Futónapló, Gondolatok, UB 2022 - az első lépéstől a hazatérésig

Lépésről lépésre

Hogy honnan tudom, hogy van Isten? Onnan, hogy amikor az életem legmélyebb pontján voltam, bárkivel találkoztam, mindenki azzal fogadott, hogy: “Milyen szép vagy, csak úgy ragyogsz!” – Nem az én fényem volt. Ő tartott a karjaiban. Más nem lehetett, mert nekem jártányi erőm sem volt.

A kapcsolaton belüli bántalmazásról nem beszél senki szívesen. És nem kell most feltétlenül arra gondolni, hogy az egyik agyba-főbe veri a másikat. A szavak épp úgy tudnak fájni, mint az ütések. A hazugság, a kihasználtság, a folytonos negatív kritika, a féltékenység, a bezártság megmérgezi a lelked olyan szinten, hogy végül már továbblépni sincs kedved. Mert miért pont veled történne meg az, hogy egy normálisnak érzett, hitt, vélt kapcsolat, társ egyszer csak száznyolcvan fokos fordulatot vesz és játszani kezd veled?

Az ébredés hosszadalmas és fájdalmas. A szeretetnek vélt érzelmi hullámvasút azonban még csak köszönőviszonyban sincs a szó valódi értelmével és tartalmával. Olyan nincs, hogy ő így szeret. Aki elhagy, aki nem tartja meg az ígéretét, aki csak hiteget, aki szemtől szembe könnyekig bizonygatja hűségét, majd amikor hátat fordítasz neki támad, felemel és a létező legmagasabb ponton elenged, hagyja, hogy a porba hullj, a porban darabokra hullott szívedet pedig leköpi és megtapossa, mert az törött, gyenge és nem szép… az nem szeret. Mondjon, ígérjen bármit. Fel kell fognod, hogy csak játszik veled.

A gyerekéért sok mindent eltűr egy anya. Akarja, hiszi és remél, még akkor is, amikor már rég tudja.

Egy könyv jött velem szembe szüntelen.

“A nárcisztikus félelme, az empata ébredése”

Iszonyatosan nehéz, mert amikor a szemébe nézel, amikor hozzád ér, akkor azt látod és érzed, hogy még mindig szeret. Nem tudni, hogy csinálja, nem tudni, miért? De hatással van rád, és ezen a ponton az eszednek le kell győznie a szívedet. Ehhez pedig földön túli erő kell.

“Erőt adok a megfáradottnak. Az erőtlen erejét megsokasítom.” (És 40:29)

Le kell győznöd önmagad, át kell lépned a határaidat újra és újra.

Mert érzed, hogy ha nem teszed meg, akkor örökre itt ragadsz. A meg nem tartott ígéretek földjén egy nagyon csúnya játék részeként, melyben te csak egy ide-oda lökdösött bábu vagy.

Van választásod. Mindenkinek van választása. És kell, hogy legyen hozzá erőd.

Ezért felveszed reggel a cipőd, felveszed este a cipőd, összeállítod a track listád, és bár kiköpöd a tüdőd, alig visznek a lábaid, de futsz.

Egy nap szembe jön veled egy lehetőség. Tagjává válsz egy csapatnak. Benevezel. Elküldöd a pénzt, készülsz a versenyre.

Először csak megszokásból futsz. Futsz, mert élni akarsz. Majd az éned részévé válik a mozgás és a problémáid megoldásává, miközben rájössz, hogy messzebbre tudsz futni és gyorsabban, mint azt valaha gondoltad. A felkészülésbe fektetett plusz energiától lépésről lépésre nyered vissza az önbecsülésed, az önbizalmad.

Napról napra leszel egyre erősebb. Meg talán soha nem gyógyulsz igazán. A kísértés, hogy a valódi szerelem az a hullámvasút, azok a mély intenzitású érzések, melyeket mellette éltél meg, ott marad, ott fog motoszkálni benned. Akkor is, amikor jön egy másik, aki tényleg szeret. Nem bánt, rád figyel, kedves, odaadó, és kiegyensúlyozottsága miatt már-már egyhangú, de érzed, hogy biztos amit ad, valódi és egy cseppet sem fáj.

A sok évnyi viszontagság után szinte különös.

Először csak fejjel szereted.

Tudod, hogy ez az. Még nem érzed, de már tudod, hogy ez a jó. Ennek kell a jónak lennie. Hogy elfogadnak olyannak, amilyen vagy, hogy értékelnek, megbecsülnek és tisztelnek. Meghallgatnak, van szavad és igazad. Mert számít, hogy mit gondolsz és érzel.

Aztán lassan, de biztosan megváltozik az életed. Újra vidám leszel, szeretsz és ettől megnyílik a szíved. Félve. Apránként, lépésenként. Épp úgy, ahogy a kilométerek gyűlnek a cipődben, melyet újra és újra felveszel, mert amikor futsz, még esőben is a napsütést látod.

Amikor futsz, hirtelen mindenhez lesz elég erőd.

Amikor futsz, már semmi sem nehéz.

Amikor futsz tudod, hogy képes vagy rá.

Amikor futsz, boldog vagy.

Amikor futsz, létezel és élsz.

Mert amikor futsz… “Olyan lesz(el), mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz(el).” (Zsolt 1:3)



Alapértelmezett
Az 50-esek klubja, Mesék

A négyféle ember

22. rész

Kora nyári hétköznap reggel volt. Az iskolások a parkolóban nyüzsögtek a busz mellett. Izgatottan készültek a kirándulásra. No, nem azért, mert akkora kedvvel indultak volna a természetbe, hanem azért, mert a padban ülésnél bármi jobb volt, és egy osztálykirándulás akár még jól is elsülhet. Az erdei iskola ugyan senkinek nem volt a kedvence, mert az egyet jelentett a fák között tanulással, de mivel ma Kate nővére volt a csoport vezetője, aki igen kedvelt és vagánynak elkönyvelt volt a diákok körében fekete keretes szemüvegével, kék hajával és kedvenc Looney Tunes-os Csőrikés pólójában, ezért akadt ott még némi remény.

