis teljes elszántsággal fogta magát és a hét első – valamint az órarendje szerint utolsó – szabad délelőttjén bevágott reggelire két finom, puha mézes szemlét egy nagy bögre tejjel, hozzá három adag kifogással, hogy miért nem ma.

„Kellemes volt a reggel, de délre tuti meleg lesz.” – gondolta. 27 fokos csúcs ígérkezett, így már előre melege volt, ráadásul a légszennyezettségnek köszönhetően tombolt az allergia szezon, neki pedig taknya-nyála egybefolyt. Oxigén nélkül nem kérdés, hogy bárki padlót fogna már a kapuban.

Olivia a zsemle majszolása közben azon tűnődött, hogy vajon mi változott meg benne az elmúlt évek során, hogy ennyire elfogadó lett saját kényelmével szemben. Imádott mozogni, valamit mindig sportolt, két percig sem szeretett egy helyben ülni kisgyerekként.

Nem volt az az aszkéta hajlamú perszóna. Ha éhes volt evett, soha nem vonta meg magától a jó falatokat tudván, úgyis lesz az a szerelmi bánat, ami lepattintja róla a kilókat.

Soha semmiben nem hozta ki magából a maximumot, a jó érzés fontosabb volt számára. Edzésen is csak annyit, hogy az meg ne ártson, de még ez is elég volt egy kisebb éremgyűjteménynek. A kulcs a hozzáállásában volt. Valahogy mindig látta maga előtt, ahogy a dobogón áll.

Tanulásban sem remekelt. Az elvetemült célokat hátra hagyta, és valami kényelmesen elérhetőt választott: hármast. Nem mintha nem lettek volna vágyai, álmai. A motiváció hiányzott. Úgy érezte, semmi más dolga nincs, mint megelégedni azzal, ami van és nem többre vinni egy elvárásokkal teli, túlhajszolt világban.

“Csak élnem kell és élvezni az életet.” – dőlt hátra otthon suli után. “De lehet így boldognak lenni? Mi fog így örömet okozni?” – tűnődött.

“A bika aszcendens lesz az oka” – döntött végül Olivia. Kezd kiütni rajta a csillagjegyből áradó kényelem és lustaság, mely, mint tudjuk, fél egészség. Bele kell törődnie, ez felette álló jelenség. Ki tudna ellenállni a csillagok vonzásának?

Hogy azért mégse teljesen szegje meg mozgásra feltett esküjét, magához vette Phoebe-t és nekivágott az erdőnek.

A kocsmakutya már kint őrizte a vendégek számára fenntartott teraszt. A területharc elkerülése végett kis kitérővel átvágtak a derékig érő, parlagfűvel természetes módon bevetett prérin. Olivia – allergiájára való tekintettel – igyekezett a levegőt inkább nem venni, bőrön át vagy látens lélegezni, hogy megkímélje szervezetét az éjszakára halálos dózissá váló pollenkoncentrátumtól.

A préritől megszabadulva az első utcán balra el. Pár száz méter múlva elhagyták az utcában fellelhető első adag házsort, majd szomorúan szemügyre vették a számukra teljesen érthetetlen „a tóra kutyával behajtani tilos” táblát annak kapujában. Engedelmes polgárok révén kissé bosszúsan, de nem mentek be.

A második adag házsor után már nem kellett sok és el is érték az erdő szélét. Balra hosszasan elterülő mező tárult a szemük elé, az itt élő vidéki városiaknak hegy – földrajzilag csupán domb – lábánál. Jobbra fák magasodtak, melyek között bevetették magukat a természetbe.

Phoebe minden botban kihívást találván vadul csapott le a földön heverő ágakra. Fejét rázva, morogva semmisítette meg, pásztorkutyaként ösztönéből adódóan, talán farkasnak képzelt ellenségét. A bot miszlikbe aprítva, apró forgácsokként kezdte meg új szakaszát élete körforgásának.

Az ellenség kivégzése után a fekete-fehér bundát viselő, gyönyörű prém galléros, barna szemű eb lázasan tért le az útról vadak nyomát szaglászva hódolni új szenvedélyének: a bogáncsgyűjtésnek. Hosszú szőrébe vígan csimpaszkodtak bele a kis dudvacsimbókok rasztásítva, de még így sem elcsúfítva küllemét. Olivia meg is fogadta, hogy amint visszaér szörminátort ránt és Phoebe jamaikai stílusát újra fajta hű komolyságúra formálja.

Túl nagy túrára nem volt idő. Olivia-nak délben már a suliban volt jelenése és még betervezett egy finom, jégsalátás sajtos szendvicset is elvitelre. Az önsanyargatás nem passzolt a személyiségprofiljába, vacsoráig még ennie kellett.

A házak közé érve gondolatban sajnálatukat fejezték ki a kerítés mögött unalomból acsarkodó kutyatársaknak. Mindegyiket biztosították afelől, hogy szívesen elvinnék őket is egy jó kis szimat körre, majd búcsút intettek és hálát adtak a jól bebetonozott, lyuk mentesített kerítések megalkotóinak. Felülről is megcsodálták a tavat, ahonnan kitiltódván haza felé vették az irányt.

Az utolsó száz méteren Phoebe még gyorsan – hódolva ösztöneinek -, egy óvatlan pillanatban, a magas fűben emberi szem elől jól elrejtett, de a kutya orra számára frenetikus izgalmakat keltő egyéb állati lénytől származó, nem túl sűrű fekáliával, szagilag álcázta magát többszöri meghempergés és nyaki bedörzsölés által. Valószínűleg szintén farkas ellen.

Dönteni kellett: a bogáncs maradjon vagy az álca? Olivia betért útközben a nagyihoz, megfogta a kerti slagot és alapos mosdásnak vetette alá az értetlen és kissé sértődött tekintetű kutyát. Az eltávolító hadművelet sikeres volt, a nyakörvre visszacsattant a póráz, elkerülendő az újbóli álcázást hazáig.

A kocsmaterasz még mindig üres volt. A kocsmakutya az ajtóban ülve türelmetlenül várta a vendégeket. Az alacsony termetű, turcsi orrú, tehén mintás, fekete gülüszemű jószág sanda szemmel figyelte már messziről Olivia és Phoebe érkezését. Jelezvén, hogy nem tartanak igényt személyes közegére, rá sem nézve, az út szélén, határozottan előre tekintve kezdték meg kitérőjüket. Gülüke – igazi hívónevét nem ismervén, egymás közt csak így emlegette a lány hű csatlósával a kocsmakutyát – a vendéglátóipari egységtől kísérte a betolakodókat szélesre tárt mancsaival gyúrósan ide-oda billegve egészen a sarokig. Ott fújt egyet és megvárta, amíg Olivia az erősen fegyelmezett, idegesen hátra-hátra pillantó kutyájával átér az út túloldalára. Phoebe-t nem a bátorságáért szerették.

Olivia bogáncstalanította nadrágját, elkészítette a tervbe vett szendvicseket vajjal, kis szalámival bűnözve, ementáli sajttal és jégsalátával ízesítve. Phoebe keresztbe tuszkolta magát a kennelben, felvette az erdei bogaraktól ellesett halott bogár pózt és nem túl nőies, de annál aktívabb horkolásba kezdett. A lány kiosont a házból, halkan kattant a zár.  Motorozás helyett egyik lábát a másik után téve juttatta magát célba, hogy legalább a napi ajánlott tízezer lépésszámot kipiálhassa kifogásai listájának végén.



Alapértelmezett
Az 50-esek klubja, Mesék

A cipővel volt a baj

1. rész

Olivia emlékeiben élt, hogy ez neki valaha jól ment. Még úgy első osztály magasságában. Kenterbe vágta a felnőtteket is, pedig csak élvezetből taposta a kilométereket. Rég nem volt a lábán futócipő, de már rettentően unta egyre terebélyesedő idomait és a töménytelen mennyiségű házit is. A futás jó kifogás. Legálisan lehet az asztalon hagyni a tankönyveket.

A kilók legjobban a tomporát szerették. Szinte szerelmetes vonzották egymást. Édesdeden bújtak, rakódtak és sokasodtak ezen fertályon. Természetesen, hogy ne lelje teste többi részét gyötrő féltékenység, kissé továbbkúsztak a combjára is, kellemes hullámzó, lötyögő hatást keltve lépteinél. Mindezt egy kicsivel több, mint 16 éves végtagokon. Nem volt kövér a maga 165 centijével és 60 kilójával, na de azért mégis.

A nyarat nem tartotta alkalmasnak az újrakezdésre, mivel ez az év legmelegebb évszaka. Magas páratartalom, tikkasztó hőség. A nap későn megy le, korán kell. A klímaváltozás is éreztette hatását. Mégsem készül dzsungelharcosnak. Épeszű ember testmozgás kivitelezésére egyik időpontot, valamint időjárási körülményt sem tartja alkalmasnak. Olivia már pedig határozottan épeszű lány volt. Ezért döntött úgy, hogy türelmesen kivárja az őszt.

Addig is, amíg spontán beköszönt színekben gazdag kedvenc évszaka, és elérkezik a lehetőség a sportolásra, étkezési szokásain változtatott: kevesebb hús, valamint pékségből áradó szénhidrát. Ezt nem volt nehéz megtartania. Mindent kedve és ízvilága szerint válogatott össze. Csupa piros színű gyümölcs és zöldség szerepelt az étlapján. A zöldet viszont megvetette: se zöldbab, se zöldborsó, se brokkoli, kelbimbó meg aztán pláne nem! Ellenben ipari mennyiségű paradicsom, pritaminpaprika, eper, málna és görögdinnye. Jöhetett még a sárga valamennyi árnyalata: sárgabarack, őszibarack, sárgadinnye, sütőtök és édesburgonya formájában. Salátának, levesnek, töltve, sütve, grillezve, pépesítve joghurtba, natúr sajtkrémbe. A tányérján már ősz volt.

Elmaradt az étkezés utáni kaja kóma, Olivia feje tiszta maradt, az energiája nőtt, az endorfin szintje és a pozitív világlátása is. Ennek tudta be hirtelen felindulásból elkövetett motorváltását is, mely kérlelhetetlenül vonta maga után a motoros iskolát. Az 50-esek klubjának vezetőjeként évek óta pirította az aszfaltot robogójával. Nem is kívánt se nagyobb lóerőt maga alá, se nagyobb sebességet. A 125 köbcenti oka Kate volt, a 6 éves kishúga, aki már elég nagy lett ahhoz, hogy biztonsággal megüljön mögötte és kisebb utakra elkísérje. Az óvodáig, meg vissza. Szeretett Kate-tel mindent megosztani. A szívét, a bánatát, az örömét, az élményeit. Együtt jártak színházba, moziba, még a klubba is magával vitte.

