énidő címkéhez tartozó bejegyzések

Futónapló, Gondolatok

Én döntök

Kicsit dicsekvés és büszkeség is, de ha az ember odateszi magát és elér valamit, arra méltán lehet büszke.

Soha nem voltam egy eredményeket posztoló, leginkább mert nem voltak eredményeim. Mindig a kényelmesben mozogtam. Elég az, és nem okoz csalódást alapon. Elvégre, ha belevágok és nem sikerül… Miért jó a pesszimistának, ugye? Mert nem éri csalódás. De siker sem.

Napjában állítatok meg az utcán, hogy szeretitek olvasni az írásiam, motivál benneteket a futásba belefektetett erőfeszítésem, a változás, amit testileg-lelkileg láttok rajtam. Hálás szívvel köszönöm nektek a visszajelzéseket, mert ez (is) mutatja nekem azt, hogy jó az út, amin járok. Leginkább ezért is osztom meg veletek, hogy soha nem voltam egy küzdő típus a sport, a munka, az egyéni sikerek terén. Nem is jutottam semmire.

Egyszer elhatároztam, hogy odateszem magam, és jó leszek. Edzést tartottam gyerekeknek, és hát hogy várjam el tőlük, hogy ők bele tegyenek apait-anyait, ha én sem teszem. Úgyhogy edzettem. Sokat. Kitoltam a határaimat és szépen fejlődtem. Erőben, technikában, mozgáskultúrában. Majd egy nem túl szép személyeskedés végett megvágtak a vizsgán. Nem mondom, hogy jól esett, de nem a harag motivált a váltásra. Amikor rá 3 hónapra egy nagyon komoly balesetet szenvedtem egy edzésen, akkor úgy éreztem, hogy egész egyszerűen ez nem az én utam, hiába is ragaszkodnék hozzá.

Középiskolában a tesitanárom gátfutásnál évente elmondta, hogy olyan lassan futok, hogy fizikai képtelenség, hogy átérek a gát fölött, és nem esek le menet közben. Hogyan is hihettem volna, hogy képes leszek valaha is jó tempóban futni?

Futottam én, szerettem. Sok feszültséget kihajtott, jót tett a közérzetemnek, és tisztában voltam az egészségmegőrző hatásával is. De soha nem reménykedtem eredményekben, vagy tűztem ki célt magam elé. Csak úgy futottam. Futottam, mert jól esett, futottam, mert anya-lánya program volt. Aztán jött Évi, és mindez elmaradt, majd jött egy nagyon mély pont, amikor nem csak ez, de minden más is elmaradt. Önmagamat vesztettem el.

1 hónap alatt ledobtam 15 kg-t. Izommal, zsírral, minden létező szövetemmel együtt. Majd jött még egy baleset. Már volt egy 7-es nyaki csigolya törésem, a bal térdemben elszakadt az összes térdszalag, és most leestem a lépcsőn Évivel a kezemben. Keresztcsont, farokcsont, derék oda. 3 év rehabilitáció után tudtam újra fájdalommentesen ülni, de a mai napig nem az igazi, és már nem is lesz az. Emellé jött a depresszió, igen súlyos migrénnel tetézve. 30 napból 20-25-öt fájt a fejem. Volt, hogy napokig nem tudtam kijönni a sötét szobából, csak bőgtem. Hatosával szedtem a cataflame-ot mindhiába. Már azt vártam, melyik pillanat lesz az utolsó, mert biztosra vettem, hogy ezt az agy képtelen túlélni. De túlélte. És túl kellett élnem nekem is.

Elfordítottam a fejemet, irányt és életmódot váltottam. Felhízlaltam magam, elmentem fejfájás ambulanciára kezeltetni a migrénem, a depresszióra nem voltam hajlandó gyógyszert szedni. Futni kezdtem. Először csak a túlélés és a mozgás volt a cél, majd a jó, jobb közérzet, végül amikor egy éve bekerültem egy UB csapatba, akkor a túlélést felváltotta a jól eső teljesítés, és elkezdett érdekelni az eredmény is.

Vettem egy Garmin futóórát, letöltöttem az alkalmazást, és kipróbáltam az edzésprogramokat. Ha annak idején a tornatanárom nem leminősít, hanem megmutatja hogyan kell futni, levegőt venni futás közben, hogyan tegyem egyik lábam a másik után és megmondja, melyik izmokat kell megerősíteni ahhoz, hogy futni tudjak, akkor a sikerélmény nem várat magára közel 30 évet.