  • Először is tisztáznunk kell pár alapvető szabályt. – kezdte az idegenvezetést Olivia a buszon – Az erdőt mindig olyan érintetlenül hagyjuk ott, ahogyan találtuk. Tekintsetek úgy a természetre, mint valaki más otthonára. Amikor átmész a barátodhoz, barátnődhöz, ott sem dobálod el a szemetet, igyekszel illendően viselkedni, csendesebb vagy és visszafogottabb, mint otthon. Az erdő az állatok és a növények otthona, te pedig vendég vagy. Legyél hálás azért, hogy befogadnak és vendégül látnak. Háláld meg azzal, hogy vigyázol a természetre! A szemetet egy zsákba fogjuk gyűjteni. Akinél nincs, az szól és adok neki. Ez a zsák végig legyen nálad, és ebbe dobd bele a szemetet! Tudom, hogy az almacsutka elbomlik, de azt se dobd el! Vigyázz a ruháidra, a csomagodra! Hogyha észreveszed, hogy egy társad valamit véletlenül elveszített, vedd fel, vagy szólj neki!
  • Fogunk szalonnát sütni? – érkezett az első gyomor tekintetében igen fontos, de annyira nem a témába vágó kérdés.
  • Nem fogunk. – hangzott a lelombozó válasz – És nem azért, mert nem szeretnénk, hanem azért, mert nem lehet. Talán észrevettétek ti is, hogy az elmúlt időszakban nagyon kevés eső esett. Nagy a szárazság. Ezért most még a kijelölt tűzrakó helyeken sem szabad tüzet gyújtani. A tűzrakásnak is vannak szabályai. Még otthon is figyeljetek oda arra, hogy ha épp lehet tüzet rakni, akkor elég messze legyetek a fáktól, a fák ágai ne lógjanak be a tűz fölé, a tűzrakó hely körül ne legyenek éghető anyagok és mindig legyen a tűz mellett egy nagy vödör víz, amivel baj esetén el tudjátok oltani a kipattanó szikrákat, vagy amikor vége van a sütögetésnek, akkor le tudjátok önteni az izzó parazsat. Csak akkor szabad otthagyni a tűzrakó helyet, amikor már megbizonyosodtatok afelől, hogy nem maradt ott izzó parázs. Egyéb kérdés?
  • Sokat kell majd gyalogolni?
  • Nem. A tanösvény mindössze 510 méter hosszú. Van mellette egy tó, egy hatalmas tisztás. Itt fogjuk eltölteni az időnket.
  • Büfé lesz?
  • Nem. Piknikezni fogunk. A csomagolt szendvicseken túl Mia, az egyik motoros társam meg fogja mutatni nektek, hogy milyen ehető növényeket és terméseket lehet az erdőben találni.
  • A lányok bogyókat gyűjtenek a fiúk pedig vadászni fognak? – jött hátulról egy kissé ironikus hangvételű kérdés.
  • Lábnyomokat. Mason, a másik motoros társam, szakértője az erdei állatok nyomainak olvasásában. Sok érdekeset fogtok tőle tanulni.
  • Le fog merülni a telefonom, lesz ott okos pad? – érkezett az urbanizált kérdés.
  • Bio töltő van csak. Ma a telefonokkal csak fényképezni fogunk. Egy új világot mutatok nektek, amiben már nem is lesz annyira fontos sem az internet, sem a modern technika.

A parkolóban az 50-esek klubjának alapító tagjai már ott várták a diákokat. A kezdeti belső ellenállást hamar levetkezték a diákok. A fiatalok gyorsan megtalálták velük a hangot. Mindenki választhatott érdeklődésének megfelelően, hogy kivel szeretne tartani. Mia és Abigail a már letesztelt és jól működő szitakötő megfigyelő naplót kiegészítette még a hüllőkkel és kétéltűekkel. A hozzájuk csatlakozó gyerekekkel lassan járták be az ösvény deszka pallóit meg megállva, leülve, elmélyedve és eggyé válva a természettel, halkan figyelve honnan milyen nesz hallható, és mi adta azt ki. Dan és Lucas madármegfigyelő naplóval és távcsövekkel készült. Az amúgy a tévétől és a számítógép villogó kijelzőjétől állandó túlfeszített idegrendszerrel rendelkező izgő-mozgó gyerekek most mozdulatlan ültek a madár les padján kézjelekkel adva át egymásnak a tuti infót, hogy mikor merre érdemes nézni.

Mason a fák között és a tó partján bogarak, madarak, a mezőről és az erdőből inni kijáró állatok nyomait azonosította be kis csapatával, akik végül már egymást is felismerték a homokban hagyott cipőtalpnyomokból. Olivia fényképezőgéppel a kezében inspirálta a köré gyűlő érdeklődőket. Hol a fűben hasalva lesték a bogarakat, majd próbálták lencse végre kapni – nem volt egyszerű feladat, egyik-másik fürgébb volt, mint amilyennek a bioszkönyv alapján gondolták –, hol pedig a fák ágai közt beszűrődő napfényt útját követték.

Újra a kilométereket taposta hű csatlósával az oldalán. Bár Phoebe az idő során már megkomolyodott és elfelejtette szabotálni gazdája kocogásait, de ettől még élmény maradt a közös erdei futás. Ilyenkor a lány gondolatai először sehol sem jártak, majd össze-vissza csapongtak, végül egy sorba rendeződtek.

A klub, a közös akciók és felvonulások, a túrák, a baráti beszélgetések és az új program, az osztálykirándulások szervezése. Az erdőt négyféle ember járja. Az erdész, aki gondozza, aki a fák és a növények világát tartja szemmel. A vadász, aki az állatok közti egyensúlyért felel. A garázda, aki hangos és szemetel. És végül, de nem utolsó sorban, az igazi természetjáró, akinek minden lépés egy a természet szívdobbanásával. Olivia hálás volt az életnek, amiért hozzá tehetett ahhoz, hogy a felnövekvő nemzedék ez utolsó embertípusba nevelődjék bele.

Hálás volt a kis húgáért, aki megannyi kihívás elé állította klímavédő elszántságával. Hálás volt az édesanyjának, amiért mindenben mellette állt, a barátainak, és édesapjának is, aki bár fentről vigyázott rá, hatalmas ajándékot hagyott itt neki: a természet és a motorozás szeretetét. A természet szeretetével menedéket a hétköznapok zajától, a motorozással pedig egy olyan közösséget, amely bár nincs mindig ott, és jelen, de akkor igen, amikor szükség van rá.