A közlekedési rendszabályok elsajátítása volt az első lépés. Olivia retteget a kudarctól. Az éjszakákba nyúló tesztkitöltésben látta félelme enyhítésének egyetlen megoldását. Bejött. Lazán vette az akadályt. Elhatározta, hogy a második akadályt egy könnyed elengedéssel hárítja. Bevállalja a korlátozást a jogosítványába, és automata váltós motort választ az oktatáson. Nem csoda hát, hogy kis híján kardjába dőlt, amikor megtudta, hogy csak váltós motor van az iskolában. Mese nincs, váltani kell!

Régebben kiegyensúlyozott volt. Önmagában is boldog, teljes egész, egészséges önbizalommal egy reális önismeretre építve, elvégre csodás gyerekkora volt. Apja halálával és a kamasz kor beköszöntével azonban mindez elmúlt.

A nyár is. Beköszöntött az ősz és nem volt több kifogás. Cipőt kellett húzni, elvégre az elhatározás az elhatározás. Olivia magához vette könnyen emészthető, lassan felszívódó szénhidráttartalmú reggelijét, avagy egy barackos joghurtot müzlivel, majd elvitte kishúgát az óvodába. Útközben jókedvűen csacsogtak, kellemes hűvös szellő simogatta arcukat, miközben a nap langyos sugarai nyújtóztak a házak fölött.

Az első két órája elmaradt, így még hazament, átöltözött, felhúzta rég nem látott futócuccait. A rózsaszín, térdbetétes, testhez simuló sztreccs nacit, amit anyagának köszönhetően még sikerült felhúznia, és a fekete shortot, ami anyagának köszönhetően aktívan feszült. A póló és a zokni messziről rikítva passzoltak össze almazöld színűkben. A láthatóság fontos nappal is! Leporolta pink cipőjét, forgolódott párat bemelegítés gyanánt, majd magához vette hű csatlósát Phoebe-t. Zsepit, telefont tömködött derekára rögzített, kifejezetten futók számára kifejlesztett övtáskájába, végül pedig beizzította a kilométer számlálót, mely szívet melengető férfihangon köszönt be.

Már az első pár lépés után érezte, hogy ez nem az ő köre lesz. Olivia eleinte a kutyára gyanakodott. Hol húzott, hol lemaradt, hol nekiment, hol átvágott előtte keresztbe, melynek következtében könnyednek nem mondható, balerinákat megríkató bukdácsoló mozdulattal igyekezett nem eltaposni kebelbarátját. Phoebe lógó nyelvvel, aktív farkcsóválással, megigéző tekintettel és – Olivia esküdni mert volna, hogy – széles mosollyal figyelte felette átívelő gazdája mutatványát. Phoebe mindezek tetejébe időnként elunta felvezetője vánszorgó tempóját és váratlan hirtelenséggel lecövekelt egy-egy izgalmas szagnál. Ilyenkor hátra rántotta pórázon lógó gazdáját. Amikor pedig a területüket vérmesen védő eb társai felhörgése következtében rákapcsolt, akkor maga után vonta a pórázon immár lobogó gazdáját.

A kedves pasas hatalmas lelkesedéssel búgta Olivia fülébe, hogy megtette az első kilométert. Ekkor úgy döntött, hogy a mellékesen közölt átlagidőt egy életre titkosítja.

Hű csatlósa megszokta az új mozgásformát valamint ingeráradatot, így az általa kibocsátott és oknak vélt zavaró körülmény megszűnt. Szusszal még bírta Olivia. Elmaradt az ekkorra már beütő oldalszúrás – tökéletes volt a reggeli, nem zavarta be az emésztést -, a lábai viszont, a lelkesedéséhez képest, igencsak le voltak maradva. Kénytelen volt megállni és bevárni azokat.

Gyűjtött egy kis erőt és újra nekiindult. A helyzet mit sem változott, pedig ekkorra már biztos volt Olivia abban, hogy mégsem a kutya. “A szembeszél! Ez az!” – érte egy hirtelen fuvallattól a felismerés. Kellemes volt, hűsített, de nem volt mentsége. Menten bűnbakká vált egészen az első kanyarig, amikor is a házak takarásában elállt.

“A domb! Dombra futok felfelé!” – kutakodott Olivia a kifogástárában, miközben az előtte magasló vizuálisan is észlelt emelkedő tagadhatatlanul hatott a lábaira. Semmivel sem törődve futott, vagyis inkább vonszolódott önmaga által felfelé a következő kanyarig. Itt a terep síkra váltott, a szél pedig hátba kapta. Léptei mit sem könnyebbedtek, pedig fejben nagyon ott volt. Felkészült, várta. Kihúzta magát, nem lógtak a vállai, légzése egyenletesen igazodott a tempóhoz, tehát semmi oka nem volt pihegni.

“A zene! Hogy ez miért nem jutott eddig eszembe?!” – kapott a fejéhez. A fülébe zúzó rockmetál balladák tökéletesen passzoltak jelenlegi hangulatához. A zene azonban tempó gyilkos hatást mért a lábaira.

Váltott.

Hiába.

A gravitáció továbbra is erős hatással volt végtagjaira. Már-már kezdte azt feltételezni, hogy csorba esett rég elhanyagolt állóképességén vagy talán a barátilag hájjal összenőtt tompora nagyobb túlsúlyt jelent, mint azt gondolta.

“Fáradt vagyok!” – hárított. Éjfélig csacsogott barátilag. Nem kellett volna. Futás előtt legalábbis semmiképp. Gyorsan memorizálta a hibát, gyorsabban, mint ahogy lábai haladtak. Tovább vonszolódott.

Kereszteződés.

Busz.

“Hála Istennek!” – kiáltott fel lelkiekben. Végre legálisan megállhat. Szép, nagy, hosszú, sárga. Elsőbbsége van, nagy a keresztirányú forgalom, mire kifordul, helyreállítja a szervezete oxigén ellátását.

A busz megállt, átengedte.

Olivia kedvesen mosolyogva intett. Megköszönte az előzékenységét a nagy, hosszú és sárga vezetőjének, majd peckesen, könnyed léptekkel kocogott át a jármű előtt oldalán a továbbra is igen jó kedélyű Phoebe-vel.

“Naná, hogy mosolyog! Border collie, egy energiabomba. Az eddig megtett négy kilométer neki csak bemelegítés.” – jegyezte meg magában Olivia.

“Ez az!” – jött az újabb felismerés, melyet a mögötte dübörgő kifogás hömpölyeg akadálytalanul tolt előre. Fénykorában Olivia soha nem adta 10 km alá, mivel a rövidtáv neki csak bemelegítés volt. 5 km magasságában kezdett erőre kapni, a 8-adik km után már valósággal szárnyalt!

Gyorsan az erdő felé vette az irányt. Azt remélte, hogy a városi szakaszt letudva, immáron eléggé bemelegedett, így jöhet a könnyed, győzedelmes rész. Leakasztotta a kutyát a pórázról. Phoebe őrült futásnak eredt. Szemmel láthatóan megkönnyebbült hátrahagyott terhétől. Tőle. Vígan hempergett a mezőn hagyott illatmintákban, miközben Olivia még mindig csak imitálta a futást. Lelki szemei előtt látta céklavörös fejét, elhaló tekintetét, melyet még pár percig jól kompenzált örökül hozott kitartásával és akaraterejével.

A vasútállomásig bírta. Ott felötlött előtte, mintegy hologramos kivetüléséként, ahogy az erdei útszakasz után előtör a dombokkal megspékelt, árnyéktalan homokút. Neki sivatag. Már a puszta gondolattól kitikkadt. Kiszívta a forróság, fejét tűzte a nap. Látta, ahogy átveti testét meg-megrogyó, reszketeg lábakkal, utolsó erejét összeszedve a homokdűnéken. Tán még homokvihar is támad, kendő sincs nála, hogy eltakarja arcát. Na és Phoebe, szegény kutya! Nem teheti ki legjobb barátját ilyen viszontagságoknak. Nem ő adta fel, a körülmények tették lehetetlenné. Csupán elengedte az ebugattát védve.

Jobbra, hazafelé vette az irányt.

Olivia a kocsma előtt elrebbentett egy halk fohászt, hátha ily kora délelőtti órán még zárva van, és a kocsmakutya minden retorzió nélkül tovább engedi őket. Nyitva volt. A kapuőr azonban még valahol bent szunyált, nem kezdte meg a szolgálatot. A kitárt ajtó előtt elsuhanva megpillantott otthon a feloldozás élményét adta, ha Phoebe-nek nem is, Olivia-nak minden kétséget kizáróan.

Utolsó erejét összeszedve tette egyik lábát a másik után egészen a házig, ahol lakott. Ellensúlyozva az út során felmerült kifogáshalmazt feltessékelte magát a lépcsőző gépre előirányozva egy ötszázas lépésszámot.

„Jó lesz az kétszáznak is.” – fogadta el a megmásíthatatlant a harmadik taposás után.

Lenyújtott. A két napra rá emlékei szerint beütő izomlázat garantáltnak érezte. Engedett egy kád forró vizet. Kutyamentes, jól megérdemelt, nyugodt fürdőt vett, miközben levonta a mindebből következő konklúziót: egészen biztosan a cipővel volt a baj.



Alapértelmezett
A kis Robogó kalandjai, Mesék

Vica baba és az X-AID Biker-ek

Vica baba még a nyáron egy táborban részt vett a “Ne félj, készülj fel!” foglalkozáson, amit a táborozó gyerekeknek tartott kis Robogó, aki önkéntes tűzoltó is volt. Vica baba nagyon érdekesnek találta azokat a dolgokat, amelyekről a kis Robogó mesélt a foglalkozáson.

Megtanulta, milyen vészhelyzetek vannak, melyikre hogyan kell felkészülni, vagy épp hogyan lehet azt elkerülni. Mire kell odafigyelni, hogy ne legyen tűz, mi kell egyáltalán az égéshez, hogyan lehet tüzet eloltani, és mi az, amit már a gyerekek is meg tudnak tenni, amikor baj van. Így most már Vica baba nem csak azt tudja, hogy elég nagy ahhoz, hogy segítséget hívjon, hanem azt is, hogyan kell segítséget hívni, és mit kell elmondani a tűzoltóknak segélyhíváskor.

A kis Robogó látta, hogy nagyon mélyen megérintette Vica babát az a sok hasznos dolog, amit a “Ne félj, készülj fel!” foglalkozáson tanult. A mesefüzetet, amit a foglalkozásra készített kis Robogó, már rongyosra olvasták és kitöltötték az összes totót, valamint feladatlapot is a füzet végén.

Egy nap, így szólt kis Robogó Vica babához:

– Reggeli után öltözz motoros ruhába, mert megyünk Pilisvörösvárra.

– Mi lesz Pilisvörösváron kis Robogó? – kíváncsiskodott Vica baba.

– Motoros mentéstechnikai képzés – válaszolt kis Robogó.

– Hogy mi? – kerekedett el Vica baba szeme.

