Dusgadh (Ébredés) kategória bejegyzései

Dusgadh (Ébredés), Mesék

Linn an Oir – Az Aranykor (8. rész)

Az utoló timor Digalthas fejébe rágta be magát, és hiába is tömte magába a sok ostyát, hiába könyörgött a varázslónak, hogy mentse meg, a gonosz uralkodó elbukott bosszúját, az összefogást, és a nép ébredését látva, darabjaira hullott. Erejét és hatalmát vesztve emésztette fel a félelem. Draoidh varázsereje is gyengült. Már árnyéka sem volt önmagának. Toronyszobájába zárkózva igyekezett túlélni az egyre erősödő fényt.

Az uralkodó halálhíre riadalmat keltett a népben. Bár önállóan élték az életüket, és a Birodalom is egészen jól működött Diogalthas parancsai nélkül, de uralkodó híján még soha sem maradtak. Ekkorra azonban az emberek között járó ébredők elég szeretettel és erővel vonták körbe a Birodalmat ahhoz, hogy félelem helyett hálaadó imádságra gyűljön össze a város közepén lévő tó köré egymást kezét fogva, láncot alkotva a nép. Kicsik, és nagyok szívében egyszerre szólalt meg a vágy, mely elhozta a Földre a hetedik, a szabadság prófétáját, Saorsa-t, aki egyesítette az erőt, a hitet, a hűséget, a szeretetet, a testvériséget és az igazságot, megteremtve azt a szabad világot, melyben az emberek félelem nélkül élhettek a saját döntéseik mentén, egymásért, szabadon.

A megtermelt élelmiszert elosztották. Akinek több volt, megtanult önzetlenül adni, akinek kevesebb, az hálás szívvel elfogadni. A tudomány egyesült a hittel, és Dotair, a birodalom orvosa a test gyógyítását eztán a lélek vizsgálatával kezdte. Saorsa vezetésével az emberek megtanultak újra egyszerűen és harmóniában élni a természettel. Gazdálkodó, termelő közösségeket alakítottak ki, fákat ültettek, virágos kertekkel szegélyezett ligeteket alakítottak ki a város terein. Odafigyeltek a test – a lélek – a szellem hármasságának egyensúlyára. Alkottak és építettek. Már nem a külvilággal vívták a harcot, szembe mertek nézni önmagukkal, saját jellemüket formálva.

Mindenki a saját hajlandósága szerint alakította ki a maga útját. A régi szokásokat, és megszokásokat, a hagyományokat felülértékelve, határtalan lehetőségek és teljes szabadság mentén bővítették ki az emberek valóságaikat.

  • És mi lett a többi Birodalommal, anya?
  • A Luch-Dusgadh tagjainak fénye és Saorsa tanításai elterjedtek az egész világon. Békét, egyenlő elosztást, testvériséget, és egy feltétel nélküli, elfogadó, megértő szeretetet hozva a Birodalmakba. Az emberek gondolkodási képességében lakozó isteni örökség felismerésével az emberek világosságban ragyogó világot építettek.
  • Linn an Oir?
  • Igen, Linn an Oir. Az Aranykor.
  • És mi lett Draoidh-al?
  • Úgy vonta el a sok szeretet és fény a gonosz varázsló mágiáját, ahogyan a sötétség azt erősítette. Az Igazság Lelke nem tűrte meg a hazug ármányokat és a cselszövéseket. Halandóvá lett, s teste a korral az enyészetté vált.
  • És Tara nagyi?
  • Tara nagyi iskolát alapított, és gyerekeket tanított. Az iskolában ismerkedett meg Trevor nagypapával, aki gyógynövénytant oktatott.
  • Meséld el anya, hogy kérte meg Trevor papa Tara nagyi kezét!    
  • Késő van, ezt majd legközelebb.
  • Szeretnék én is olyan lenni, mint Tara nagyi!
  • Te csak légy önmagad. Tara nagyi is azt tanította, hogy a mi feladatunk itt a Földön abban áll, hogy minél inkább azzá váljunk, aminek a lehetősége itt él a szívünkben. Használjuk ki a bennünk rejlő lehetőségeket és éljünk tudatosan, hogy megvalósíthassuk igazi énünket, valódi önmagunkat.
  • És honnan tudhatom, hogy milyen lehetőségek rejlenek bennem?
  • Nincs más dolgod kicsi Tara, csak szeress, csak a szeretet képes felébreszteni a benned szunnyadó isteni erőt.
  • Szeretlek anya!
  • Én is szeretlek, Kincsem!     

Alapértelmezett
Dusgadh (Ébredés), Mesék

Engedj, hogy győzhess! (7. rész)

A szirtről aláhulló cseppek lágyan fodrozták a tó vizét, míg a körülötte szálló vízpermeten átsütő Nap szivárványt rajzolt a vízfüggöny takarta barlang elé.