Alapértelmezett
Az 50-esek klubja, Mesék

Egyensúly

19. rész

Sűrű ködös reggelre ébredtek, de már meg sem lepődtek rajta. Mostanában valahogy minden reggel ilyen volt. „Ez már csak egy ilyen ködös-reggeles tavasz”. – gondolták. Tanulva az átfagyoskodott utakból, rétegesen felöltöztek, hogy ne fázzanak, és ha menet közben mégis kisütne a nap, legyen mit levenni, hogy ne süljenek meg.

A gyér forgalmat ellensúlyozta a ködszitálás és az autók kerekekeiről felverődő, plexin landoló szutyok, melynek következtében látási képességeik a megtett út hosszával arányosan csökkentek. Mai úticéljuk, a harmadik egyben utolsó a fiúk listáján, a már ismert tanösvény volt. Legalább is azt hitték, hogy ismerik. Évek óta nem jártak erre. Utolsó kirándulásuk még a gimis években volt, amikor Miával a fákat ölelgették.

Az ösvény ezen a ködös reggelen egy új és teljesen ismeretlen arcát mutatta meg a fiataloknak. Az elhanyagolt fa deszkákból összeácsolt hidakat kikezdte az idő. A korhadt fa deszkák itt-ott beszakadva, a korlát megdőlve, melyet a természet néhol már bekebelezett. A ránőtt növényzet, a kidőlt fák gyökerei megemelték vagy épp elfedték az egyes szakaszokat.

Bánták is, meg nem is, amit láttak. Egyrészt szomorú volt az elhanyagolt emberi alkotás látványa, másrészt mesebeli élményben volt részük. Mint egy elvarázsolt mocsár. A ködpárás levegőn, a fák ágai, a nádas sűrűje közt átszűrődő sejtelmes, halovány napfény, egy másik világ képzetét adta. A mocsaras vidék láthatatlanul élt. Bár a szem elől rejtve maradtak lakói, neszezésük, jó kedvű csivitelésük és kopogásuk elárulta őket.

  • Mia, te jössz! – törte meg az ábrándozó csendet Dan – Fedd fel előttünk a hely titkát!
  • Ezt a tanösvényt 7 évvel ezelőtt fiatal önkéntesek építették. – kezdte az ismertetőt Mia – Ez az egyetlen olyan tanösvény az országban, amelyen a folyó élővilága eredeti állapotában figyelhető meg. A jelek szerint sajnos, amekkora a jelentősége ennek a helynek, épp annyira nem vesz erről tudomást senki. Pedig számtalan madár, kétéltű és hüllő él ezen a vidéken. A tanösvény végén az a kis paddal ellátott stég, talán még emlékeztek rá, hogy egy madármegfigyelő hely. Ha elég türelmesen és csendben várakozunk, akkor láthatunk itt tőkés récét, guvatot, jégmadarat, nádi rigót, törpegémet, gyurgyalagot és fehér hátú fakopáncsot is. Bár mindegyik madár különleges és szép, de mind közül káprázatos színeivel két madár az, amelyik igazán említésre méltó: a gyurgyalag és a jégmadár. A kék hasú, vörös hátú, aranysárga torkú, fekete maszkos gyurgyalag csőre enyhén hajlított, melynek segítségével a levegőben kapja el a jellemzően rovarokból álló táplálékát. Fokozottan védett madárfaj! A jégmadár begye rozsdavörös, háta, farok- és szárnytollai türkizkék színűek. Nyakán és torkán fehér foltot láthat az, aki van olyan szerencsés, hogy megpillantsa ezt a madarat. Testalkata zömök, farka rövid, csőre hegyes. Halászó madár. Igazi halivadék pusztító. A hüllők és kétéltűek közül él itt vízisikló, kockás sikló, zöld varangy és zöld levelibéka is. De ami szerintem a legérdekesebb, az az igen sokféle szitakötők világa itt az ártérben. Azt gondolnánk, hogy a szitakötő az szitakötő. Legfeljebb van kis szitakötő, meg van nagy szitakötő. De nem. Él itt sárga szitakötő, alföldi szitakötő, vízi pásztor, négyfoltos acsa, sávos szitakötő, széles lábú szitakötő és zöld rabló.
  • Ez eszméletlen! – ámuldozott Dan – Tisztára, mint Gombóc Artúr csokoládéi. – tréfálkozott.
  • Ennyi minden egy alig fél kilométeres tanösvényen. – tárta ki a karjait Abigail.
  • Úgy látom, az önkéntesek küldetése csak egy alkalomra szólt. – jegyezte meg kissé epésen Rick. – Nincsenek valami jó állapotba ezek a deszkák.
  • Tudod, mit mondok, Rick?! – szólalt meg Olivia – Ez így tökéletes! Ahogy a természet elkezdi visszavenni azt, ami az övé, látni, érezni lehet az erejét és a bölcsességét. Itt szembesülhetünk azzal, hogy milyen kicsik is vagyunk mi ebben a világban és milyen múlandó az, amit mi alkotunk. A természet azonban örök. A középút és az egyensúly megtalálása a feladat. Hogyan élhetünk úgy a természettel együtt, hogy nem csak elveszünk, hanem adunk is? Kicsit helyrehozzuk az ösvényt, hogy ne legyen balesetveszélyes közlekedni rajta, megtisztítjuk az árteret az emberek nyomaitól, összeszedjük a szemetet, és ez lesz a mi helyünk! Könnyen megközelíthető, lenyűgöző minden napszakban és évszakban. Békés, nyugodt. Az ártér előtti füves területen lehet piknikezni, fákat ölelgetni, nem messze innen van egy tó is. Nem is értem, miért nem jutott elsőnek eszünkbe ez a hely.
  • Mert akkor nem húzhatnánk a fiúkat az alföldi túrákkal – célzott Kate csipkelődve arra a bizonyos, igen emlékezetes meredek utcás incidensre.

Olivia és a csapat többi tagja még lesétált a tóhoz, megkeresték a kedvenc fáikat, felidézték a régi emlékeket, amikor még Kate-vel felváltva labdáztak a réten. A fűben eldőlve, elégedett csendben ették meg a temérdek mennyiségű elemózsiájukat, majd tervekkel, ötletekkel teli fejjel és szívvel hazaindultak.