– Motoros mentéstechnikai képzés – ismételte önmagát a kis Robogó. – Néhány mentős összeállt, és létrehozta az X-AID Bikers csapatot. Bárki a csapat tagja lehet, aki elvégzi a motoros társmentő, majd a motoros mentéstechnikai elsősegélynyújtó tanfolyamot, ahol megtanulják, hogyan kell motoros baleset helyszínét biztosítani, mentőt hívni, és a sérülteket ellátni a mentő kiérkezéséig. Ide megyünk most el, hogy lásd te is, mit kell tenni egy baleset során. Sokat motorozunk együtt. Előfordulhat, hogy te is látsz majd balesetet, és ha így adódna, szeretném, ha te is tudnád, hogyan kell baleset helyszínén viselkedni, mit kell tenni és hogyan tudsz akár még te is segítséget hívni.

– A tűzoltókat már ki tudom hívni! – büszkélkedett nemrég megszerzett tudásával Vica baba – A 105-ös, vagy a 112-es központi segélyhívó számon kell őket hívni. El kell mondani a nevem, hogy hol vagyok, mit látok. Mi ég, mi és ki van veszélyben. Hogyha ház ég, azt is el kell mondani, milyen magas, mert hogyha mondjuk az 5. emeleten keletkezett a tűz, akkor ahhoz bizony nem lesz elég egy sima tűzoltóautó, hanem egy emelőkosarasat is ki kell küldeni a helyszínre – magyarázta Vica baba kis Robogónak.

– Nagyon okosan tudod! – dicsérte meg kis Robogó Vica babát – Ma azt is meg fogod tanulni, hogyan kell mentőt hívni.

Vica baba izgatottan készülődött az útra, mert szeretett volna már most ott lenni, pedig még el sem indultak. Felvette a térdvédőjét, a gerincprotektort, a kesztyűt és a bukósisakot, majd türelmetlenül toporgott az ajtóban.

Csodás útjuk volt. A kora őszi reggel kissé csípős, friss levegőt hozott, a nap halvány sárgán derengett az égen, a Duna komótosan hömpölygött a komp alatt, a hegyek a magasba nyúltak. A már jól ismert sziget legelői örömmel köszöntötték a régen látott kirándulókat. Vica baba és kis Robogó szintén örült a viszontlátásnak. Nagyon szerettek erre járni. Az út szépsége mindig feltöltötte szívüket, lelküket.

Tahitótfalunál balra kanyarodtak Leányfalu irányába, majd Szentendrénél jobbra Pomáz felé, és Csobánkán át jutottak el Pilisvörösvárra.

A tanfolyam a mentőállomás mögötti parkolóban volt. Amikorra Vica babáék odaértek, akkorra már az X-AID Bikers-es mentősök előkészítették a helyszínt. Egy sérült motorost játszó bábu feküdt a fűben, egy másik, félbábu a földön várta, az újraélesztést, és egy harmadik, már csak bábu fej, pedig az asztalon tátogott az ég felé.

A program első fele nem volt olyan érdekes Vica babának, mert azon csak beszéltek, és beszéltek. De a felnőttek jegyzeteltek, kérdéseket tettek fel az előadónak, úgyhogy Vica baba meg is jegyezte magában, hogy ez még biztosan inkább nekik való rész. Szerencsére volt a közelben egy nagy rét, ahol tudtak a kis Robogóval játszani, és egy gyönyörű cukrászda, rengeteg finom sütivel és fagyival, ahová biztosan be fognak térni kis Robogóval, amikor legközelebb erre járnak kirándulni.

A program második fele csupa kaland volt! Vica baba nem győzött egyik helyről a másikra járni. Csak figyelt és itta magába a sok hasznos tudást és érdekes információt. Kipróbálta ő is, hogyan kell tubust dugni az ég felé tátogó babafej orrába, és újraéleszteni a földön fekvő félbábut.

A legjobban a műsebeket magukra festő lányok tetszettek Vica babának, akik eljátszották, hogy megsérültek és még kiabáltak, meg jajgattak is, mintha tényleg fájna valamilyük. Jól meg is ijesztették a felnőtteket, akik elmondták, hogy bizony, sokkal nehezebb volt az imitátor lányokat ellátni, mint a bábukat.

Gyorsan eltelt a nap. Úgy elszaladt az idő Vica babával és a kis Robogóval, hogy szinte észre sem vették, hogy már esteledik. A kompot sötétben érték el. A hegyek mögött a napnak már a karimája sem látszott, épp csak egy narancssárga csíkot húzott az ég aljára, a túlparton a város fényei csillogtak az éjszakában.

Amikor hazaértek, egy gyors vacsora és fürdés után ágyba bújtak. Vica baba egyből el is aludt, még az esti mesét sem tudta ébren kivárni, úgy elfáradt a hosszú nap során. Másnap reggel azonban frissen és lelkesen ébredt. Megmutatta kis Robogónak, hogyan kell megfogni és levenni a bukósisakot egy sérült motoros fejéről, majd elővette a kis orvosi táskáját. A nagy kutyáját kinevezte nővérnek, a kicsik rá sem hederítettek, mert még épp a reggeli rajcsúr partit tartották, így helyettük kis Robogó állt be a játékba. Bekötöztek egy-két mancsot, akihez pedig kellett, mentőt hívtak.

A kis Robogó hálás szívvel figyelte Vica babát, ahogy játszik, és elhatározta, hogy máskor is el fognak menni az X-AID Biker-ekhez, mert az ismétlés soha nem árt, még a felnőtteknek sem.


Fotók: Jarabin Kinga



Alapértelmezett
A kis Robogó kalandjai

Egy újabb tökéletes nap

A kis Robogó és Sárga Robogó igaz, hogy tartották a kapcsolatot és sokszor beszéltek egymással a balatoni kirándulás után, de már nagyon régen találkoztak, ezért megbeszélték, hogy vasárnap elmennek Vácra és bejárják az Ártéri Tanösvényt.

A kis Robogó egy ködös tavaszi reggel már járt ott. Sejtelmesen rejtélyes volt a földig érő felhőtakarón átszűrődő ébredező napfény, a sűrű nádas a láthatatlan eredetű hangokkal, a távolból hallatszó hajókürttel. Egyből megragadta a kis Robogót a mesebeli táj. Szívesen járt vissza még akkor is, ha verőfényes napsütésben egy másik, sokkal hétköznapibb arcát mutatta az ösvény.

Kicsit szeles, de kellemes reggelre ébredtek Vica babával. Megreggeliztek, felvették a védőfelszereléseket, elmentek a benzinkútra leellenőrizni a keréknyomást és az üzemanyagszintet, de mivel nemrég tankoltak, ezért azt most nem kellett. A találkozó Budapesten volt Sárga Robogóval.

A kis Robogó és Vica baba épp hogy megérkeztek a megbeszélt helyszínre, amikor Sárga Robogó telefonált, hogy van egy kis baj. Nagyon hosszú macskaköves úton jött, és a rázkódástól kipotyogott két anyacsavar a sztenderdből, így most egy nagy gyár előtt áll, és nem tud sajnos továbbmenni. Egy kedves, segítőkész kerékpáros ember megnézte Sárga Robogónak, mekkora anyacsavarokra van szüksége, a kis Robogó és Vica baba pedig elhajtott a legközelebbi barkácsáruházba beszerezni azokat.

A kis Robogó igyekszik felkészülten útnak indulni, így villáskulcs, szerelőkészlet, sőt még elsősegélynyújtó felszerelés is mindig van nála, de anyacsavarokat nem tartott a dobozában, így azt venni kellett.

A felmentősereg gyorsan odaért Sárga Robogóhoz. Elhárították a bajt, visszarögzítették a sztenderdet a helyére, és indultak is a 2-es számú főúton Vácra. Az Ártéri Tanösvény rögtön Vác elején található. Az első körforgalom után kell lehajtani balra, és a benzinkút mögött, megint balra bekanyarodva elmenni egészen a zsákutca végéig. Innen egy kellemes kis séta vár a kirándulókra kis patakon, hídon és ligeten át.

A tanösvény sajnos nagyon régen volt utoljára felújítva, így a deszkák már elkorhadtak, eltörtek, a korlát itt ott kidőlt. Az egyik madárlest már meg sem lehet közelíteni, mert teljesen leszakadt a hozzá vezető út. Pedig ha türelmesen várakozunk, van nálunk egy messzelátó és nyomunkba szegődik a szerencse, akkor láthatunk jégmadarat, tőkés récét, guvatot, gyurgyalagot, nagy fakopáncsot, törpegémet, és még nádi rigót is.

Vízisiklóval, kockás siklóval, a zöld varanggyal és a zöld levelibékával nem találkozott Sárga Robogó, Vica baba és a kis Robogó a kirándulás során, és sajnos vidra sem úszott arra, pedig az is lakik itt. A sokféle szitakötőből is csak egyet láttak, hiába figyeltek nagyon, de az az egy, nagyon szép volt! Vékony szárnyai amikor repült, áttetszőnek tűntek, majd amikor leszállt, egész mély kékben pompáztak vékony kis testén.

Amikor a kis Robógó, Sárga Robogó és Vica baba már úgy érezte, hogy teste-lelke feltöltődött a buja növényzettől oxigéndús, friss levegőn, elhatározták, hogy fagyiznak egyet ezen a kellemes nyári napon. A magasra nőtt nádas egészen ráhajlott az útra, és mintha susogva köszönt volna el látogatóitól a fel-felélénkülő szélben.

Vácon ezen a napon tartottak egy motoros találkozót és családi napot. A rendezvény nem volt messze a tanösvénytől, tudták, hogy itt biztosan lesz fagylalt árus is, így átgurultak. Olyan szerencsésen érkeztek, hogy pont odaértek a motorosfelvonulás kezdetére. El is határozták, hogy kis robogók ide vagy oda, beállnak a nagy motorok közé és felvonulnak ők is. Hatalmas volt a sor. Ameddig a szem ellátott, előre és hátra is, csak motoros volt mindenhol.

Fantasztikus élmény volt a kis Robogónak, Vica babának és Sárga Robogónak is a sok, hangos, dallamkürtös motorral és nagy robogóval együtt vonulni. Amikor az úton egymagukban gurulnak is tudják, hogy nincsenek egyedül, hogy a motorosok és a robogósok egy nagy, láthatatlan közösség, akik úton útfélen megállnak egymásnak segíteni amikor kell, bármikor összefognak egy jó ügyért és itt mindenki számíthat a másikra még akkor is, ha nem találkoznak nap, mint nap, vagy épp csak most ismerték meg egymást. Most azonban ez a láthatatlan közösség láthatóvá, érezhetővé és megélhetővé vált, ha csak egy órára is.

A felvonulás után még körbesétálta Sárga Robogó és a kis Robogó Vica babával a vásárt, ettek egy fagyit, majd búcsúzóul megnézték a Duna-partján a motoros kaszkadőr bemutatóját, és bár nagyon menőnek tűnt a kormányon ülve, egy keréken motorozni, azért megbeszélték, hogy ez csak az igazán profiknak való, és ők maradnak a rendeltetésszerű használatnál.

A kis Robogó, Vica baba és Sárga Robogó nagyon jól érezték magukat. Eddig valahányszor találkoztak, és együtt kirándultak, abból mindig egy tökéletes nap lett. Jó érzéssel és tele élménnyel tértek haza, szívükben már a következő utat tervezve.