  • Félsz Tara a ragálytól, vagy attól, hogy kárt tehet benned Draoidh ostyája? – kérdezte Stiúiriche, Tara szellemi vezetője.
  • Nem. Békében élek Cotromach-al. Tudom, hogy senki és semmi nem árthat nekem vagy másnak az ő tudta nélkül. Tudom, hogy egyel sem lesz több ember beteg, vagy távozik az élők közül, mint akinek eljött a végórája, vagy akinek üzenni akar valamint. A most távozó lelkeknek ez egy felajánlott lehetőség egy feladat elvégzésére, valaminek a befejezésére, egy új kezdetre egy új időben, és ők elfogadták ezt a lehetőséget, mivel tudják mikor kell elmenni ahhoz, hogy akkor, és abba a korba tudjanak visszajönni, amikor és amelyikbe szeretnének. – felelt Tara szívből jövő igaz hittel és meggyőződéssel.
  • A szellem sebezhetetlen, a nyugodt elméhez tartozó test pedig pontosan tudja, mit kell tennie, ha találkozik szervezete a ragállyal, vagy épp Draoidh ostyába itatott szerével. Most nem az a lényeg Tara, hogy ez az ellenszer hatásos, vagy nem, mit tesz az emberi szervezettel, vagy mit nem. Látod, hogy még Dotair is jó szívvel ajánlja betgeinek, mert tudja, hogy a félelem mindennél rosszabb. A szívedben lakó elleneállás a hatalomhoz fűződő viszonyod mutatja, éned egy darabja. Urald az érzéseid, Tara. Ne hagyd, hogy az irányítson téged. Eljött az ideje, hogy az életet ne a régi megszokások és nézetek mentén próbálják az emberek megérteni, és megélni, hanem új értelmet keresve. Új meglátásokra, és új alapokra van szükség. Itt az ideje, hogy újfajta módon alakítsák ki az életüket, és az egyéni érdekekről és gondolatokhoz való ragaszkodásról egy kollektív, társadalmi szerepvállalásra helyezzék a hangsúlyt. Tara, engedj, hogy győzhess!

A barlang bejáratától Tara egyedül ment tovább. A szentjánosbogarak, mint megannyi apró csillag ragyogták be a barlang lila kristályokkal teli falát. A tágas csarnokban imádság moraja töltötte meg a csendet. Hét Birodalom ébredőinek lelke gyűlt most össze megérezve Stiúiriche és a többi vezető hívását. Közelgett Saorsa eljövetele és a Dusgadh, avagy az Ébredés.

A hegy mögött lebukó Nap aranyszínű karimája épp narancsfénybe borította a láthatárt, amikor Tara visszatért. Lassan, óvatosan mozgatta át ébredő testét. Először az ujjait, majd a vállait, a fejét, nyújtózott egyet, s tenyerével eltakart arcára ujjai közt engedte be az aranyfényt.

Másnap Tara és a Luch-Dusgadh tagjai is odajárultak az emberek legnagyobb meglepetésére Diogalthas elé, és elfogyasztották a varázsló ellenszerét. Összefogásra volt szükség ahhoz, hogy feloldják az emberek szívében lakozó félelmet. Engedniük kellett ahhoz, hogy újra az emberek közt járva ragyoghassák be a világot, eloszlatva a város felett összegyűlt sötét fellegeket.

Az ébredők példamutatását egyre több ember követte. Megértették, hogy csak így, összefogással, megértéssel, a nézeteikhez és az igazságukhoz való ragaszkodás feladásával köszönthet be egy új rend, és béke. A ragálytól félők lelke felszabadult a félelem alól az egyre több stigma láttán; a másik tábor is megnyugodott és a király elé járult, látva, hogy egy ébredőknek sem lett baja Draoidh ostyájától, senki nem árthatott nekik, ha Cotromach, az igazságos nem hívta magához őket.

Amikor már nem volt senki, akinek homlokán ne rajzolódott volna ki Draoidh stigmája, megszűnt a félelem. Sorra pusztult el a sok timor, míg végül a timorhálótól megszabadult tiszta szív oly erősen ragyogta át minden ember testét, hogy eltűnt a stigma a homlokukról. Már nem voltak képesek félni, és megszűnt a ragály. A Dusgadh megkezdődött…

Alapértelmezett
Dusgadh (Ébredés), Mesék

Pailme Dhé (6. rész)

Hosszú gyaloglás után jutott fel a Pailme Dhé sziklához. A hatalmas szirt egy kezet formálva nyúlt ki a magasba. Valahányszor csendre vágyott, ide jött fel.

Az életet adó szeretet nagy ajándéka, hogy soha nem vagyunk egyedül. Az úton mindig van, aki előttünk jár, mindig van, aki a nyomunkba lép, és olyan is, aki elkísér minket egy darabon. A sors összehozza azokat, akiknek közös a céljuk.