Alapértelmezett
Az 50-esek klubja, Mesék

Kertészkedni jó

18. rész

  • Mit csinálsz Kate? – kérdezte érdeklődve Judith a szépen gondozott, egyre jobb időt ígérő, már éppen zöldellni kezdő gyepet parcellákra osztó lányától.
  • Veteményes kertet. – felelte a világ legnagyobb természetességével Kate.
  • Veteményes kertet. – ismételte meg Judit a hallottakat megerősítésként.
  • Tudtad anya, hogy a kertészkedés nagyon egészséges? De nem csak a léleknek, hanem a testnek is. Jó, nyilván tudat alatt vágod te is, mivel tavasztól őszig a ház előtti virágoskertben lehet téged csak megtalálni. Na de, a kertészkedés nem csak arra kiváló alkalom, hogy élvezzük a napsütést, a friss levegőt és a virágok illatát, hanem arra is tökéletes, hogy megtapasztalhassuk a természet közelségét, ami az egyik legjobb dolog a világon, ami az emberrel történhet. – adta át nemrég megszerzett tudását Kate édesanyjának – A kertészkedés remek stresszoldó. Segít, ha rossz a kedved, de még akkor is, ha beteg vagy és meg szeretnél gyógyulni. Lehet, hogy pont ezért nem vagy soha beteg! – világított rá Kate a tényre.
  • Előfordulhat. – erősítette meg Kate-t Judith – Sőt biztos, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy erős az immunrendszerem. Tényleg jó érzés a kertben molyolni. Megnyugtat. A virágok illata, látványa, a föld érintése, ezek mind feltöltenek ugyan, de önmagában a kertészkedés szerintem nem elég. Fontos, hogy az élet minden területén kiegyensúlyozottak legyünk. Szeretem a munkám, kreatív, alkotó, és másoknak is tudok vele adni. Eljárok egy héten kétszer tornázni, és egészségesen táplálkozom. – egészítette ki Judit Kate gondolatmenetét.
  • Na, mostantól még egészségesebben fogsz! – vágta rá Kate – Lesz egy saját bio kertünk. A kertészkedés tudatos tervezést igényel, és én már mindent meg is terveztem! – büszkélkedett Kate.
  • Efelől kétségem sem volt – felet Judith egyrészt ismerve lánya céltudatosságát és eltökéltségét, másrészt látva a gyep szakszerű feltúrását.
  • Tudod anya, a kertészkedés gondoskodásra tanít. Mostantól majd túl kell lépnem a saját komfortzónámon, hogy elérjem azt, amit szeretnék: termő kertet. Minden nap meg kell locsolnom, ki kell gazolnom a kis kertemet. Ez biztosan nem lesz mindig könnyű, de már 10 éves vagyok, és szerintem képes leszek rá. És ha ez sikerül, akkor nem csak a személyiségem fog fejlődni, de növekedni fog az önbecsülésem és az önbizalmam is. – ecsetelte Kate a kertészkedés pozitív mentális hozadékait, majd kérdőn Juditra nézett – Ugye segítesz nekem, anya?!

A nap hátralévő részét kettesben töltötték a kis kertben. Miután felásták és felosztották a területet, valamint megtervezték, hogy mit hová fognak vetni, felcímkézték a vetést jelző kis táblákat és hozzá is láttak a magok elföldeléséhez. Vetettek retket, sárgarépát, petrezselymet, póréhagymát, borsót a kertbe, és paradicsomot, paprikát, salátát, karalábét a kis palánta neveldébe, amit bevittek a konyhaablakba.

Judith nagyon büszke volt Kate-re és örömmel állt mellé ebben az elhatározásában is. A közös munka olyan jól esett nekik, hogy el is határozták, tovább szűkítik a gyepet és bővítik a kertet, hogy legyen hely uborkának, cukkíninek, padlizsánnak, édesburgonyának és egy-két ribizli, egres és málnabokornak is. Elhatározták kertészkedés közben azt is, hogy több zöldséget és kevesebb húst fognak fogyasztani, a helyben termesztett zöldségek mellett ezzel is tudatosan hozzájárulva a környezet védelméhez.