Fotók: pixabay.com, Kósa Katalin és Jarabin Kinga



Alapértelmezett
A kis Robogó kalandjai, Mesék

A Bánki-tó

– Miről olvasol kis Robogó? – kiváncsiskodott Vica baba egy még hideg, de már tavaszi reggelen.

– A tavakról. – felelte a kis Robogó – Képzeld el Vica baba, Magyarországon 3085 tavat és vizes területet tartanak számon. A tavak általában nem túl mélyek, így nyáron gyorsan felmelegednek kellemes fürdőzésre adva lehetőséget. Ezeknek a háromnegyede mesterséges tó, és csupán egynegyede természetes eredetű.

– Mit jelent az, hogy mesterséges?

– Azt, hogy nem a természet, hanem az ember alkotta és alakította ki a tavat, vagy a tónak a medrét. A Fóti-tó, itt a Somlyó lábánál, természetes eredetű. A víz, az eső, a kis patak talált magának egy medret és feltöltötte. A bányatavak, amilyen Dunakeszin is van, pedig mesterségesek. Ott az emberek elkezdtek a földből követ, kavicsot vagy valamilyen számukra értékes anyagot kiásni, kibányászni, és a nagy gödröt, amit kiástak töltötte fel a talajból feltörő víz, valamint az égből hulló csapadék.

– A Duna is egy nagy tó? – kérdezte elgondolkodva Vica baba.

– Nem, a Duna az egy folyó. – felelte kedvesen kijavítva Vica babát a kis Robogó – A folyó fáradhatatlanul csobog a forrástól addig, ameddig csak tud. A tó, pedig már nem szalad tovább: állóvíz.

– És a Balaton?

– Na látod?! A Balaton, az már tó.

A kis Robogónak nagyon megtetszett a sok szép kép és érdekes útleírás a tavakról, ezért elhatározta, hogy idén, több magyarországi tavat is meg fog látogatni, mert tavaly csak a Balatonnál járt. Bár az is csuda szép volt, és szívesen visszamenne oda is bármikor.

Egy nap, Nagy Fekete Robogó felhívta a kis Robogót, és megkérdezte, hogy van-e kedvük vele, és Nagy Fehér Motorral elmenni Nógrád megyébe kirándulni egyet. A kis Robogó nagyon örült a meghívásnak. Szívesen csatlakoztak a nagyokhoz Barna macival.

Alaposan felöltöztek, mert még hűvösek voltak a reggelek, és az indulás napján még a szél is fújt. Dunakeszin találkozott a kis Robogó és Barna maci Nagy Fekete Robogóval. Innen a 2-es számú főúton haladtak tovább Sződligetig, ahol Nagy Fehér Motor is csatlakozott hozzájuk.

Nagy Fekete Robogó ment elől, a kis Robogó és Barna maci középen, és Nagy Fehér Motor zárta a sort. “Ez már egy igazi, bandázós motoros túra.” – gondolta magában, a boldogságtól fülig érő szájjal a kis Robogó.

Nagyon nyugodt és kellemes útjuk volt. Kicsit kátyús, de jólesően kanyargós és dimbes-dombos utakon jutottak el Nógrádra. A Nógrádi vár már sajnos csak rom. Egy-két, a magasba nyúló kőtorony, várfal maradvány, helyreálított őrtorony és kapu jelezte, hogy itt állt valamikor hazánk egyik legrégebbi kővára.

Gyönyörű volt az idő, és a kilátás is. A kis Robogó készített pár fényképet Vica babának, jóízűen elfogyasztotta az útravalónak csomagolt szendvicseket Barna macival, megismerkedett Nagy Fehér Motorral, és jót beszélgetett Nagy Fekete Robogóval.

Lent, a vár aljában még megcsodálták a százával nyíló hóvirágokat, majd indultak tovább a Cserhát és a Börzsöny határán fekvő Bánki-tóhoz, mely elsősorban horgászparadicsom, ezért hangulatos kis paddal ellátott stégek várják a halatfogni, vagy megpihenni vágyókat a tóparti fűzfák alatt.

A tó szépsége lenyűgözte a kis Robogót. Az ég kékje, a fehér gomolyfelhőkkel visszatükröződött a víz sima felszínéről, melyre a szél és a vízre leszálló kacsák landolása rajzolt apró fodrokat. A strand még zárva volt, de a nyári nagy melegekben meg lehet mártózni is az arra kijelölt helyeken. A tó vize van, ahol a 6-7 méter mélységet is eléri, ezért nem árt az óvatosság. Ha valaki nem tud jól úszni, az inkább vigyen magával a vízbe úszógumit, vagy gumimatracot, hogy meg tudjon valamibe kapaszkodva pihenni, amikor elfáradt az úszásban.

Még szívesen maradtak volna. A hegyekkel körülölelt, festői látványt nyújtó helyből áradó béke és nyugalom mindenkit magával ragadt, és a padokhoz bilincselt, de indulni kellett tovább.

A visszaúton még megálltak a Cser-tónál, amit a kis Robogó és Barna maci egymás között, a meg nem talált tónak hívott.

Még egy enyhébb tél végi napon történt, hogy a kis Robogó és Barna maci gondolt egyet, nekiindult, hogy megnézik Alsópetény határában a “Cserhát kis Svájcaként” emlegetett horgásztavat, amit végül nem találtak meg.

A kis Robogónak és Barna macinak az volt az érzése, hogy már a térképről is lementek, mert vagy úttalan utakon, vagy olyan településeken át haladtak, melyek szélén kakasok és libák cseréltek eszmét az e heti baromfitáp összetevőiről. Ráadásul az idő is szorította őket. Vissza kellett érni az óvodába Vica babáért, ezért Nézsánál úgy döntöttek, hogy visszafordulnak.

Még lehet, hogy belefért volna 10 perc, mert már csak olyan messze lehettek a tótól, de az is lehet, hogy pont elkéstek volna az óvódából, ha tovább mennek, és akkor szomorúságot okoznak Vica babának. Ezt pedig nem akarták. Mindig nagyon odafigyelnek arra, hogy ne bántsák meg egymást, és mindenki a lehető legjobban érezze magát. Ezért a kis Robogó és Barna maci beérte azzal a hatalmas dombokkal megtűzgélt, apró falvakkal tarkított, kacskaringós úttal, amin most is megindultak hazafelé.

Vácon még vettek egy büfében vacsorát, amit a lemenő nap fényében fogyasztottak el a Duna-parton, miközben megbeszélték az élményeiket, és hogy ki hogyan érezte magát.

Csodás nap volt ez is, ráadásul jó társaságban. Köztudott, hogy minél több baráttal osztod meg az élményeidet, azok annál jobbak lesznek. Szerette a kis Robogó ezeket a kirándulásokat, és már most azt az igazi, kellemes, nyári, motorozós időt várta, amikor a Nap sokáig fent van az égen, aminek köszönhetően biztonságos látási viszonyok között tudja egyre hosszabb, és hosszabb utakon bebarangolni gyönyörű kis hazánkat: Magyarországot.


Fotók: Jarabin Kinga, valamint egy ismeretlen arra járó a térről



Alapértelmezett
A kis Robogó kalandjai, Mesék

Az utolsó nagy út

Az utolsó nagy útra egy szeles őszi napon került sor. A borús idő és a szobából viharosnak tűnő szél miatt kis Robogó már le is tett a kirándulásról, és az elengedés nyugalmával tett-vett otthon Vica babával, amikor megcsörrent a telefon. Nagy Fekete Motor volt az:

  • Na, akkor megyünk? – dörmögte a készülékbe.
  • Fú, hát elég nagy szél van odakint. Nem?! – kérdezett vissza bizonytalanul a kis Robogó.
  • Van menet szél is – felelte tréfálkozva Nagy Fekete Motor.

A kis Robogó felhívta a nagymamát, hogy mégis csak mennek, és átvitte hozzá Vica babát. Barna Maci még inkább otthon lustálkodott egy kicsit. A kis Robogó jól felöltözött, és útnak indult.

Nagy Fekete Motor már a kapuban várta. Együtt elgurultak a benzinkútra, megtankoltak, nem maradt el természetesen az indulás előtti szokásos műszaki ellenőrzés sem. Amikor mindent rendben találtak, felvették a bukósisakjukat, beizzították a motorokat és a 2-es útra kanyarodva elindultak a már jól ismert és szeretett Dunakanyar felé.

Vácnál, az első körforgalomnál feltorlódott a kocsisor. Lassan araszolva haladtak az autók a város felé. Nagy Fekete Motor magabiztosan kirakta az irányjelzőjét balra, és elindult a sort kikerülve szép lassan, középen előre. A kis Robogó bár tudta, hogy ez szabályos, még sosem csinált ilyet. Mindig inkább kivárta az autókkal együtt, hogy túljusson a bedugult szakaszon. Nagy Fekete Motor mögött ugyan biztonságban érezte magát, de azért inkább megfogadta, hogy egyedül nem fog ilyet csinálni. Jobbnak érezte a türelmes várakozást.

Vác városán már akadály nélkül jutottak át. Kismarosnál kanyarodtak fel jobbra, Királyrét felé. Útjuk a királyréti kisvasút mentén vezetett, amit éppen felújítottak, így nem járt rajta a kisvonat. A dimbes-dombos kanyargós út nyaraló övezeteket és kis falvakat átszelve mutatott előre, a Börzsöny felé.

A Börzsöny az ország északi részén, Pest és Nógrád megyén át húzódó hegységünk. Legmagasabb csúcsa a Csóványos, melyen 938 métert mérhetünk a tengerszint felett. Hazánk 100 legmagasabb hegycsúcsa közül 9 itt található, a Börzsönyben, így nem csak a változatos tájat, hanem a kihívásokat kedvelőknek is remek túrázási lehetőséget kínál.

A Csóványosról látni lehet a Dunakanyart, de még a Magas-Tátrát is. Nem véletlenül tartják úgy, hogy innen tárul elénk Magyarország legszebb panorámája.

A Börzsöny nagy része nemzeti park. Növény- és állatvilága is rendkívül változatos. Képzeljétek el, hogy kíváncsi természetkutatók egy alkalommal természetvédelmi engedéllyel éjjeli lepkecsapdákat helyeztek ki Diósjenőn. Diósjenő a Börzsönyben található település. Mit gondolsz, az első évben ezekben a lepkecsapdákban hányféle éjjeli lepkefajt fogtak be? 338-at! Ugye milyen hihetetlen, szinte el sem tudunk képzelni 338 féle lepkét?! És ezek még csak az éjjeli lepkék!

A hazánkban élő 7 kígyófajból 3 – az erdei sikló, a vízi sikló és a rézsikló – itt található a Börzsönyben. Gyakori errefelé a fekete alapszínen sárga foltokkal tarkított foltos szalamandra, amit tilos megsimogatni! Sárga foltjai olyan váladékot termelnek, amelyek szembe kerülve nagyon kellemetlen szemgyulladást okozhatnak.