Kifogásokat mindig lehet találni. És igen, van ami nem a mi utunk vagy sportunk. Nem kell és nem szabad makacsul ragaszkodni dolgokhoz, emberekhez, kapcsolatokhoz, munkához, célokhoz, de leginkább vágyakhoz, mert az önzést megtorolja az élet. Azt fogja elvenni, ami a legfontosabb, és ott fog visszavágni, ahol a legjobban fáj. De ezzel egy időben a helyes irányba is fog állítani minket, és meg fogjuk érezni, hogy merre kell mennünk, mit szán nekünk az élet, és ha ezt képesek vagyunk elfogadni, akkor ott boldogság, és siker vár majd ránk.

Az első 1 mérföldes edzést augusztusban futottam, a másodikat ma. A kettő között 2,5 hónap, és heti 3 aktív futóedzés telt el. A befektetett munka eredménye nem maradt el, az újabb célok pedig itt érnek bennem, mert van még bennem élet, van még bennem lehetőség, és ahogy csak rajtam múlik, hogy merre nézek, merre megyek, mit tartok fontosnak és mit engedek el, épp úgy csak rajtam múlik az is, hogy mit kezdek a bennem rejlő lehetőségekkel: hagyom elsorvadni, vagy kihozom magamból.

Alapértelmezett
Futónapló, UB 2022 - az első lépéstől a hazatérésig

Az első versenycipőm, avagy várj meg cipő, várj!!!

A futás technikai sport, és mint ilyen, a végeredmény nagyon is függ a felszereléstől. Ezzel a ténnyel hobbi futóként nem nagyon foglalkoztam, egészen mostanáig.

Csapatban futni más. A teljesítményed már nem csak neked szól. Hozzáteszel az egészhez. A hobbid elkezd némi kutakodást, tudatosságot és utánagondolást igényelni. Több lesz, mint egy kedvenc időtöltés, egy szuper egészségmegőrző mozgásforma. Kihívássá válik, mely gyorsan magával ragad és felemel, mert egyre jobb leszel és rájössz, hogy a “többre vagy képes, mint gondolnád” nem csak egy elcsépelt hűtőmágnes szlogen.

Arról, hogy nagyon nem mindegy, milyen cipő van a lábadon, már egyszer írtam. Most mégis kicsit újra elővenném a témát, mivel azóta a “csapatom” tagja két újabb taggal bővült.

Még decemberben költözött be a cipősszekrénybe egy terepfutó cipő a kutyám legnagyobb örömére.

A választásom egy umbro jackuzzira esett.

Olyan cipőt kerestem, ami árban elfogadható, és a használók jó véleménnyel vannak róla. Heti egy alkalomra nem akartam hatalmas költségekbe verni magam, de mégis kényelmes cipőre vágytam főként, hogy a terepfutás nem volt a kedvencem. Eddig.

Meglepően sokat tud hozzátenni a futóélményhez egy jól kiválasztott cipő. A tapadása eszméletlen. Nem csúszkál a kavicsokon, mint egy aszfalt cipő. A talaj egyenletlensége is csak a nagyobb, vízmosta, sziklásabb útszakaszokon érezhető, de ott sem hagy cserben. Teljes biztonsággal, a tempót tartva lehet egyik oldalról a másikra szökellve kerülgetni a bokatörő gödröket.

Már most várom a tavaszt, a hosszabb nappalokat, hogy ne csak hétvégén, hanem munka után is ki tudjak menni hű csatlósommal futni a Somlyóra vagy akár távolabbi dimbes-dombos terepfutó helyekre.

Egy futó ismerősöm egy verseny után kiírta, hogy végre ő is a gyorsabb cipőjét tudta felvenni. Hahaha, gondoltam, micsoda futóhumor. Hát, nem. Valóban léteznek gyorsabb cipők.