Alapértelmezett
Az 50-esek klubja, Mesék

Megélni minden egyes lépést

14. rész

  • És most, hogy természet facilitátor lettél, mi a terved Oliv? – érdeklődött Mia.
  • Mi, mi?! – vágott közbe Kate – Megmenti a világot! – húzta ki magát, büszkén tekintve nővérére.
  • Dehogy akarom megmenteni a világot! – nevetett Olivia – Vagyis nem egészen úgy, ahogyan azt te elképzeled Kate. – húzta magához kedvesen kishúgát – Tudod Kate, ha azzá válsz, aminek a lehetősége ott él benned, tudatosabb vagy és megvalósítod az igazi énedet, nem azt, amit kitalálsz, hogy milyen menő lenne, vagy hogy milyen sok pénzt kereshetsz vele, hanem azt, ami ott él a szívedben és rajtad keresztül szeretne megvalósulni, már sokat tettél a világért. Mert attól leszel kiegyensúlyozott és boldog, hogy azzal foglalkozol, amit szeretsz. A világnak pedig jó kedélyű, felelősségteljes, szerető szívű és vidám emberekre van szüksége. Azzal fogod megmenteni, de legalábbis jobb hellyé tenni a világot, ha te is jól érzed magad benne.
  • Én itt érzem jól magam köztetek. – ölelte át nővérét Kate. Kate-t mindenki szerette a klubban. Cserfes volt, vidám, tele ötletekkel és tettrekészséggel. Amíg kicsi volt, hol Rick, hol Logan labdázott vele, Lucast kenterbe verte bújócskában, Dan-t pedig memoriban. Mióta iskolás lett, leginkább Mia és Abigail társaságát keresi, hogy minél többet megtudjon tőlük a természetről és a környezetvédelemről.
  • Arra gondoltam, hogy kibővíteném a klub tevékenységét, vagy felvennénk egy új programot, ezt még kitaláljuk. – folytatta válaszát Olivia Mia kérdésére – A környezetvédelmi akciók és a robogós túrák mellett szervezhetnénk olyan kirándulásokat, ami segítene visszatalálni az embereknek a természethez, összekapcsolódni a természetes élőhelyével. Segítene ráébredni és megérezni, hogy mi nem a természet fölött álló lények vagyunk, nem valakik, akik azt csinálnak, amit akarnak a természettel, mert az úgysincs ránk hatással. Az emberek megtapasztalhatnák a kirándulások alkalmával, hogy milyen szoros az összefüggés a természettel való kapcsolatunk és a testi-lelki egészségünk között.
  • Szuper a lelkesedésed, de ezt mégis hogyan akarod elérni, Oliv? – kérdezte Logan.
  • Emlékeztek, amikor az ártéri tanösvényen a fákat ölelgettük?
  • Jaja, bio töltő! – vigyorgott Rick.
  • Igen, ez az! – mutatott rá Olivia – Rákapcsolódunk a természetre újra, még hozzá úgy, hogy mind hozzá tesszük azt, ami mi magunk vagyunk. Mason megmutathatná az erdő avatatlan szem számára láthatatlan, mégis valódi élővilágát. Megtaníthatná az embereknek a nyomolvasáson keresztül, hogy az erdő az állatok otthona. Ott vannak, léteznek és a mi jelenlétünk hat rájuk még akkor is, hogyha egy kirándulás alkalmával nem találkozunk közvetlenül velük. Mia, te szinte mindent tudsz a növényekről. Ölelgetünk fákat, megtanuljuk melyik bogyó ehető. Rick és Abigail megmutathatja, hogyan tudjuk olyan érintetlenül hagyni egy-egy kirándulás után a természetet, ahogyan azt találtuk. Dan és Lucas a túratervezés nagymesterei. Én pedig segítek meglátni a fényt, a szépet és az alkotás által eggyé válni a természettel. – emelte fel a fényképezőgépét Olivia.
  • És akinek nincs ilyen csúcs masinája? – kérdezte Dan.
  • Okos telefonja ma már mindenkinek van. El sem hinnéd, milyen képeket lehet vele lőni!
  • Mekkora távokat tervezel? – érdeklődött Lucas.
  • Kicsiket, rövidet. Nem az lenne a lényeg, hogy végig rohanjunk a tájon és fel tudjuk rakni a dicsőségfalra, hogy hány kilométert gyalogoltunk milyen rövid idő alatt, hanem az, hogy megéljünk minden egyes lépést. Lássuk meg, ami körülöttünk van.
  • Erre egy állandó hely nem lenne jobb? – folytatta a beszélgetést Lucas – Én szívesen kitalálok mindig valami új úti célt, de szerintem, ha találnánk egy olyan helyet, amit könnyedén meg lehet közelíteni, de mégis csendes, amire fel tudunk építeni egy programot, ami kicsit elvarázsolt, megragadja az embereket és szívesen térnek oda vissza, az egy ilyen programnak jobb lenne.
  • Remek ötlet! – helyeseltek egyetértésben mindannyian.


Alapértelmezett
Futónapló, UB 2022 - az első lépéstől a hazatérésig

“Az én igám könnyű”

Még az újrakezdés hagyján, na de az elengedés.

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ez piszok nehéz, ami talán a küzdeni képes, kitartó személyiségvonásaimból is ered. Sokszor évekig cipelek valamit, aminek már – még számomra is egyértelmű, az élet által küldött és a józan eszemmel felfogott jelek és történések szerint – rég nincs helye, szerepe az életemben. Valami mégis harcra késztet. Harcra, amibe jószerivel belehalok. Jobb napokon csak lélekben, de amikor elég kitartóan makacskodok az élettel, akkor kapok egy nyakast és még jól földhöz is vágom magam, összetörve pár csontom itt vagy ott.

A lelki terhek épp úgy nyomják a vállunkat, mintha egy nagy, ólommal töltött zsákot cipelnénk. A feleslegesen hordozott súly meglátszik a lépteinken, a tartásunkon – fáradt vánszorgás, görnyedt hát -, megérezzük fizikai nyavalyáink által – görcsbe rándult nyak, váll, összecsúszott csigolyák, fájós derék és hát.

“Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve! Én nyugalmat adok nektek. Azt az igát vegyétek fel, amit én adok rátok. Tanuljatok tőlem, mert én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a lelketeknek. Mert az én igám könnyű, és az a teher, amit én teszek rátok, nem nehéz.” (Mt 11:28-30)

Mély levegő, kifúj, elhatározás és nem hátra nézni!

Zsák le, ólomsúly ki, a saját feladat már nem nehéz.

Így lesz helye az életünkben a lehetőségeknek, az újnak, a jobbnak és a még jobbnak. Így gyógyíthatja be a fájó sebeket egy szerető ölelés, tanulhatunk újra bízni, élni, és így születhetnek az új rekordok is.



Alapértelmezett
Futónapló, Gondolatok, kihívás, UB 2022 - az első lépéstől a hazatérésig

Főnix futam

Mindenkinek van mit cipelnie és van mit letennie. Mindenkiben ott él egy főnix madár, aki egyszer csak belehal önmagába, hogy elfeledve a múltját poraiból megerősödve éledhessen újra.

Egy fél életet éltem le úgy, hogy mindenkinek jót akartam. Beáldoztam kapcsolatot, önmagam, a karrierem, a vágyaim a gyerekeimért, az apuka ambícióiért és világlátása alatt, csak hogy neki, nekik jó legyen, csak hogy mindenki boldog legyen, csak hogy béke legyen.

Nem lett.

Soha nem tudtam elég jó lenni sem gyereknek, sem apának. Ebbe az állandó megfelelni akarásba és mindenáron megértésbe is csúnyán bele lehet bukni, mert nem ezért vagyunk itt. A mártírok ideje lejárt. Még akkor is, ha a szeretet oltárán áldozunk, mert ugye…

“A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” (A szeretet himnusza, Pál apostol levele a korintusiakhoz 13:4-7)

Ugyanakkor a szeretet nem fáj, és nem kívánja meg, hogy te ne élj!