Tudtad, hogy Magyarországon kivétel nélkül minden hüllő és kétéltű védett? Rendkívül hasznos tagjai az életközösségnek táplálékválasztásuk miatt. Sok, számunka kellemetlen élősködőt fogyasztanak. Vigyázz te is a békákra, a gyíkokra, a kígyókra és a szalamandrákra!

A hazánkban megfigyelhető közel 300 madárfajból 280 védett! A Börzsönyben ebből a 300 madárfajból 200 megfordul és 120 faj rendszeresen költ is a hegységben. Az itt élő emlősök közül érdemes megemlíteni a denevért és a hiúzt.

A denevér nagyon hasznos és még csak véletlenül sem egy alakváltó vámpír. Úgyhogy nincs miért tartani tőle. Ha egyszer lehetőséged adódik közelebbről megnézni, egészen biztos vagyok abban, hogy még cukinak is fogod találni. A denevér étlapján főként olyan éjszaka mozgó rovarok szerepelnek,  melyek hatalmas kárt tehetek a kis kertekben és a gyümölcsösökben. Mivel télen nincs elegendő táplálékuk, ezért téli álmot alszanak. Pihenőhelyüket a legkülönfélébb helyeken alakítják ki: templomtornyokban, nem használt kéményekben, elhagyott bányavágatokban, odvakban, vagy épp barlangokban.

Ahogy a denevértől, sokan félnek a hiúztól is. Leginkább azért, mert nem ismerik. Igaz, hogy a hiúz ragadozó, fő tápláléka a muflon, az őz vagy épp a nyúl, de mégsem mondható vérszomjasnak és veszélyesnek, mivel a vadállományt nem elpusztítja, hanem szelektálja. Elsősorban a gyengébb, lemaradt fejlődésű állatokat ejti el. Félni egyáltalán nincs okunk tőle, mivel rendkívül éber. Állandón lesben áll, és nyitva tartja szemét, fülét! Amint megérzi az embernek még csak a szagát is, máris elrejtőzik.

Bár Királyrét és a Csóványos közkedvelt kirándulóhely, a kis Robogó és Nagy Fekete Motor most mégsem ide tartottak. Királyrét előtt lekanyarodtak balra egy keskeny kis erdei útra, hogy Törökmező érintésével eljussanak Márianosztrára. Nagy Fekete Motor jól ismerte ezt az utat, ezért továbbra is ő ment elől. Az útra hullott falevelek, mint a filmekben, úgy kavarogtak Nagy Fekete Motor kerekei mögött. Az utat szegélyező rozsdaszín fák mesebeli alagútként hatottak az ágak között átszűrődő őszi napsütésben. Tökéletes pillanat volt. A kis Robogó csak egy dolgot sajnált, hogy nem tudott vezetés közben fényképezni.

Az elmúlt nap esett az eső. Eső után, pedig erdő-mező szerte megszaporodnak a gombák. Törökmezőt el is lepték a gombászok. Kis kosárkával a kezükben gyűjtögették a finom vacsorára valót. Nagyon fontos, hogy csak az szedhet gombát, aki ismeri is ezeket a növényeket, mert nem mindegyik ehető. Vannak olyan becsapós mérges gombák, amik nagyon hasonlítanak ehető társaikra. Ezért még annak is érdemes fogyasztás előtt gombaszakértőhöz elvinni és átvizsgáltatni a frissen szedett gombákat, aki ismeri azokat.

Törökmező után a kis Robogóék tovább haladtak, és meg sem álltak Márianosztráig. Márianosztra egy kis falu, ami a Börzsöny délnyugati részén fekszik. A környék szépsége még a régi idők királyait is ide vonzotta. Szeretett ide járni Nagy Lajos és Mátyás király is. A török hódoltság alatt egy pusztító sereg miatt a falu elnéptelenedett. Később szlovák, magyar és német lakosok töltötték meg újra élettel.

Dél körül értek a kis Robogóék Márianosztrára. Egy hangulatos étteremben jót beszélgettek, miközben elfogyasztottak egy-egy nagy pizzát ebédre.

Ha egyszer ellátogatsz Márianosztrára, mindenképp nézd meg a most börtönként üzemelő, 1352-ben pálos szerzetesek számára épült kolostor előkertjét, impozáns kapuját és a kolostor melletti Magyarok Nagyasszonya tiszteletére épült csodaszép kegytemplomot. Nem hagyta ki mindezt a kis Robogó és Nagy Fekete Motor sem.

Nagy Fekete Motor egy másik úton, Szobon keresztül vezette haza a kis Robogót. Még megálltak egy sílécekből kirakott kerítés mellett, megtekinteni, mint helyi érdekességet, majd haladtak tovább a Zebegénytől már jól ismert és megunhatatlant látványt nyújtó Dunakanyar mentén. A kis Robogó valahányszor erre járt, mindig lenyűgözte a csillogó víz, a vizet kísérő hegyvonulat, és a hegy tetején büszkén álló visegrádi vár.

A szeles idő ellenére nem bánta meg a kis Robogó, hogy útnak indult Nagy Fekete Motorral. Feltöltötte karburátorát és minden alkatrészét ez az út. Úgy érezte, ez az élmény ki fog tartani tavaszig.

Otthon, Vica baba már nagyon várta a kis Robogót. A kis Robogó elmesélte merre járt, mi mindent látott, és mennyi sok szép közös élmény jutott eszébe Zebegénynél. Vica baba nagyon szeretett kis erdei vasutazni, így elhatározták, hogy amikor a királyréti kisvasút felújítási munkálatai bejfejeződnek, akkor ellátogatnak ide együtt, és felülnek rá. Hogyha szeretsz kirándulni, és kisvonaton utazni, akkor ne hagyd ki! A vagonban pedig jól figyelj, hátha épp együtt utazol a kis Robogóval és Vica babával te is!


Fotó: Jarabin Kinga



Alapértelmezett
A kis Robogó kalandjai, Mesék

A Siroki vár

A kis Robogó az asztalnál ült egy hatalmas térkép fölött. Körülötte útikönyvek, és egy napló, amire az volt ráírva, hogy: túratervező.

  • Mit csinálsz kis Robogó? – kíváncsiskodott Vica baba.
  • Megtervezem a következő túrát. – válaszolt a kis Robogó – Már régóta szerettem volna elmenni a Siroki várhoz. Megnézem, melyik út vezet oda, milyen érdekességek vannak útközben, és hogy melyik úton érdemes majd visszajönni. Nézd, csak?! Itt van a térképen Fót, itt lakunk mi. Erre, Mogyoród felé kell elindulni. Az út végén jobbra Budapest felé, balra pedig Gödöllő irányába lehet elkanyarodni. Gödöllő felé fogunk menni. Itt rátérünk a 3-as útra és azon megyünk egészen Gyöngyösig. Gyöngyösön kell majd rátérni a 24-es útra. A 24-es út vezet fel a Mátrába.
  • Mi az a Mátra? – kérdezte Vica baba.
  • Már biztosan te is megfigyelted, hogy a földnek a felszíne milyen változatos. Vannak rajta dombok, hegyek, és vannak nagyobb, laposabb részek, sík területek is. Magyarországon több hegység is van, az egyik a Mátra.
  • Majdnem úgy hívják, mint a dadus nénit, csak az Márta – állapította meg kuncogva Vica baba.
  • A Mátrában van egy nagyon szép látnivalóban, kirándulási lehetőségben bővelkedő település: Mátrafüred. Jövőre ide megyünk majd nyaralni. Képzeld el Vica baba, hogy ezen a kis településen öt kilátó is van! 398 méter magasan áll a Kozmáry-kilátó, ahonnan látni lehet egész Gyöngyöst, valamint a Mátra és a Kékes gerincének vonulatait. A Muzsla-kilátó 478 méter magasan van. A sárga jelzésű turistaúton lehet elérni. Mátrafüredre, Gyöngyösre és a Sárhegyre nyílik róla szép kilátás. Innen rövid kirándulással juthatunk el a Rákóczi forráshoz, majd ha tovább haladunk, akkor Sástóra, ahol szintén van egy kilátó. A sárga jelzést követve a Hanák-kilátónál fogunk kilyukadni, mely 590 méter magasan áll.
  • Az biztosan nagyon magasan lehet – álmélkodott Vica baba.
  • Egy 10 emeletes ház – magyarázta Kis Robogó – 30 méter magas. 20-ig már el tudsz számolni. Képzeld el, hogy 20 darab 10 emeletes házat raknak egymás tetejére. Körbeül olyan magas hegyen áll ez a kilátó. – Vica baba szeme egészen elkerekedett, és még a szája is tátva maradt!
  • És van csónakázó tó is? Tudod, hogy Barna maci nagyon szeret csónakázni. – kérdezte Vica baba.
  • Igen. A Sástó, Magyarország legmagasabban, 513 méter magasan fekvő tava. A tavon lehet csónakázni, a partján kacsát etetni, kempingezni, tábortüzet rakni, van egy kiránduló tanösvény is a közelben. Ami neked biztosan nagyon fog tetszeni Mátrafüreden Vica baba, az a bobpálya és a palóc babákat kiállító múzeum.
  • Hű, de jó! Imádok bobozni! És mond csak kis Robogó, a múzeumból majd kaphatok egy babát én is? – kíváncsiskodott Vica baba.
  • A múzeumban a babák palóc népviseletbe vannak öltöztetve. Ki vannak állítva, hogy mindenki meg tudja nézni a szép ruhájukat. De ha van olyan baba, amit meg lehet vásárolni, akkor igen, kaphatsz egyet. – ígérte meg Kis Robogó.

Vica baba átment Barna macihoz a gyerekszobába elújságolni, milyen magas hegyre mennek majd nyaralni, és hogy lesz ott bobpálya, baba múzeum, csónakázó tó és sok-sok kilátó is. Közben a kis Robogó tovább nézegette a könyveket, hogy minél több érdekességet megtudjon a Mátráról és úti céljukról, a Siroki várról.

A Mátra legnagyobb emlőse a szarvas, az őz, a vaddisznó, a róka és a betelepített muflon, de él még itt nyuszt (ez az állat védett), nyest, vadmacska és borz is. Te ismered őket? Tudod hogy néznek ki ezek az állatok? Nézd meg egy könyvben te is! Keresd meg a Mátrában található ragadozó madarak képét is. Sajnos a fogyatkozó öreg erdők és a növekvő turista forgalom miatt egyre kevesebb fészkel a Mátrában, de még találkozhatunk galambászhéjával, egerész- és darázsölyvvel, a csendesebb helyeken akár hegyi rigókkal is. A Mátra madárvilágához tartozik a holló, a macskabagoly, a fekete harkály, a kék galamb, a királyka, a légykapó és a léprigó is.