Miután felfedeztem a versenycipők világát, elolvastam pár száz blog bejegyzést, több tucatnyi tesztet és elemzést a témában, majd felébredt bennem a kíváncsiság és a vágy. Nem olyan akarom ez, mint amikor meglátod a kedvenc sütid a cukiban a pulton, hanem egy sokkal mélyebb, már már megérzés, hogy ez rád vár, ez neked jó lesz, ez az az út, ez hiányzott. Bár nem tudtad, de ezt kerested. Ez a következő lépés az úton a célod felé.

Nagyon nem kívánok szakmai részletekbe belemenni, arra tényleg ott vannak a hozzáértő sporttársak sokat segítő blogjai. Akit érdekel, bátran használja a Google keresőjét. Csupán 2 szempontot emelnék ki, amit én szem előtt tartottam a választásnál: 200 gr alatt és maximum 6-os drop.

Nem mertem mezítlábas cipőt venni. Túl nagynak éreztem az átmenetet a boost technológia és a full natural running között. Azt meghagyom a profiknak.

Három napnyi aktív keresés után rátaláltam egyre, ami ahhoz, hogy tegyek (ezzel is) egy próbát, még árban is elfogadható volt utolsó darabos példányként. A színe ugyan nem nyert meg, de hát aki finnyás, az fizessen. Majd legközelebb. Most úgy döntöttem, színben nem válogatok.

Salming. A számomra teljesen ismeretlen svéd márkáról csak jót olvastam, így bedobtam a kosárba, kifizettem, és 3 nap múlva már a kezemben is volt. Izgatottan csomagoltam ki, egy csúf kis fekete cipőt várva. Kellemesen csalódtam. Annyira nem is rossz.

Az érkezés napján egy brutál hóvihar húzta keresztbe az első tesztfutást. Nem csoda hát, hogy aktív kíváncsisággal vártam a szombat reggelt.

A cipő elsőre kicsit megijesztett. Teljesen más, mint a szuperül körbepárnázott, a kényelmet elsődleges szempontnak kitűző adidas solar drive 19, vagy az umbro jackuzzi edzőcipőm. A Salmingot végig éreztem a lábamon. Fú – gondoltam magamban – ez nem biztos, hogy kényelmes lesz. Keményebb benne a lépés, stabilan fogja, körbe öleli a sarkot éppúgy, mint a lábujjakat.

A futóélmény mellett kíváncsiságom másik tárgya az idő volt. Vajon tényleg javítani fog az eredményeimen? Valóban annyit számít, hogy milyen cipő van a lábamon?

Igen.

Nem árulom el, hányszor kellett megállnom, mert tüdővel nem bírtam azt, amit a cipő és a lábaim még simán vittek. De nem adtam fel, végig toltam a mai napra kitűzött tizedik kilométer végéig.

Hozzá kell edződnöm ahhoz a lehetőséghez, ami ebben a versenycipőben van. Az eredmények azonban önmagukért beszélnek. Új dimenziók nyíltak meg előttem. Egy lépéssel közelebb kerültem a vágyott 5:30-as időhöz. Már tényleg csak rajtam múlik.

Ami pedig a kényelmet illeti, szinte észre sem vettem, hogy cipő van a lábamon. A leérkezés után középtalpról árgördülve lábujjaim, mintha a földet érték volna. Egy percre sem inogtam meg, még a jeges, lefagyott szakaszokon sem. Nem volt súly, amit cipeltem volna.

Az első kilométer alatt még figyeltem az élményt, az érzést, majd teljesen megfeledkeztem a lábamról, és csak könnyedén, egyre gyorsabban futottam ezen a ragyogó, napfényes téli reggelen.

Alapértelmezett
Egyéb kategória

Tavaszra várva

13. rész

Az illegális hulladéklerakók lefülelése után számtalan környezetvédelmi akciót tervezett és valósított meg az 50-esek klubjának csapata. Minden tavasszal faültetéssel kezdték a szezont a parkban, és minden ősszel szezonzárás után megszabadították a kirándulóösvényeket az emberek nyomaitól. A fiatalok lelkesedése tiszta, élhető és zöld várossá tette Mondd Meg City-t.

Hideg szelek fújtak, a tél még messze nem múlt el, az eső is esett, de Olivia már ment. Derűje és kiegyensúlyozott lelkiállapota megóvása érdekében igyekezett elkerülni a parkolt motor szindrómát, mely, mint tudjuk motorosra nézve igen veszélyes. Egyes motorosoknál súlyos depressziót, vagy kiégést okozhat. Olivia nem szeretett volna az „egyes motorosok” közé tartozni, ezért amikor csak kibírt csikarni magából az udvari hőmérő néhány plusz fokot, kiállt a garázsból és ment. Céltalanul. Csak keringett körbe-körbe Mondd Meg City utcáin.