15 évnyi párkapcsolati kudarc, majd 5 évnyi önreflexiónak becézett önmarcangolás után úgy döntöttem, hogy elég volt. Itt az ideje, hogy mindenki alkalmazkodjon mindenkihez, hogy az érzéseimen ne csak én uralkodjak, mert az én utam épp olyan fontos, mint másoké, hiszen a világ úgy teljes, kerek egész, ha abban mindenki a helyén van. Én is.

Mindenkinek van választása.

Senki sem kap nagyobb terhet, mint amit elbír, és soha senki nincs egyedül.

Van egy történet Istenről és az egyszeri emberről, aki felment hozzá panaszra, hogy az ő élete miért oly nehéz, másoké meg miért oly könnyű. Isten egy terembe vezette, amely tele volt kereszttel. – Ez itt, minden ember keresztjének terme. Tedd le a tiéd, próbáld meg másokét. Szabadon választhatsz – szólt Isten az egyszeri emberhez. Az egyszeri ember körbejárta a termet, minden keresztet jól megnézett, megpróbált, megemelt, hordozott egy kicsit, majd mindegyiket letéve visszatért az ajtóhoz és felvette a sajátját.

„Gyertek hozzám mindannyian, akik megfáradtatok és le vagytok terhelve, én pedig megnyugvást adok nektek. Vegyétek az én igámat magatokra (…) Az én igám és terhem könnyű.” (Máté 11:28-30)

Már nem cipelem, ami nem az enyém. Mások vélt, vagy valós sérelme, félelme, üressége, lelki problémája és mindezek megoldási stratégiájának kidolgozása nem az én feladatom.

Megalkudtam az Úrral. Elfogadom, hogy ami van, az épp elég. Jó nekem relatív egyedül (elvégre ott van velem még a kicsi lányom és a kisebb fiam, a nagyobb lányom is meg-meglátogat és olyankor hatalmas csajosakat beszélgetünk), elengedem ezt a párkapcsolati kérdéskört is, elfogadom, hogy nekem más utat szánt az Úr, csak egyet kérek cserébe: ne éljünk szükségben.

Napról napra, lépésről lépésre jött a gyógyulás éppúgy, mint a növekedés. Mára nem görcsölök és agyalok azon, hogy miből lesznek meg a dolgok, mert tudom, hogy amire kell, arra meglesz. Már nem aggódok azon, hogy mi lesz holnap, hogyan fognak alakulni a dolgok, mert tudom, hogy épp úgy fog alakulni, ahogyan az nekem, nekünk a legjobb.

Egy percre sem hagy magamra az Úr. Tartja magát az alkunkhoz. Én is.

Tollat fogtam, és már nem érdekel, hogy ki mit szól hozzá. Ki szereti, vagy nem szereti, ha írok, miről és mit írok.

Felébredt a lelkem.

Cipőt húztam és újra futni kezdtem. Nem érdekel, milyen messzire, milyen gyorsan, kinek tetszik vagy nem, hogy a kis plusz pénzemből futóruhát veszek, hogy magamra fordítom a szabadidőm és nem a lakás kigányolására, vagy még egy családi programra.

Felébredt a testem.

Olvasni kezdtem. Sokszor éjfélig, hajnalig. Csak úgy falom a rég elfeledett könyveket, és már nem érdekel, hogy ki szereti vagy nem azt, amit én kézbe veszek, vagy mindez mit tesz hozzá a kultúrámhoz, az énképemhez, az önismeretemhez, vagy mit nem.

Felébredt a szellemem.

Hitemmel erősödött a lelkem, a lelkemmel a testem, a testemmel a szellemem és így teljes valóm is. Egyensúlyba kerültem. Középpontra találtam önmagamban, az eddig, az érzéseimmel azonosított, vélt önmagamon kívül.

Szeretek futni. Szeretem, amikor magam fölé licitálva újra és újra bizonyosságot nyer, hogy többre vagyok képes, mint gondolom, és így eljutok oda, hogy már nem gondolok arra, hogy mire vagyok képes, csak felkelek, elindulok és megteszem. Szeretem a plusz kilométerek utáni izomlázat, szeretem a koncentrált mozgás utáni tiszta elmét, nyugodt lelket és szívemből fakadó őszinte mosolyom, mellyel a legfáradtabb napokon is meg tudom ajándékozni a velem, körülöttem élőket.

A valódi szeretet, az, mely minden gátat erőfeszítés nélkül képes ledönteni a lényed legmélyéből áradó tiszta, ragyogó fénnyel.

A főnixmadár a fahéjfa ágaiból rak fészket magának. Amikor a fészek elkészül, a madár felgyújtja a fészkét és vele ég. A halott madár hamvaiból egy új születik, amely ugyanannyi ideig él majd, mint az elődje. A főnixmadár az újjászületés, a halál utáni megújulás és megerősödés, a túlélés, az erő, a türelem, a győzelem jelképe.

Mindez kivétel nélkül ott van a futásban. Így lehet az, hogy amikor reggel cipőt húzol és futsz, csak úgy, vagy épp benevezel egy versenyre, akkor azzal adsz. Erőt, motivációt, hitet, elszántságot, kitartást, reményt, szeretetet.

Amikor megláttam ezt a virtuális versenykiírást a csodaszép éremmel, nem volt kérdés, hogy ez lesz a 2022-es UB-ra való felkészülésem következő állomása. De nem csak azért, mert a feleségét elveszített, két kicsi ikergyermekkel hátramaradt édesapának a nevezéssel ment a támogatás, vagy azért, mert bennem is ott él egy főnix madár, vagy mert nagyon megtetszett, és ez az érem nekem kell. Valami, valaki egészen más volt az első gondolatom.

Van egy, a húszas évei elején járó lány, aki nem csak lélekben, te testben is elégett. Szürke hamuvá lett, és sokszor ő maga sem tudta, hogy honnan az az erő, mely nem engedi feladni.

Leukémia. Gyötrelmes kezelések. Csontvelő átültetés. Steril box. Kórház. Szobafogság.

Látszólag odaveszett élet, szépség, melyen a remény még így is átragyog.

Szóval van az a terem a sok kereszttel, és én hálát adok a sajátomért, Reginának pedig megy az érem.

Hamarosan lesheted a postaládád, lefutottam neked Regi, mert megérdemled!