Tara és a Luch-Dusgadh minden egyes tagja képes volt a lélekutazásra. Mindenkinek volt egy saját erőhelye, melynek energiája segítette tisztánlátását és a magasabb világokkal való összekapcsolódását. Tara-nak ez a Pailme Dhé, avagy az Isten tenyere volt.

Tara lehunnyta szemét, és elindult a már jól ismert hétszínű létrán felfelé. Könnyedén lépkedett a vörös, narancs, citrom, zöld, világoskék, ibolya és hófehér kristályfény fokokon. Az utolsó fokról egy rétre ért. A hatalmas, zöld mezőn már várta vezetője, Stiúiriche. Csendben haladtak egymás mellett az apró kavicsokkal kirakott úton, mely egy tóhoz vezetett. Tara inkább érezte otthonának ezt a helyet, mint bármelyik másikat a Földön.

A tó egyik oldalát magas szirt szegélyezte, melyről a hegyről lefutó patak apró vizesés formájában hullt alá végső medrébe. A tó partján hatalmas zöld levelű fügefák kínálták negédes gyümölcsüket pihenni betérő megfáradt vándornak. A fügefasor végén a kis pagodaszerű, piros tetős ház a kiülős paddal az oldalán is pont ott volt, ahol lenni szokott, a vízeséssel szemben.

Tara levette cipőjét, kinyújtóztatta lábait és talpain épp úgy érezte az apró fűszálak csiklandozását, mint Stiúiriche érintését a vállán.

  • Annyira bosszant – fakadt ki Tara – olyan igazságtalan. Erővel állítja be az embereket a sorba. Nyíltan zsarol, és egyre másra törik meg mindenki. Az ellentétek már nem csak a barátokat, hanem a családokat is megosztják. Én pedig már azt sem tudom, mit higgyek, vagy mondjak. Fogalmam sincs, hogy mi az igazság, és hol van?
  • Nem lehet, és nem is kell mindent érteni. Cotromach akaratát a legnehezebb az embereknek ebbe az érzelmi testbe zárva jól értelmezni. Elveszítették az emberek az élet mélyebb tartalmaival és saját lelkükkel a kapcsolatot. A mai idők ezt igyekeznek helyreállítani. Tudom, hogy erős tűz ég benned, hogy tisztán látsz és jók a megérzéseid, de nem a te feladatod Tara az igazság feltárása, a helyzet és az emberek megítélése, és a juss kiosztása. Bízz Cotromach-ban, az Igazságosban, mindenek ismerőjében. Egy titok és szándék sem maradhat rejtve, mindenki el fog számolni a maga tetteivel.
  • Akkor csak nézzem tétlenül, ahogy széthullik a világunk?
  • Keresd azt, ami képes felszabadítani a félelem alól az embereket, és újra egyensúlyt tud teremteni. Azt kell megértened Tara, hogy minden, ami széthúzást szít, az a gonosztól való, és ha te odaállsz valamelyik oldalra, bármelyikre is állj, őt fogod szolgálni. Aminek ellenállsz Tara, annak a hatása alatt vagy.

Ó, a vissza-visszatérő gondolat. Hát innen jött. Stiúiriche súgta lelkén át e szavakat. És milyen nehezen hallotta meg e hangot indulatai viharában…

Alapértelmezett
Dusgadh (Ébredés), Mesék

A stigma (5. rész)

Második éve éltek az emberek egymástól elszakítva, a timorok okozta félelem egyre csak fokozódott, a gonosz varázsló ellenszere pedig rövid ideig tartó hamis biztonságérzetet adott az embereknek.

Azoknak, akik kaptak Draoidh bűzös ostyájából, egy varázsstigma jelent meg a homlokán. Innen tudták, hogy kik azok, akik szabadon jöhetnek-mehetnek. A stigma a félelem erősödésével gyengült, így akiknek eltűnt a homlokáról, az újra mehetett a királyi udvarba ellenszerért.

A levegőben érződött a feszültség, a sűrű fellegek nem múltak a Hetedik Birodalom egéről. Az emberek egyik fele minden bizalmát az ellenszerbe vetette, a másik minden bizalmatlanságát. Az a hír járta, hogy Draoidh ostyája mérgezett.

A Luch-Dusgadh tagjai a kettő között keresve az igazságot ítéletmentesen, feltétel nélküli szeretettel, rendíthetetlen hitel, és Cotromach-ba vetett bizalommal fogadták a történéseket. Tudták, hogy minden új korszak beköszöntét olyan nehéz idők előzték meg, melyek lehetőséget adtak a tanulásra és arra, hogy a bennük élő isteni tűzzel szeretetet adjanak és csodát tegyenek.

Békesség volta a szívükben. Úgy tudták elfogadni az élettől a rosszat is, mint a jót, melyet csupán egy tapasztalatnak tekintettek a lélek fejlődésének útján. Azt vallották, hogy nincs semmi itt a Földön, ami az emberé lenne, és amit tovább vihetne a saját maga által mégélt tapasztalatokon, felismeréseken, és a szívből, őszintén, önzetlenül adott szereteten kívül.