Nézte az embereket, a házakat, az alvó kerteket, az üres játszótereket. Csak ment, és a tavaszt várta, mely Phoebe szerint megállíthatatlanul közeledett. Vedlett. Napjában kétszer söpört össze Olivia egy-egy adag kiskutyányi szőrt a nappali padlójáról.

  • Kár, hogy nem lehet újrahasznosítani – jegyezte meg ilyenkor Kate, aki második osztályosként már igen jól tudott olvasni, és számtalan gondolatot tett magáévá a témában édesanyja, Judith, félig-meddig örömére.

Kate mellett kész rémálom volt a takarítás. Judith valahányszor a ház tisztogatására és lomtalanítására adta a fejét, Kate annyiszor sertepertélt kérlelhetetlenül körülötte, és szelektálta újra a már amúgy is szelektíven gyűjtött szemetet „Ez még jó lesz valamire!” csatakiáltással. Ezért Judit végül kénytelen volt szabadságot kivenni, és olyankor lerendezni a nagytakarítást, amikor Kate iskolában volt.

Nem durván esett az eső, csak úgy szitált. Szürke volt még minden. A nedves föld szaga megtöltötte Olivia orrát, szívét, lelkét. Kesztyűjével letörölte bukósisakja plexijéről az esőcseppeket és igyekezett olyan tempót belőni, aminél a plexi már nem párásodik, ő pedig még nem fagy rá a robogójára.

Jó érzéssel vacogta be a járgányát a garázsba. Az előszobában átbukdácsolt a mindig a leglehetetlenebb helyeken szundikáló Phoebe-n, majd kihámozta magát a ruharengetegből. Úgy döntött, a lelki feltöltődést egy nagy kád forró vizes habfürdővel teszi teljessé.

Az 50-esek klubjának tavaszi programjait tervezgette fejben. Arra gondolt, hogy egy csapatépítő bogrács partival nyitják a szezont – Rick papája fantasztikusan tudott főzni –, számba veszik az aktív tagokat, összeírják a kívánságokat és az ötleteket, végül pedig megtervezik az első gurulást.

„Kellene valami klassz kis projekt is” – morfondírozott Olivia. Valami olyanra gondolt, ami hasznos is. Ami kicsit tudatosabban és még szorosabbra fűzi a klub tagjainak a kapcsolatát a természettel. Ebben a pillanatban Kate robbant be a fürdőszobába, Olivia gondolataiba, aurájába és nyugi perceibe mit sem törődve tapintatlanságával.

„Fel kell szerelnem egy riasztórendszert, vagy egy hevederzárat” – bosszankodott Olivia, miközben önmagára nyugalmat, arcára pedig mosolyt erőltetett.

  • Ezt nézd Olivia! – mutogatott Kate nagy lelkesen a kezében lévő tablet kijelzőjére – Ezt a tanfolyamot neked találták ki!
  • Kate, érettségire készülök. Rémlik?! – hárított élből Olivia – Bőven van mit tanulnom, semmi kedvem tanfolyamra járni.
  • De Oliv! Mondom, hogy ezt neked találták ki. Természet facilitátor, bár mondjuk, azt sem tudom, mi az a facilitátor, de azt írja, hogy „képzésünk neked szól, ha csoportokat és túrákat vezetsz, és szeretnéd az emberek természettel való kapcsolatát jobbá tenni.”
  • A facilitátor egy olyan személy, aki segíti egy csoport szellemi munkáját. Na, nem a túlvilágon, hanem gondolati síkon. Egy olyan szakértő, aki képes elősegíteni a problémamegoldást és a döntéshozatalt, hozzájárul a hatékony csoportmunkához. – magyarázta Olivia, miközben a tabletért nyúlt – Mutasd!
  • Hogyisne! – csattant fel Kate – Még a végén beleejtenéd a vízbe, mint legutóbb a telefonod. – azzal sarkon fordult és úgy viharzott ki is a fürdőszobából, ahogy bejött.

Alapértelmezett