“…akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.” (Izajás 40:31)



Alapértelmezett
Az 50-esek klubja, Mesék

A szabadság ára

12. rész

Újra volt benne élet, tanulmányi eredménye javult, reggelente pedig futni járt hű csatlósával a közeli kiserdőbe. Eggyé vált a felkelő nappal és az ébredő természettel, maguktól vitték lábai minden versenyen a cél felé.

Az 50-esek klubjához újabb fiatalok csatlakoztak a suliból. Menő lett robogósnak lenni, kultusz. Egy új trend, életstílus, mely ugyan felelősséggel és kötelezettséggel járt, de épp ez volt az alapja annak a szabadságnak is, amit a klub tagjainak adott. Együtt járták az utakat, a természetet, nem egyszer az Angels on the Road újra összeállt bandájával és az utakat továbbra is magányos farkasként koptató Robert McGinnis-el.

A méhecskehotel akció teret nyert és nagyon sok ember szemét felnyitotta. Mondd Meg City megrendezte a „méhecskebarát kert” versenyt, melyen évről évre egyre többen vettek részt. Hagyományossá vált a Nyári Motoros Felvonulás a Méhekért, Méz Fesztivál és Utca Bál is.

Judith a ház előtti kis kertjét rendezgette, melyben tavasszal apró fehér virágos cickafark és mézvirág, cakkos kék szirmú búzavirág és lila mécsvirág nyílott. A nyári orgona, a nevéhez hű évszakban, a sötét lilától a bordón át egészen a rózsaszínig virított, a bíborlevelű bugatölcsér, az apró halványlila virágot hozó levendula és a borsmenta mellett. Nyár végén, ősszel pedig piros méhbalzsam, citrom- és narancssárga szirmos kúpvirág valamint a szivárvány majd összes színében fellehető őszirózsa díszítette a méhecskebarát virágágyást. Judit épp egy, a levendulákon döngicsélő fehér fenekű, fekete-sárga csíkos posztméh szorgos munkáját csodálta, ahogyan az a gondosan a lábára dagasztott pollentasakot cűgölve a testén lévő apró szőrökre ragadt virágporral megrakva fáradhatatlanul szállt virágról virágra, amikor Abigail parkolt le a ház előtt, majd viharzott át az előkerten lélekszakadva.

  • Szép napot Judith néni! Gyönyörűek a virágai. – köszönt oda futtában illedelmesen, miközben szinte ajtóstul rontva a házba bekiabált a lányoknak – Akció van Oliv, hozd a gépedet is! Rick az erdőben illegálisan lerakott szemetet talált, de nem akármilyet és nem keveset! El sem hinnéd, mi minden van ott! Logan-ék is elindultak már!

A következő pillanatban nyílt a garázsajtó és két bukósisakos lány hajtott ki rajta egy gyöngyházfényű fehér robogón. A sofőrnek kék, rakoncátlan tincsek, utasának hosszú, egyenes barna copf lógott ki a sisakja alól.

  • Majd jövünk, anya! – kiáltotta Olivia és Kate kórusban, miközben Abigail után fordultak.

Judith arcán egy könnycsepp gördült végig, az öröm könnye volt az. Nem is törölte le, hagyta, hadd menjen útjára, miközben hálás szívvel fordította tekintetét az ég felé:

  • Tudom, hogy te vigyázol rájuk, James.


Alapértelmezett
Az 50-esek klubja, Mesék

Erővé lett fájdalom

11. rész

A temetés óta most először állt össze a banda. James Jones az a vezető volt, akit nem lehetett pótolni, és akinek a helyére épp ezért nem kívánkozott senki. James-el együtt az Angyalok is meghaltak.

Olivia és Robert ment elől a felvezető motoros rendőrökkel, mögöttük az 50-esek klubja, őket követték az Angels on the Road tagjai és végül a többi, több száz, az ügy mögé álló, a felhívásra érkezett motoros.

Nem volt nehéz újraéleszteni az Angyalokat, első szóra jött mindenki. És nem csak azért, mert Judith Jones hívta őket, vagy mert Olivia Jones csapata mögé kellett állni. Titokban évek óta mindenki arra várt, hogy valami történjen, hogy végre menni kelljen.

Az ügy nagyobb támogatást kapott, mint azt az 50-esek klubja valaha is remélte. A városvezetés, az egész középiskola és Kate óvodája is csatlakozott az akcióhoz. A motorok hangjára az is kijött a házból, akit eddig nem érintett meg a felhívás, de a kíváncsiság annál inkább. A középiskolás diákok, a méhecske jelmezbe öltözött, dongó-nyüzsgő óvodásokkal együtt osztogatták az utcára tóduló lakosoknak a tájékoztatót a méhecskehotel akcióról és a méhek jelentőségéről az ökoszisztéma fenntarthatóságában.

A felvonulás végállomása Mondd Meg City főtere volt. Itt hatalmas mennyiségű kertészeti eszközzel, virágfölddel és kifejezetten a méhek számára optimalizált, az egész vegetációs időszakban virágot adó magkeverékkel, a magányos méhek szaporodását segítő előre levágott és kifúrt farönkökkel várták a szervezésben résztvevők az akcióra érkezőket. A magkeverékeket a helyi kertészet, a farönköket a fűrésztelep, a kertészeti eszközöket pedig az Angels on the Road motoros klub ajánlotta fel. A városvezetés biztosította a felvonulás útvonalát, valamint a köztereket az akcióhoz. Példátlan volt az összefogás.

A motorosok házhoz vitték a méhecskehotel elkészítéséhez szükséges eszközöket, földet, magot és farönköt. Segítettek felásni és bevetni a virágágyásokat, felszerelni a ládákat az erkélykorlátokra és az ablakpárkányokra. Előkerültek a telefonok, a fényképezőgépek. Kattogtak a vakuk, áradtak a szelfik Mondd Meg City üzenőfalára. Hamarosan az egész közösségi média felfigyelt az 50-esek klubjára és a méhecskehotel akcióra. Példaként osztották tovább a felkerült képeket, hogy mindenki lássa, mire képes a hit, az elszántság, a természet szeretete és az összefogás.

Andrew McGinnis halála értelmet nyert, erővé lett a fájdalom.