Harmóniában éltek a természettel. Szerették a Földet, óvták, és sok időt töltöttek a szabadban. A teremtett környezettel való kapcsolat fontos segítség volt és erő a lelkük, és így testük és szellemük számára is. A fizikai testüket megbecsülték, vigyázták, jó erőben tartották és egészséges ételekkel táplálták. Valódi önmaguknak e hármasságból a szellemet tekintették, melynek semmilyen erő, hatalom vagy ragály nem árthatott. A halált a szellem hazatérésének tekintették, egy tapasztalat után, valódi otthonába. Szívük tiszta volt és félelemtől mentes.

Nem tömörültek elzárt csoportokba vagy közösségekbe. A hétköznapi életet élve a mindennapok emberei közt járva ragyogtak egészen a ragály megjelenéséig. A Luch-Dusgadh tagjainak a lelkében olyan erős volt a békesség és az elfogadás, hogy nem érezték szükségességét az elixírnek, ezért nem is kértek belőle. Elzártan a világtól fényük nem szolgálhatta az emberiséget, képtelen volt ellensúlyozni a timorok okozta félelmet, és egyensúlyt teremteni az egymástól egyre szélsőségesebben elkülönülő nézetek, hitek, és emberek között.

Kellemes, késő tavaszi, már-már kora nyári idő volt. Langyos szellő borzolta a domb oldalán hajladozó magas füvet, melytől úgy tűnt, mintha fel s alá szaladozva fogócskáznának a fűszálak. A hegy lába alatt elterülő réten fehér bóbitás pitypangok sütkéreztek. A fehér mező a virágtündérek kedvenc játszótere volt. Ide-oda repkedtek a szél hordta kis ejtőernyős magokkal. Halk kacagásuk, mint megannyi apró csilingelő csengő. Avatatlan szem nem látta őket apró termetük miatt, avatatlan fül tücsökciripelésnek vélhette nevetésük.

Gyönyörű zöld volt minden. A fák lombjai, a bokrok, a fű, a virágok levelei. S mind más. Két egyformát fel sem lehetett köztük fedezni.

Csodás volt.

Tara hatalmas, mély lélegzetekkel szívta magába a természetből áradó nyugalmat. Minden egyes lépéssel és kilélegzéssel könnyebb lett, és egyre közelebb került újra valódi önmagához az “itt és most”-ban.

A legnagyobb áldások a legnehezebb, legsötétebb időkben érkeznek. A Luch-Dusgadh csoportjai és tagjai kitartottak hitükben. Kétségük nem volt affelől, hogy egyszer minden véget ér. Ez az időszak is, mely most minden ember hitét próbára teszi. Csak még azt nem tudták, látták és érezték, hogy hogyan, és hogy mit tehetnek ők, mindenkitől elzárva, a változásért.

Tara tudta, hogy indulatai viharában nem lesz képes bölcs döntést hozni. Nem tárulhat fel előtte az út a megoldáshoz, melyhez csak az vezetheti el, aki képes egyben látni a múltat, a jelent és a jövőt, ismerve mindennek az okát és a célját, és ez nem más, mint Cotromach, az igazságos…

Alapértelmezett
Dusgadh (Ébredés), Mesék

Luch-Dusgadh – az ébredők (4. rész)

Tara látott és érzett egyszerre. A középutat, az egyensúlyt hosszú évek kemény és tudatos munkájával építette meg, önmagát, és az élet nagy igazságait keresve a hit útján. Számtalan nagy vallással, ősi hiedelemmel ismerkedett meg, miközben egyik Birodalomból a másikba utazott, hogy személyesen is találkozhasson ezek tanítóival, vezetőivel.

Egyszerűen képtelen volt azonosulni Diogalthas intézkedéseivel. Az ellenszernek kikiáltott elixírt megkapóknak szabadságjogokat adományoztak, újra élhettek, felszabadították őket, míg a testben és lélekben egészségeseknek bezárva, elkülönülve kellett élniük.

Kezdetben Tara hevesen ellenállt. Sőt, még lázadt is! Tiltakozott, és nyíltan osztotta véleményét a jogtalan megkülönböztetés ellen, amíg egy nap el nem kezdett benne erősödni egy gondolat:

“Aminek ellenállsz, annak a hatása alatt vagy.”

Már nem mondhatta, hogy nem érdekli, mivel ott volt a fejében. A fejében, ahol egyik timor pusztult el a másik után. Nem volt az a gonosz erő, ami megtörhette volna Tara O’Connor Cotromach-ba, az igazság istenébe vetett hitét és bizalmát. Az elnyomó hatalom akaratérvényesítése, a közösség kettészakítása és az igazságtalan jogfosztás mélységesen felháborította. Olyannyira, hogy egy alkalommal arra lett figyelmes, hogy haragszik. Tehetetlen düh öntötte el elméjét valahányszor azt hallotta, látta, tapasztalta, hogy valaki félelemtől reszkető kézzel, vagy önös vágyaitól vezérelve áll a sorba Draoidh csodaszeréért.