A Mátra növényvilága lenyűgöző. Egek felé nyújtózkodó hatalmas tölgyesek és bükkösök borítják a hegyoldalakat, melyeknek levelei ilyenkor ősszel a sárga, a piros és a barna ezerféle árnyalatában pompáznak. Színes levélszőnyeg borítja a tájat, ameddig a szem ellát. A szél a leveleket kifújja az autóútra is. Az útra hullott falevél – főleg amikor nedves a hajnali harmattól vagy az éjszakai esőtől – csúszik, így autónak, motornak és robogónak egyaránt óvatosan kell haladnia a Mátra szerpentines, éles kanyarokkal tűzgélt útjain, mely felvisz egészen a Kékestetőig, Magyarország legmagasabb pontjáig, 1014 méter magasra. Itt fent nagyon tiszta a levegő, ezért ez hazánk egyik legjelentősebb klimatikus gyógyhelye – olvasta a kis Robogó egy útikönyvben.

Párás, ködös szombat reggelre ébredtek. A napocska kissé álmosan, erőtlenül pislogott ki a földig érő felhőtakaró mögül. Barna maci a nagymamához készült palacsinta partira, amíg a kis Robogó és Vica baba elmennek a Siroki várba. Miután elbúcsúzott a kis Robogó és Vica baba Barna macitól elgurultak a közeli benzinkútra. Megtankoltak, leellenőrizték a kormányberendezést, a fékeket, az irányjelzőket, a lámpákat, végül pedig a kerekekben a légnyomást. Mindent rendben találtak, így útnak indultak.

Nem volt nagy forgalom, könnyen és jól tudtak haladni városról városra. A levegő hőmérsékletét jobbnak remélték, ezért nem öltöztek fel túl melegen. Kissé vacogtak Vica baba fogai és Kis Robogó alkatrészei, mire elérték Gyöngyöst. Ráadásul 100 méterenként 0,6 Celsius-fokot hűl a levegő felfelé haladva, szóval sokkal melegebbre már nem is számíthattak az egyre magasodó, fáktól árnyas úton. A látvány azonban kárpótolta őket mindenért. Lassan, biztonságosan kanyarogtak a hegyi úton. Vica baba úgy érezte magát, mintha egy mesekönyv rajzolt lapjain utazna, olyannyira szépnek találta a hatalmas piros, bordó, narancsszínű levelekben tündöklő fákat, valamint a hegy alatti meredélyekben elterülő falvakat.

Mátrafüred, Mátraháza, a Kékestető, Parád és Recsk után már Sirok következett. A faluban jól ki volt táblázva, merre kell menni a várhoz, ennek köszönhetően a kis Robogó Vica babával könnyedén odatalált. Már a parkolóból eléjük táruló kép is lenyűgözte őket. A fű még zöld volt, a fák koronája a sárga megannyi árnyalatában ragyogott, az ég kékje, mint egy hatalmas festővászon feszült a domb tetején álló vár mögött.

  • Ki lakott régen ebben a várban kis Robogó? Egy király? – kíváncsiskodott Vica baba.
  • Már a honfoglalás előtt is állt itt egy erődítmény, bár azt még nem lehetett igazán várnak nevezni. Később a tatárjárás után építettek ide egy várat. Ekkor földesúri magánvár volt. Károly Róbert volt az a király, aki királyi várrá nyilvánította, de nem ő költözött ide, hanem egy várnagy. – mesélte Kis Robogó Vica babának.
  • És mitől ilyen romos? – kérdezte Vica baba összevont szemöldökkel.
  • Ez a vár Eger legerősebb elővára volt. A török időben felújították, korszerűsítették, kapott szép új bástyákat. Olyan híre volt, hogy a törökök meg sem merték támadni! Később sajnos a vár tulajdonosa meghalt. Az utódok nem gondozták a várat, a katonák elmenekültek és így a törökök ostrom nélkül tudták elfoglalni. A törökök a várat tovább építették és nagyon sokáig, 91 évig laktak benne. Egy alkalommal, amikor a magyarok megtámadták a török uralom alatt lévő Egri várat, hogy visszaszerezzék, az itt állomásozó török katonák a bajtársaik segítségére sietve őrizetlenül hagyták a Siroki várat, amit a magyarok ezért ostrom nélkül tudtak visszafoglalni. Amikor az ilyen-olyan csatározásoknak vége lett, a vár elveszítette jelentőségét. Nem nagyon foglalkoztak vele, régi pompája odalett. Falai omladoztak, tornyai berogytak. Még 1964-ben volt egy kedves gazdája, Bagni márki. Pénzt, fáradtságot nem kímélve rendbe hozta a várat és még császári őrséggel is ellátta. 1704-ben tört ki a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc nemzetünk függetlenségéért és önállóságáért. Sajnos a magyarok összefogása nem volt elég erős, a szabadságharcot az osztrák csapatok leverték és felrobbantották a Siroki várat más, védelmi szempontból jelentős magyar várral együtt.
  • Nem volt szép tőlük! – morgott Vica baba, de már meg sem hallgatta a kis Robogó válaszát, neki eredt és futott fáradhatatlanul felfelé.

A várban nagyon tetszett Vica babának a kovácsműhely a hatalmas fújtatóval és a sok-sok egymás mellé lógatott kalapáccsal. Megnézegette Vica baba a kiállítótermekben, hogyan élhettek itt régen az emberek, milyen ruhát hordtak, milyen fegyvereik voltak, miben főzték a levest. A legjobban a vár alatti alagútrendszer tetszett neki. A sötét, sejtelmes járatokban a falra erősített láncok segítették a közlekedést. Azokba kapaszkodva lehetett fel- és lejutni. A meredek, csúszós talajon ez igazi kihívás és kaland volt!

  • Nézd kis Robogó, egészen az Óperenciás-tengeren túlra is el lehet látni! Ott lent, pedig csillogó kincsekkel van tele a völgy! – szárnyalt Vica baba képzelete a vár tetejéről kitekintve a kék éggel egybeolvadó hegyvonulatok és a házak napfényben szikrázó ablakai láttán.

Még átsétáltak a várral szemben lévő apáca- és barátsziklához, majd kis kerülővel indultak el hazafelé. A 24-es út vezette el Kis Robogót és Vica babát Eger városáig. Itt rákanyarodtak a 25-ös útra Budapest felé, majd Kerecsendnél tértek rá a már jól ismert 3-as útra. Nézd meg a térképen te is, hogy merre jártak!

Amikor rájuk sötétedett, megálltak és felvették a láthatósági, fényvisszaverő csíkokkal ellátott mellényüket.

  • Az utat mindig jól meg kell tervezni Vica baba – magyarázta Kis Robogó. – Még így is akadhat váratlan helyzet, de ha jól megtervezed az utat, akkor fel tudsz készülni szinte mindenre. Én is megnéztem előre, melyik úton fogunk menni. Megterveztem mennyi időt fogunk a várnál eltölteni, és hogy melyik úton fogunk hazajönni. Megnéztem a várható időjárást is. Ebből tudtam, hogy mit, és miből mennyit kell becsomagolni az útra. Mára szép időt ígért, ezért esőkabátot nem hoztam, de tudtam, hogy hazafelé már be fog sötétedni, tehát láthatósági mellényekre szükségünk lesz. Megterveztem a pihenőket, megnéztem a benzinkutakat, hogy hol tudunk megállni, ha elfáradsz, és hol tudunk tankolni, ha kifogy útközben a benzin a tankomból.
  • És miért kellenek ezek a sárga mellények? – kérdezte Vica baba.
  • Azért, hogy jobban lássanak minket. Ezért is hívják láthatósági mellénynek. Ez a rikító sárga a sötétben sokkal jobban látszik, mint a fekete motoros kabátunk. A fényvisszaverő csíkok pedig már messziről megcsillannak az autók fényszóróitól. – válaszolt a kis Robogó.
  • Hú, akkor ez tényleg sokkal biztonságosabbá teszi a motorozást! – állapította meg Vica baba.
  • Ez így van – helyeselt a kis Robogó, miközben összekapcsolta Vica babán a mellényt.

Biztonsággal értek haza tele szép emlékekkel, és sok új élménnyel. Bár tudták, hogy már közeledik a tél, és a hideg időben két keréken nem fognak tudni kirándulni, de azért még reménykedtek abban, hogy talán nem ez volt az utolsó gurulásuk az ősszel.


Fotó: Jarabin Kinga



Alapértelmezett
A kis Robogó kalandjai, Mesék

Irány a Dunakanyar!

A Duna Németországból, a Fekete-erdőből indul két kis patak – a Breg és a Brigach – összefolyásával. Keresztülfolyik több országon: Németországon, Ausztrián, Szlovákián, Magyarországon, Horvátországon, Szerbián, Románián, Bulgárián, Ukrajnán, de még Moldovát is érinti, mire eléri a Fekete-tengert. A térképen jól látható, hogy a Duna balra fent, Magyarország határát követve, ha nem is szép egyenesen, de kisebb kanyarokkal halad jobbra, majd középen vesz egy éles kanyart és úgy folyik tovább a medrében lefelé. Ezt a részt: a Duna Esztergom és Budapest közötti szakaszát nevezik Dunakanyarnak. Itt található egy gyönyörű kis falu, a kis Robogó és Vica baba következő úti célja: Zebegény.

  • Zebegény Budapest felől a Dunakanyar legtávolabb eső települése. A falu amilyen kicsi, épp oly sok kincset rejt. Mivel a Budapest-Pozsony vasútvonal építése 174 évvel ezelőtt érintette Zebegényt is, ezért kapott a falu egy saját vasútállomást. Ekkor épült meg a hétlyukú zebegényi vasúti völgyhíd, ami a maga nemében kiemelkedő ipari műemléke hazánknak. A vasútállomás épülete olyan szép, hogy minden kiránduló a csodájára jár.
  • És mikor megyünk? – kérdezte izgatottan Vica baba a kis Robogó beszámolóját hallgatva.
  • Szombaton – felelte Kis Robogó.
  • És mikor lesz szombat? – kíváncsiskodott Vica baba.
  • Gyere, számoljuk ki! – hívta a kis Robogó Vica babát. – Ma van kedd, holnap szerda, az egy. Szerda után jön a csütörtök, az kettő. Csütörtök után a péntek, az három, és péntek után következik a szombat, az négy. Négyet kell még aludni szombatig.
  • Ó, az nagyon sok! – sopánkodott Vica baba.
  • Ugyan, gyorsan el fog telni az idő! – vigasztalta a kis Robogó Vica babát.

Így is lett. Vica baba nagyokat játszott az óvodában a barátaival, így gyorsan eltelt a nap. Délután Barna macival rendeztek teadélutánt, este pedig a kis Robogó mesélt neki arról, hogy milyen csodás helyre is készülnek.

Szombaton szép őszi, napsütötte reggelre ébredtek. Vica baba olyan izgatott volt, hogy még reggelizni sem akart.

  • Induljunk! Induljunk! Mire várunk még kis Robogó? – türelmetlenkedett Vica baba.
  • Arra, hogy felöltözz és megreggelizz. Mégsem vihetlek magammal pizsamában és üres hassal – csitította Vica babát a kis Robogó.