Alapértelmezett
Az 50-esek klubja, Mesék

Soha nem vagy egyedül

10. rész

Mire a többiek is beérkeztek a klubba, a “méhecskehotel akció” terve már készen hevert az asztalon. Olivia feltöltötte blogjára a fotókat a felhívással együtt, Abigail írt egy nagyszerű, rövid, lényegre törő összefoglaló cikket a történtekről és a méhek jelentőségéről.

  • Méhek nélkül az élet elképzelhetetlen, mégsem törődünk velük. – avatta be a később érkezőket Rick – Lassan, de biztosan a kihalás szélére kerülnek, pedig a növények több, mint kétharmadának beporzását a méhek végzik. Belegondoltatok már, hogy a méhekkel együtt ezek is kipusztulnak?! De nem csak a növények, hanem a velük táplálkozó rovarok, majd a rovarokkal táplálkozó madarak és ez utóbbiak ragadozói is.
  • Ez ijesztően hangzik, mégsem biztos, hogy néhány kihalt zümmögő izé és hozadéka meg tudja győzni az embereket, hogy vegyenek részt az akcióban. – vetette fel Mason.
  • Ez nem, de talán az már igen, hogy a méhek kipusztulásával éhínség sújtaná az emberiséget. A méhek a beporzói az általunk fogyasztott legtöbb gyümölcsnek, zöldségnek, de az állattenyésztés során felhasznált takarmánynövényeknek is.
  • Uh, okés. Ez durva és még értem is. Csak azt nem, hogy mi az a méhecskehotel és milyen segítséget tudna adni egy rovar ingatlanbiznisz a méheknek? – szólt közbe Logan.
  • Virágok! Vágod, Logan?! – kapott a fejéhez Abigail – A méhecskehotel egy olyan virágoskertbe fellógatott farönk, amiben tavasztól őszig nyíló virágokat ültetnek. A 10-20 cm-es farönkbe 8-10 mm-es fúrószárral kell lyukakat fúrni. A virágoskertben a fáradt méhek megpihenhetnek, táplálékot találhatnak, a farönk pedig lehetőséget ad a magányos méhfajoknak a biztonságos szaporodásra.
  • A nagyüzemi mezőgazdálkodás és a vadvirágokkal teli méhlegelők felszámolása ellen talán nem tudunk tenni semmit, de Mondd Meg City-t virágba boríthatjuk. Legalább egy virágsziget legyen ezen a kizsigerelt bolygón. – szónokolt lázban égve Rick.
  • Szuper a lelkesedésetek, és naná, hogy belevágunk, de ki ez a tag és mi köze ehhez az egészhez? – mutatott rá Dan az idegen, azaz Robert McGinnis jelenlétére, akiről Olivia teljesen megfeledkezett, de az is lehet, hogy csak simán továbbra sem vett róla tudomást.
  • Robert vagyok, Andrew McGinnis fia. – mutatkozott be, a mostanra, hogy már a nevét is tudták, annyira nem is idegen idegen – James Jones lányát keresem, és ha jól sejtem, meg is találtam. – nézett a vámpírfogú jóképű srác Olivia-ra.

A levegő hirtelen olyan sűrű lett, hogy még a csend is megállt benne. Robert egy felvételt hozott. Az utolsót.

Andrew és James a sziklán ülve meredt a messzeségbe.

  • Miért motoroztok? – szólalt meg egy hang a hátuk és a kamera mögött.
  • Szeretek így élni. Mindig van előttem út és cél. – fordult meg James – Nézz csak oda! – mutatott a messzeségbe – Szinte hallom, ahogy hív.
  • Amikor motorozom, eggyé válok az úttal. Nekem ez egyfajta meditáció. Kikapcsolnak a gondolataim, miközben érzem az arcomon a szelet, az orromban a levegő, a szántóföldek, a hegyek, a tavak illatát. Valahogy megszűnök létezni és mégis jobban élek, mint valaha. – válaszolt Andrew is.
  • Miért jó motorosnak lenni? – érkezett az újabb kérdés.
  • Ez egy nagy család. Aki motorral jön veled szemben az úton, az mind a testvéred. Nincs te vagy én. Itt mi vagyunk. – vágta rá gondolkodás nélkül James Jones.
  • Motorosnak lenni nem csak egy életforma, – folytatta Andrew – ez a személyiséged és a hited részévé válik az úton. Elköteleződsz. Először csak a motorod iránt. Megérint a szabadság és a függetlenség érzése, miközben furcsa mód egyre több emberrel fűz össze egy erős és elszakíthatatlan kötelék.
  • Itt nem kell másnak lenni, mint ami vagy.
  • Nem számít, hogy nézel ki.
  • Lényegtelen, hogy milyen és mekkora motorod van. Babetta, robogó, egy ezres Kawasaki Ninja, túra, enduro vagy chopper. Mind egy karburátor. Egy szív, melyet ugyanaz éltet.
  • 100-as benzin és motorolaj egy kis út porával keverve. – ütötte el a komoly hangulatot Andrew.
  • Ha motoros vagy, egy olyan látható és láthatatlan közösség részévé válsz, ami mindenre képes. – folytatta zavartalanul James.
  • Soha nem vagy egyedül! – vágta rá Andrew.
  • És bármit elérhetsz!
  • Hegyeket mozgathatsz meg. Képes vagy rá, egész egyszerűen azért, mert motoros vagy.
  • Ha lehetne egy kérésetek, ami biztosan tejesül, mi lenne az?
  • Így szeretnék meghalni. – felelt James – Egyszer mind elmegyünk. Ha lehetne egy kívánságom és kiválaszthatnám a hogyant, amikor majd eljön az ideje, akkor én így szeretnék meghalni. Szabadon, eggyé válva a mindenséggel.
  • Ez szép volt James. Andrew?
  • Hogy legyen értelme. Épp úgy, ahogy az életemnek. Nekem ez, fontos. Itt van a fiam, Robert, a feleségem, Rebecca. A motorom, az Angels on the Road. És mindaz, amit együtt már megtettünk és még meg fogunk tenni másokért. Azért, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen. Igaz James?
  • Így van.
  • Én azt szeretném, hogy ha egyszer menni kell, ne értelmetlenül haljak meg. Legalább mutasson valahová, adjon egy irányt. Elvégre minden rosszban kell, hogy legyen valami jó, vagy nem? – nevetett.


Alapértelmezett