Ezt azonban már nem engedhette meg magának. Sokat dolgozott nyugalmáért, rendíthetetlen békességéért. Eltökélt szándéka volt a körülmények ellenére is mindezt megtartani.

Reggel korán kelt. Tésztát gyúrt volt még egy kis kovász, liszt. Pogácsát sütött. Friss vizet mert a kútból a kulacsába, megfésülte, majd két copfba fonta derékiig érő hosszú, hullámos, vörös haját, fehér ruhát öltött és elindult a hegyekbe.

A Luch Dusgadh tagjainak legfőbb célja az emberi hármasság – a test, a szelem, a lélek – közötti kapcsolat felidézése, megélése és egyensúlyban tartása volt. A csoportba papok, papnők, tanítók, gyógyítók, varázslók, és olyan hétköznapi emberek voltak, akik már elnyerték az uralmat saját érzéseik felett, és a vágyaktól, indulatoktól mentes szabad életükből áradó, tiszta rezgésű boldogság energiával tették jobbá a világot a Linn an Oir – az Aranykor – beköszöntét várva.

A Luch-Dusgadh istene Cotromach, az Igazságos, az évezredek során már több prófétáját is elküldte a Földre. Treun, az Első Birodalomba érkezett. Ő tanította meg az embereknek, hogy erős akarattal és kitartással képesek változni, fejlődni, célokat elérni. Creideamh, a Második Birodalom prófétája hozta el a tudást a magasabb erőkről, és a Cotromach-ba vetett hitet a Földre. A Harmadik Birodalmba érkezett el a hűség és az elköteleződés nagy tanítója, Dilseachd. Tlachdmhor a szeretet törvényeit hozta el a Negyedik Birodalomba, Brathair a testvériség eszméit az Ötödik Birodalomba, Firinn a Hatodik Birodalomban a minden hazugság felett győzedelmeskedő igazság reményét adta az embereknek.

A jövendölés szerint Saorsa, a Hetedik Birodalom népén keresztül fogja elhozni egy valódi szabadság, egy magasabb rendű szabad élet törvényeit és alapjait a világnak úgy, hogy egyesíti az erő, a hit, a hűség, a szeretet, a testvériség, és az igazság eszményét…

Alapértelmezett
Dusgadh (Ébredés), Mesék

Tara O’Connor (3. rész)

A Hetedik Birodalom volt mind közül a legszebb. Határát a felhőkig érő hegyek szegélyezték, sűrű erdei vadakban bővelkedtek, hegyei legelőin gyógynövények nyíltak, a mezők vadvirágoktól tarkállottak, a hegyekből aláfutó patakok az ország közepén elterülő tóban pihentek meg. Dioghaltas vára, és a város, a tó köré épült, melyet a tóba futó patakok fölé épített hidak tettek mesebelivé. A fából épült házak megjelenésükben egyszerűek és szerények voltak. Egyedül az uralkodó várának falait rakták fel kőből. Hideg volt és rideg. Pont olyan, mint lakója.

Ahogy gyengült a nép, úgy erősödött Diogalthas hatalma. Az egyre sötétebb fellegek, melyek a vár felett tornyosultak lassan gomolyogva kúsztak be a város fölé, míg végül eltakarták a Napot. Árny borult a Hetedik Birodalom lakóira. Úgy aludt ki a fény a világból, minként az emberek szívéből.

A timorok nem ismertek határt. Gyorsan szaporodtak. Nem kellett hozzá sok, hogy mind a Hét Birodalmat ellepjék.

Egy nap Draodih, a varázsló, újabb gonosz tervvel állt a király elé.