Vica baba ezen elmosolyodott. Nagy izgalmában észre sem vette, hogy még nem öltözött át. Gyorsan felvette a ruhákat, amiket a kis Robogó kikészített neki, jó ízűen elfogyasztotta a finom sajtos kiflit sok paradicsommal, salátával és uborkával, majd rohant is az előszobába cipőt húzni. Természetesen Vica babának is volt protektoros védőkabátja, térdvédője és bukósisakja is. Nagyon fontos, hogy amikor motorozni indul valaki rajta, és az utasán is legyen megfelelő védőfelszerelés!

Zebegénybe a 2-es számú úton lehet eljutni Budapest felől. Ezért Vica baba és a kis Robogó Fótról átment Dunakeszire, mivel a 2-es út Dunakeszin halad keresztül. Nézd meg te is a térképen! Keresd meg az utat te is az otthonodtól Zebegényig!

Vica babáék Dunakeszi – Göd – Sződliget – Vácon keresztül haladtak a 2-es úton egészen a 12-es úti elágazásig. Itt egy körforgalomból kihajtva Szob felé vették az irányt a 12-es úton. Innen a táj kezdett elvarázsolódni. Balról megjelent a Duna Verőcénél, és végig követte az utat Kis- és Nagymaroson át Zebegényig. Vica babát lenyűgözte a hatalmas folyó látványa, melynek felszínén táncot jártak a nap sugarai vígan kerülgetve a hatalmas sétahajókat és uszályokat.

Kismarosnál kirajzolódott előttük a Dunakanyar, majd a túloldalt feltűnt a hegy tetején a Visegrádi vár is. Nagymaroson áthaladva Vica baba észrevett egy a rákúszott vadszőlőtől és borostyántól mesebeli házikóvá változott kisebb társasházat.

  • Pont ilyennek képzelem a hét törpe házát is, csak kisebben! – kiáltotta Vica baba.

Zebegény előtt 2 km-rel körbeül 1 km-es szakaszon fél pályás útlezárás volt. Jelzőlámpa irányította a forgalmat, így az útlezárás nem okozott nagyobb fennakadást. a kis Robogó türelmesen kivárta az autósokkal együtt, amíg elhalad a szembejövő forgalom, zöldre vált a lámpa és biztonságosan mehetnek tovább.

A természet szépsége mellett rögtön Zebegény elején megragadta Vica baba tekintetét a szépen felújított, de sajnos a nyilvánosság előtt zárt kapukkal álló Dőry kastély, mely magántulajdonban van, így csak kívülről tekinthető meg. A gyönyörű épület puszta látványa is kisebb időutazást idézett elő képzeletében régi korok romantikus hangulatát tárva fel előtte.

  • Láttad azt a gyönyörű kastélyt, a kis Robogó? – kérdezte Vica baba.
  • Igen, láttam – szólt hátra a kis Robogó.
  • Ha lehunyom a szemem, látom magam előtt a csinos ruhás régi urakat, ahogy udvarolnak a fodros, hosszú szoknyás finom parfümtől illatos hölgyeknek. Kézen fogva táncolnak a bálteremben, pukedliznek, illegnek és billegnek. Biztosan van benne bálterem is! Igaz, a kis Robogó? – kalandozott a gondolataiban Vica baba.
  • Igaz – hagyta rá a kis Robogó, hadd játsszon Vica baba a képzeletével.

Zebegényben a vasútállomásnál balra lehajtottak a Dunapartra. Elég tágas tér és parkolási lehetőség várt itt rájuk. A vasút túloldalán elterülő falurész szűk utcája zsúfolt, forgalmas, és még macskaköves is, így a Duna parti parkolási lehetőséget a kis Robogó könnyebbnek és biztonságosabbnak találta. A biztonság pedig mindennél fontosabb!

  • Képzeld Vica baba, van itt Zebegényben egy Hajózástörténeti Múzeum az első magyar hajózási magánmúzeum, mely Farkas Vincze hajóskapitány gyűjteményét őrzi. Az itt kiállított emléktárgyakat az utazásairól hozta, valamint saját kezűleg készítette. A kapitány a tárgyak összegyűjtésével, és a múzeum alapításával szerette volna bemutatni, merre hajóztak magyarok a világ tengerein.
  • Elmegyünk oda mi is? – kíváncsiskodott Vica baba.
  • Mást szeretnék most megmutatni neked. – folytatta a kis Robogó – Két kilátó is van Zebegényben. A Hegyes-tető 482 méter magas csúcsán áll a Julianus-kilátó. Igaz, érdemes nekivágni a csúcson túl a kilátónak, a jutalom nem marad el. Páratlan kilátás nyílik a Dunára, a Visegrádi-hegységre, és a Börzsönyre is. De elég hosszú, körbeül egy 4 km-es sétával lehet oda eljutni innen a faluból, és ez a te pici lábaidnak még elég sok, így mi egy másik, egy közelebbi kilátóhoz fogunk menni.
  • De jó! Nagyon szeretem a kilátókat! – örvendezett Vica baba. Olyan volt, mint egy kis katicabogár. Mindenre szeretett felmászni.
  • Ha majd egy kicsit nagyobb leszel, akkor elmegyünk a Julianus-kilátóba is – mondta a kis Robogó. – Nem mindennapi, ahogy a szemünk elé tárul a kilátó tetejéről a Duna. Nyugat felé tekintve egész Szlovákiáig nyúlik a láthatár. Nem marad le szemből a szomszédos Szent-Mihály hegy csúcsa, valamint a Salamon-torony és a Visegrádi fellegvár sem. Tiszta időben a Börzsöny magaslatai és még a Csóványosi kilátó is kivehető a távolból. A Julianus-kilátó a nevét egy, az őseink után kutató szerzetesről kapta. A kilátót 1939-ben az Encián Turista Egyesület építtette. 2011-ben felújításra került, így a meredek és keskeny csigalépcsője most már biztonságosan járható. Ha valaki nagyobb túrára szeretne indulni itt térhet rá a ZT jelű tanösvényre, melyen haladva egész Törökmezőig el lehet jutni. A tanösvényt járva kényelmes terepen, látványos útvonalon tehetünk időutazást, bepillantva az erdészek munkájába és a Dél-Börzsöny élővilágába.
  • És a mi kilátónk? – kérdezte Vica baba – Ahová most megyünk. Azt a kilátót hogy hívják?
  • Az a Kós Károly kilátó – válaszolt a kis Robogó – a faluhoz kicsit közelebb, innen a vasútállomástól mindössze 10 perc sétára található. 1930-ban egy, a zebegényi lakosokból álló dalkör elhatározta, hogy I. világháborús emlékművet és országzászlót állíttat ott, ahol most a kilátó található: a Kopasz hegyen. De sajnos újabb háború tört ki, és az emlékmű építése leállt. Egy háborúban sok a pusztítás. Lerombolnak szobrokat, emlékműveket. Ez a sors várt erre az emlékműre is. A zebegényi lakosok szerették volna megóvni az emlékművet, ezért átnevezték kilátónak. Így senki sem bántotta. Később az eredeti emlékhelytől kicsit távolabb épült fel a mai Kós Károly kilátó egy építészmérnök tervei alapján, akit Csóka Árpádnak hívtak. Innen is nagyon szép lesz a kilátás, majd meglátod Vica baba!

Vica babának nagyon tetszett a kis zeg-zugos utcás falu, a pici templom, a turistáktól nyüzsgő tér, a sok cukrászda és étterem.

A kilátóhoz egy keskeny, kőből kirakott kanyargós út vezetett fel. Az első kanyarból már jól látszott a templom tornya a hatalmas órával, a másodikból pedig már a Dunakanyart is látni lehetett. A fenyők tűlevelekkel és tobozokkal szórták tele az utat. Ha pedig jött valaki szemből, félre kellett állni, hogy elférjenek egymás mellett.

Elsétáltak a Trianoni emlékmű és egy kis kápolna mellett. Az alattuk fekvő temetőhöz a kápolnától kálvária mellett vezetett le az út. A kilátót a kápolnán túl az erdő felé találták meg.

Az ősz szép színesre festette a fák leveleit, melyek körbevették a kilátót. Vica baba a földre hullott falevelekben vidáman ugrándozva szaladt előre és szökellt fel a kilátó falépcsőin. Készített pár képet a saját kis fényképezőgépével, hogy otthon meg tudja mutatni Barna macinak, milyen mesés helyen jártak. Visszafelé betértek egy cukrászdába, Vica baba egy gyümölcsös, a kis Robogó pedig egy csokis süteményt választott, majd miután megették, még gyűjtöttek egy zacskó kavicsot és kagylót lent a Dunaparton, ami Vica baba szerint még bármire jó lehet. Hazatérve elmesélték Barna macinak merre jártak. Vica baba megmutatta a fényképeket és a kavicsgyűjteményét. Barna maci Vica baba lelkes beszámolóját hallgatva elhatározta, hogy beiratkozik egy motoros iskolába, és lerakja a motoros jogosítványt, hogy tavasszal már ő is részese lehessen az élménynek és el tudjon menni barátaival kirándulni.

Alapértelmezett
A kis Robogó kalandjai, Mesék

Madarak szigete

Magyarországot két nagy folyó vágja háromfelé: a Duna és a Tisza. A Dunától balra eső részt úgy hívják, hogy Dunántúl, a Tiszától jobbra eső rész neve: Tiszántúl. A két folyó közötti szakasz pedig a Duna-Tisza köze. A Tisza teljes hazai szakaszán 8, a Duna magyarországi vonalán pedig 38 sziget található. A sziget olyan földrész, amit minden oldalról víz vesz körül. A legismertebb dunai szigetek: a Hajógyári-, a Csepel-, a Margit-, a Gödi-, a Luppa-, a Mohácsi-, a Pap-, a Szúnyog-, és a Szentendrei-sziget. Te jártál már valamelyik szigeten? Emlékszel még a nevére?

A térképen és a földgömbökön a vizet – legyen az patak, tó vagy folyó, tenger vagy óceán – mindig kék színnel jelölik, a fehér a hó (ilyet a sarkkörökön találsz) a többi szín a szárazföld.

A Dunakanyar a Duna Esztergom és Budapest közötti szakasza, Magyarország egyik legszebb része. Nevét onnan kapta, hogy a Duna itt egy éles kanyart vesz. Nézd meg a térképen te is! A Duna Németországból, a Fekete-erdőből indul két kis patak – a Breg és a Brigach – összefolyásával. Keresztülfolyik több országon: Németországon, Ausztrián, Szlovákián, Magyarországon, Horvátországon, Szerbián, Románián, Bulgárián, Ukrajnán, de még Moldovát is érinti, mire eléri a Fekete-tengert.

A térképen látni fogod, hogy balra fent, Magyarország határát követve, ha nem is szép egyenesen, de kisebb fordulatokkal halad jobbra a Duna, majd középen vesz egy éles kanyart és úgy folyik tovább medrében lefelé. Ezt a részt nevezik Dunakanyarnak.