  • Miért volt ez jó Draoidh-nak, anya?
  • Fekete volt a varázsló szíve. Örömét lelte az emberek szenvedésében. Minden egyes szenvedésben megtört lélek erejét magába szívta, ettől pedig varázsereje napról-napra növekedett. Mindemellett persze a király busásan megjutalmazta. Jutott neki a kincstárból is arany, bőven.
  • Felséges királyom! Érzed ezt a szagot? – kérdezte büszkeségtől dagadó mellel, az ablak mellett a levegőből mélyet szippantó mágus – Ez a félelem szaga. Ugye mily csodás? Az emberek rettegnek, gyanakvóak. Már csak egy apró lökés kell ahhoz, hogy megosszuk és egymás ellen fordítsuk őket. Onnan pedig már csak egy másik apró lépés, és mindenki behódol majd neked nagy uram.
  • Ó, te velejéig romlott bűbájkeverő! Neked még az ereidben is gonoszság csörgedez. – nézett Draoidh-ra Dioghaltas.
  • Köszönöm nagy uram, ezt elismerésnek veszem.
  • És mond csak Draoidh, mit kell tennem ahhoz, hogy mindenki engem istenítsen?
  • Adj nekik gyógyírt a ragályra, állj elő nagy uram az ellenszerrel.
  • De hiszen azt mondtad, hogy nincs ellenszer?!
  • Ez így is van fenséges királyom, de ezt ők nem tudják. Az elme betegíti meg őket, és az is fogja meggyógyítani. Aki hisz benned és az ellenszerben, az jobban lesz, aki nem, arra nem fog hatni. Nézz csak szét a birodalmadban! Mire vágynak az emberek? Biztonságra, és ezt te most megadhatod nekik! Az ellenszerrel hitet, reményt kapnak tőled. Aki engedelmeskedik, rendszeresen eléd járul és megkapja az ellenszert, az szabad lesz, újra élhet. Kinyitjuk a Crogan-t, még oda is bemehetnek! Aki nem kér belőle, azt továbbra is korlátozzuk, veszélyt fog jelenteni a társadalmunkra. Ha pedig ellenszer nélkül szeretne élni valaki, megveheti a szabadságát. De csak egy alkalomra. Öt drahma lesz egy szabadságlevél, melyet kizárólag te állíthatsz ki nekik. Így látni fogod, ki az, aki hű szolgád, ki az, aki ellenálló, és még a kincstári vagyon is szaporodhat.
  • És a lázadók?
  • A lázadók is neked dolgoznak. Mind eretnek, sarlatán, gyilkos lesz egyetlen szavadtól, kik engedetlenségükkel hoznak halált a népre. Veszélyt jelentenek, de nem nekünk. A timor lelkűek fogják őket kitaszítani.

Még aznap este bűzös, keserű, semmire sem jó kotyvaszt készített az udvari mágus, melybe mártott ostya lett a csodagyógyszer. Köztudott volt ugyanis, hogy minél undormányosabb és szagosabb egy orvosság, annál hatékonyabb. Másnap ki is hirdették, hogy Draoidh az udvari varázsló és gyógyító, minden titkok ismerője, felfedezte, megtalálta a ragály ellenszerét, melyet a király és az udvar lakói, katonái, szolgálói már meg is kaptak, és köztudott, hogy ők jól vannak, nem beteg senki. Hogy lássák Dioghaltas figyelmességét, jóságát és nagylelkűségét, először az idősek és a betegek járulhattak a király elé az ellenszerért, majd a várandós nők, az anyák, a gyerekek és végül a férfiak.

Tara O’Connor vörös hajú, vékony, vidám természetű középkorú nő volt, aki bár felelősséggel viseltetett úgy önmaga, környezete és az egész világ felé, mégis képtelen volt komolyan venni az életet. Persze nem volt ez mindig így. Fiatal korában igazi lázadó volt. Elvekért harcolt, eszmékben hitt, vitába szállt, küzdött, ha azt igazságérzete megkívánta. A tűz nem szűnt lángolni szívében, csupán annak hevessége hagyott alább az évek során magára szedett bölcsessége révén…

Alapértelmezett
Dusgadh (Ébredés), Mesék

Timor – a félelembogár (2. rész)

Az egyik utazó a Második Birodalomból arról számolt be, hogy egy, az emberek számára ismeretlen kór ütötte fel náluk a fejét. Bár nem olyan sok a beteg, de ragályos, és van, akit halállal súlyt. A Birodalom orvosa még nem talált rá ellenszert, sőt, lehet nincs is. Úgy tűnik, a ragály ahogy jön, úgy megy is, amikor már nem talál magának gyenge vagy beteg testet.

Több sem kellett Draoidh-nak, ment is a királyhoz:

  • Itt a nagy lehetőség fenség! Eljött a te időd! Elterjesztjük a hírt a ragályról, lezárjuk az ország határait, az egészet ráfogjuk a Második Birodalomra, ahonnan a hír jött. Az embereket az otthonaikba kényszerítjük, mindenkit megfosztunk a szabadságától a saját egészségük védelmére hivatkozva. Ellenőrzés alá vonjuk a fogadót, aki pedig ellent mond neked nagy uram, vagy mást állít, mint te, azt elhallgattatjuk.
  • És ha itt nem is lesznek betegek az emberek? – kérdezte Unnlagh.
  • Teszünk róla, hogy azok legyenek. – mosolygott gonoszan Draoidh, majd elővett egy zafírral kirakott ezüst szelencét a zsebéből, melyben egy apró kis bogár lapult – Ez egy timor. Egy félelem bogár. Beleszáll az emberek fülébe, az agyukba fészkel, majd berágja magát a gondolataikba, így gyengítve meg a lelküket, a gyenge lélek pedig erőtlenné teszi a testet. Az emberek saját magukat fogják  megbetegíteni, kérni, sőt követelni, hogy védd meg őket. Úgy fogják félteni nyamvadt kis földhöz ragadt életüket, hogy képtelenek lesznek önállóan gondolkodni, döntéseket meghozni. Vakon fognak követni nagy uram, és te fogod irányítani az elméjüket. Mint mondtam, neked fenséges királyom, nincs más dolgod, mint elhitetni az emberekkel a ragály jelenlétét a Birodalomban.
  • Gondolom, már erre is van terve – vonta össze a homlokát Kalti.
  • Maguk lezárják a határokat, az emberi fegyverrel fognak strázsálni az utcán, betartaják a király parancsait, ha kell, erővel. Napjában elmondjuk, mekkora a baj és mekkora veszélyt jelent az engedetlenség. – adta ki a parancsot Draoidh.
  • És ha rájönnek a hazugságra? – aggodalmaskodott a király.
  • Nem fognak! – vágta rá határozottan Draoidh – Bezáratjuk a fogadót, az embereket pedig eltiltjuk egymástól. Minden hír tőlünk jön majd, és ön felséges királyom választás elé állítja a népet: biztonság vagy szabadság?
  • Az ellenszer? – kérdezte a király saját életét féltve.
  • Ellenszer? – kacagott hátborzongató hangon Draoidh – Nincs ellenszer! A timor nem válogat. Mindenki agyába be fogja fészkelni magát. Az egyetlen módja az életbenmaradásnak az, ha valaki képes úrrá lenni az érzésein, és le tudja győzni a félelmét. Akkor a timor elpusztul. Az emberek erre képtelenek. Elgyengültek. Puhányok. Satnya mind! El vannak szokva a halál közelségétől. Félni fognak! Aki pedig nem szeretne timort az agyába, tömje be a fülét. – vetette oda gúnyosan, majd gonosz tervét végrehajtandó kiviharzott a trónteremből.

Százával zúdult a sok timor az éj leple alatt a Birodalomra. Valóban nem válogatott. Befészkelte magát a csecsemők agyába éppúgy, mint az aggastyánokéba. A tiszta lelkű gyerekeknek azonban nem sokat árthatott.

  • És akkor jött Tara nagyi, és a Luch-Dusgadh!
  • Még nem. Évek teltek el a Dusgadh-ig. Az ébredést hosszú, sötét, elszigeteltséggel és félelemmel teli évek előzték meg.

A katonák lezárták a határokat. Akadozott a kereskedelem, a helyi termelés és szolgáltatás. Lassan, de biztosan omlott össze a gazdaság. Sokan elszegényedtek, soha nem látott éhínség súlytotta az országot. Bizonytalanná váltak a mindennapok. Este nem lehetett az utcán sétálni, barátokkal, családtagokkal találkozni. A Crogan Ostail-t bezárták, mint a ragály központját, és így az élet szinte megszűnt létezni.

A félelem napról napra nőtt és terjedt  az emberek fejében. Akik kezdetben kitartottak, a hosszú idő megkezdte azok tudatát is, s végül elbukták a harcot. Amikor a timor már teljesen beszőtte hálójával az ember agyát, elindult a gerincén lefelé, megtámadva a szívet. A timorhálóval körbefont szíven képtelen volt áthatolni a szeretet. Az emberek mogorvák lettek, ellenségesek. Nem csak eltávolodtak egymástól, de ketté is szakadtak. Kitaszított lett, aki egészséges maradt és nem félt.

Az emberek elhitték, hogy a ragály bárkiben ott lehet, hogy mindenkire halálos, és csak az menekülhet meg, aki engedelmeskedik Dioghalthas parancsainak.

A Hetedik Birodalom lakói gyanakvó tekintettel kerülték egymást a halálos kórtól rettegve. Arcukat kendőkkel takarták el, az öleléstől is tartva eltaszították a gyerekeiket, és hagyták egyedül meghalni az időseket, valamint a betegeket. A félelem, az elszigeteltség és a szeretetlenség valóban halálos betegséggé vált, melyet a zárt ajtók sem tartóztathattak fel…

Alapértelmezett
Dusgadh (Ébredés), Mesék

Diogalthas, a bosszú királya (1. rész)

  • Mesélj anya Tara nagyiról!
  • Ó, a híres Tara nagyi. Mintha még nem hallottad volna elégszer a történetét.
  • De anya, kérlek!
  • Na, jó. Gyere, ülj ide mellém és figyelj!

Kilencedik éve uralkodott a Hetedik Birodalomban Dioghaltas, a bosszú királya. Vérszomjas, hatalomra éhes és kapzsi természete már rég elnyomott benne minden jót. Szakállánál csak a derékmérete volt nagyobb, melyet cseppet sem ellensúlyozhatott alacsony növése. Birodalmi intézkedései a magukat eszesnek mondó tanácsosai ellenére sem voltak még józan paraszti ésszel nézve sem köszönőviszonyban a logikával.