A nyáron Vica baba nagyot nőtt, már leért a lába a lábtartóra, és így felülhetett a kis Robogóra. El is határozták, hogy mivel Vica baba nagyon szeret piknikezni, elmennek együtt ide, a Dunakanyarban lévő Szentendrei-sziget csúcsára, Kisorosziba piknikezni. Megnézték a várható időjárást, gondosan megtervezték a napot, amikor majd útnak indulnak. Kellemes, még nyári, de már kicsit őszies volt az idő. A nap nem perzselt és a reggeli szellő kellemes hűvös fuvallata jelezte, hogy valami múlni készül. Felöltöztek, ellenőrizték a kis Robogó lámpáit, a kormányát, a fékeket, szépen letisztították a rendszámtáblát, felvették a motoros kabátjukat és a bukósisakot, majd útnak indultak.

Dunakeszi, és Fót egymással szomszéd városok, így nem kellett sokat utazniuk a révig, ahol komp szállította őket a Dunán át a szigetre. A kompra három oszlopba sorakoztak fel az autók egy, a kompon álló nap barnította bőrű idősebb komp-matróz karjelzéseit követve. A hajó motorja felmordult, fordultak párat, keresztbe szelték az áramlatot, és bár igyekezett a víz más irányba sodorni őket, a kapitány nem hagyta magát és biztonsággal juttatta át a szigetre utasait. Lefelé sem lehetett csak úgy vaktában legurulni az imbolygó szállítóeszközről. Most is szigorúan követni kellett a komp-matróz utasításait. Amikor végre szárazföldet értek a kis Robogó kerekei Vica babával az ülésén, jobbra, a sziget csúcsa felé vették az irányt.

A szigeten szántóföldek, szőlősök és gyümölcsfák szegélyezték útjukat.

  • Budapest és a környező települések nagy része a szigeten található parti kutakból kapja a kiváló minőségű ivóvizet – mesélte kis Robogó útközben Vica babának -, és itt a szigeten van a Pánkúti-legelő, amelyen 25 védett növény található. Ezekből kettő, a gyapjas gyűszűvirág és a csikófark szigorúan védett – folytatta az idegenvezetést útközben a kis Robogó. – Még a növényvilágánál is gazdagabb a sziget madárvilága. Tudtad Vica baba, hogy vannak olyan emberek, akik nagyon szeretik megfigyelni a madarakat? Egy távcsővel lesik a mezőket, a fákat, az eget, és ha látnak egy madarat, akkor felírják a madármegfigyelő naplójukba, hogy milyen színű a tolla, a csőre, a lába, hogyan repül és viselkedik, majd egy madárhatározó segítségével beazonosítják, hogy milyen madarat láttak. Ezek az emberek a Szentendrei-szigeten már több, mint 200 madárfaj előfordulását igazolták.
  • Kétszáz?? – csodálkozott Vica baba – Az nagyon soknak hangzik? Mennyi az a kétszáz?
  • A kezeden és a lábadon összesen 20 ujjad van – magyarázta neki a kis Robogó. – El tudsz már számolni 10-ig. Képzeld el, hogy 10 gyerek áll egymás mellett, és ha összeszámolod mind a 10 gyerek kezén és lábán az ujjakat, na akkor az összesen már 200 ujjacska!
  • Hűűű! – ámuldozott Vica baba a tájban gyönyörködve és az eget kémlelve – Ez nagyon sok ujj és lábujj, és nagyon sokféle madár! Hátha látunk majd egyet mi is!
  • Egészen biztos vagyok benne, hogy fogunk madarakkal találkozni, mivel a megfigyelt madaraknak több, mint a fele, vagyis több, mint 100 madárfaj (a 100, az 5 gyerek kezének és lábának az ujja) itt is lakik a szigeten. Itt rak fészket, itt költi ki a tojásait és neveli fel a fiókáit – folytatta a kis Robogó. – De vannak olyan madarak is, mint például a vándorsólyom, amelyik a Visegrádi-hegységből, vagy a kerecsensólyom, a kígyászölyv, a békászósas, vagy a vörös kánya, ami a Börzsönyből látogat el ide. Egyszer, a szigetcsúcsnál megfigyeltek egy ékfarkú halfarkast is! Ennek a madárnak az otthona (ahol fészket rak és tojásokat költ) nagyon messze, az északi sarkkör környékén található. Csak a telet szokta a déli féltekén a tengereken tölteni. Ide, a szigetcsúcsra, ahol az ékfarkú halfarkas is járt, vagyis repült, megyünk mi is. A szigetcsúcs a Szentendrei-sziget legészakibb csücske, a Kisoroszi nevű település része. Valódi piknik paradicsom. Minden van itt, amitől a robogó igazán szabadnak érezheti magát: víz, csend, hatalmas hegyek és fák. Majd meglátod milyen szép Vica baba!

Vica baba már nagyon kíváncsi volt erre a gyönyörű helyre, ahová a kis Robogóval piknikezni tartottak. Te tudod mi az a piknik? Szoktál piknikezni a szüleiddel? Tudod, hogy mit jelent ez a szó, és hogy melyik országból ered ez a szokás?

Nem? Akkor figyelj, elmesélem neked! A piknik a szabadban rendezett összejövetel, ahova mindenki visz magával enni-innivalót. A szó francia eredetű. A “pique” azt jelenti, hogy “csipegetni”, a nique pedig azt, hogy “kis semmiség”. Az első piknikre csak egy kis bort és csipegetnivalót vittek magukkal az emberek. Pikniket nem rendezhetett ám akárki! Kizárólag a nemesek és a gazdag arisztokraták kiváltsága volt ez a fajta összejövetel. Angilában a piknik olyan komoly társadalmi esemény volt, hogy a legenda szerint egy angol nemesembert megfosztottak nemesi címétől, mert nem szeretett kimozdulni otthonról és ezért soha nem rendezett pikniket. Nemesi rangja elvesztése után elszegényedett és kénytelen volt szolgaként dolgozni más nemes emberek piknikjén.

Amíg a szó eredete a franciákhoz, addig a kockás pléddel, a porcelánedényekkel, evőeszközökkel felszerelt piknik kosár már az angolokhoz köthető. Ma már szerencsére bárki, bármikor és bárkivel szabadon piknikezhet. Nem kell előírásoknak megfelelni és nem kell hozzá nagy társaság sem. Piknikezhet kettesben egy szerelmes pár, egy család vagy néhány barát, de ha úgy van kedved, egyedül is kimehetsz a szabadba piknikezni pár finom falattal, és egy jó könyvvel a kosaradban.

A kis Robogó, Vica baba és Barna maci sokszor kijártak a közeli rétre piknikezni, de volt úgy, hogy tavasszal, amikor már ugyan kellemesen sütött a nap, a földre ülni viszont még hideg lett volna, otthon a teraszon terítették le a plédet és csaptak egy jó kis családi pikniket.

A piknik kosárba olyan ételeket érdemes becsomagolni, ami nem ragad, nem túl cukros, mert az édes illat magához vonzza a rovarokat. Arra is oda kell figyleni, hogy az enni-, innivaló ne romoljon meg a nagy melegben. A kis Robogó amúgy is az egyszerű ételeket szerette, így sütött egy kalácsot, és egy kis krumplis pogácsát. Csomagolt mellé finom zöldségeket: paradicsomot, paprikát és uborkát. Vitt magával kulacsban vizet és egy zsákot, hogy majd abba rakják a szemetet, amit itthon fognak kidobni. Ha te piknikezni mész, te is vigyázz a természet érintetlenségére és tisztaságára! Soha ne hagyj magad után szemetet!

Miután Vica babáék kiértek a falu szűk kis utcáiból, egyenes és csöppet sem dimbes-dombos úton jutottak el a szigetcsúcsra. Leparkoltak, elő vették a kockás plédet és a piknik kosarat a motor csomagtartó dobozából majd a Duna partra sétáltak.

Fantasztikus látvány tárult eléjük. Vica babának még a szája is tátva maradt. A vízparthoz közel kacsák úsztak, az eget vijjogó sirályok szelték, a Duna hatalmas ívét pedig két oldalról hegyek fonták körül.

A kis Robogó leterítette a plédet, Vica baba levette a cipőjét és óvatos léptekkel a parthoz szaladt. Csupasz kis lábaival élvezte a hullámok simogatását a sekély vízben, miközben a víztől sokkal élénkebb színben pompázó színes kavicsokat és kagylóhéjakat gyűjtött. A kis Robogó utána gurult és együtt élvezték a játékot. Sárból várat, kavicsból tornyot építettek, miközben magukba szívták a tájból áradó békés egyensúlyt sejtető harmóniát. A friss levegőn hamar megéheztek. A kis Robogó kirakta a plédre a tányérokat, a kalácsot, a pogácsát és a zöldségeket, melyet Vica baba olyan jóízűen falatozott, mintha egy mesterszakács legínycsiklandóbb vizsga menüjét fogyasztotta volna el.

A nap már a hegy tetejét simogatta, amikor a kis Robogó összepakolt és indulásra hívta a kacsákat pogácsa morzsákkal etető Vica babát:

  • Ideje indulnunk!
  • Maradjunk még! – próbálkozott Vica baba.
  • Eljövünk máskor is – ígérte a kis Robogó -, de most mennünk kell, mert hamarosan este lesz és a komp olyankor már nem jár. Igaz körbe lehet menni Szentendrén át Budapest felé, de az nekünk nagy kerülő, te pedig már a sok játékban nagyon elfáradtál.
  • Ez igaz – látta be Vica baba, akit egyre nehezebben bírtak el a lábai.

Elbúcsúztak a szigetcsúcstól, a Duna kanyarulatától, a hegyektől, a sirályoktól és a kacsáktól, Vica baba még egyenként elköszönt volna az összes kavicstól és kagylóhéjtól, de látta, hogy a nap már a hegyre könyökölve néz rá vissza kedves mosolyával, így felült a kis Robogóra és hazaindultak.

A komp már félúton járt a Duna közepén a sok autóval, amikor a hajóállomásra értek. Türelmesen megvárták, amíg az ideérkezők a komp-matróz irányításával egyesével elhagyják az imbolygó, zörgő óriás tutajt, majd beálltak a túlpartra igyekvők sorába és a komp-matróznak engedelmeskedve foglalták el a nekik kijelölt helyet. Kellemes fáradtsággal testükben élvezték még ki az utolsó kalandot hazafelé. Az alattuk hullámzó víz látványa szinte bűvöletbe ejtette őket. Budapest felé nézve megcsodálták a Megyeri hidat, ellenkező irányba a Naszály hegy sárga ormait, majd kikötöttek, a kis Robogó kerekei partot értek, és hazáig már meg sem álltak.

Vica baba lefekvés előtt még lerajzolta Barna macinak milyen szép helyen jártak, elmesélte, hogy ugyan nem látta az összes madarat, de nagyon sok lakik a szigeten, és ez egészen biztos, mert ezt madártudós megfigyelők állapították meg! Barna maci mancsába nyomott egy zacskónyi kavics-kincset, melyet neki gyűjtött, majd ágyba bújt és elszenderedett. Mesélt volna még, de a sok élmény és a friss levegő kifárasztotta, a fáradtság pedig álomba ringatta.

Alapértelmezett