Kezdetben nem volt a királlyal semmi gond. Még akár egész jó uralkodónak is elmondható volt. A bosszúszomját csillapító és hatalmát erősítő háborúk a Hét Birodalom közt azonban már rég megszűntek. Baráti kereskedelmi viszonyt tartottak fent egymás közt az országok. És bár voltak, akik jó módban éltek, és voltak, akik szegénységben, azért alapvetően jól működött a gazdaság, mivel azok a dolgos emberek voltak többségben, akik ugyan nem dőzsöltek, de amire szükségük volt, azt meg tudták teremteni.

A Hetedik Birodalom hírközpontja a Crogan Ostail volt. Minden átutazó ebben a fogadóban szállt meg, mert itt szabadon lehetett eszmét cserélni, véleményt nyilvánítani és vitázni. Csinosak voltak a felszolgálólányok, négy drahma volt a szállás, és ingyen volt a zab a lovaknak.

Igen ám, de a béke nem oltotta Dioghaltas bosszúszomját, nem csillapította kapzsiságát, mivel fosztogatások nélkül szinte semmi haszon nem folyt be a kincstárba. A magas adók kapcsán akadt a népnek pár elhajítandó köve, meglengetendő kaszája, így az könnyen a király fejébe került volna, ahhoz pedig épp úgy ragaszkodott, mint hatalmához.

Az emberek a Hetedik Birodalomban vidámak voltak, egyetértésben, és egészségben éltek. Na jó, kivételek mindig akadtak. Aran, a pék küzdött némi túlsúllyal. Képtelen volt megállni, hogy ne kóstolja végig a reggeli sütést, majd a délit, a délutánit, és az estit is. Tombaca, a szivaros állandóan köhögött, mivel az összes dohányárut naponta végigpróbálta, természetesen kizáróan az elégedett vásárlók kedvéért. Dotair, a birodalom orvosnője mindig figyelmeztette őket, hogy vigyázzanak, ez így nem lesz jó, mert az egészség elhanyagolása olyan kórság, amire egyszer csak nem lesz gyógyír.

Dioghaltas-ban ahogy telt, múlt az idő, egyre erősebb lett a gyanú arra nézve, hogy már nincs rá semmi szükség. A Birodalomban a dolgok minden kétséget kizáróan épp olyan jól működtek volna nélküle, mint vele. Az emberekre gyakorolt hatása és befolyása csökkent. Senki sem méltatta könyörtelen erejét, ellenség híján nem szorult védelemre a nép.

  • De háborúzni már nem akart. Igaz, anya?!
  • Igaz. A katonái ellustultak, a kardforgatást is csak hébe-hóba gyakorolták. Füvet nyírtak a vár udvarán, és bár pengéik élesek voltak, leginkább borotválkozásra használták. Mivel azonban nagy divat volt a férfiak körében a szakáll, talán még arra sem.
  • És ekkor összehívta Dioghaltas a tanácsosait…

Három bizalmasa volt az uralkodónak: Draoidh, a minden aljas gonoszsággal megkent varázsló, Kalti, a hadvezér, és Unnlagh, a kincstárnok.

  • Túl nagy a jó lét fenséges királyom, – mormogta Draoidh – túl nagy. Kell valami, ami felettük áll, amitől elesettek lesznek, gyengék, hogy te újra bizonyíthasd: nélküled senkik, csak te védheted meg őket! Félelem! Félelem és rettegés kell az embereknek nagy uram!
  • Félelem, félelem! – harsogta a király – Nem szíthatok háborút. A Birodalmak összefognának ellenünk, a katonáim meg amúgy sem jók még csak dísznek sem. Az egyiken lóg a páncél, a másik bele sem fér, a harmadikat a minap a szemem láttára verték el komisz kölykök fakarddal a vásárban. Még csak tekintélyük sincs.

Draoidh-al ellentétben, akitől még az udvarban is tartottak. Hatalmas fekete bársony palástját arany rúna felirat szegélyezte, övén erszények lógtak varázsporral, jóskövekkel, gyógyfűvel. A tőrről az a hír járta, hogy pengéje mérgezett, egy apró kis karcolással is ölni képes, a kötél pedig a szóbeszéd szerint kezében kígyóvá lesz. Igaz, látni még nem látta senki, de Draoidh-ról mindezt nem volt nehéz elhinni.

A varázsló vállán egy hatalmas, fekete varjú ült. Starrag névre hallgatott. Emberi fülnek csak károgott, de gazdája, minden szavát értette. A madár rendszeres látogatója volt a Crogan Ostail-nak, így Draoidh mindig, mindenről tudott, ami Hét Birodalmon innen és túl történt.

Egy nap Starrag különös hírrel érkezett…

Alapértelmezett