9 évesen írtam az első versem. Kaptam anyukámtól egy világoskék, apró virágos, mintás lapos naplót. Nagyon szerettem. Elkezdtem bele rímeket faragni. Kezdetleges kis versikéket, átiratokat. Ötödik osztályos voltam, amikor irodalom órán azt kaptuk házinak, hogy írjunk egy riportot. Írtam. Egy olasz nyomornegyedről. Kishitűségemnek köszönhetően nem lett ötös. Nem mertem bevállalni, hogy mindez saját gondolataim szüleménye, ezért azt mondtam, hogy olvastam egy cikket, és az alapján írtam. Megfogadtam, hogy soha többet.

A verseket első gyermekem születése váltotta fel mesékre. Megírtam a kalandjainkat, mesébe foglaltam az őt foglalkoztató világproblémákat, kérdéseket. A devecseri iszapkatasztrófával jöttek a cikkek és az újságmegjelenések. Elkezdtem blogolni, majd novellákat írni irodalmi pályázatokra. Sikeresen.

Az írás nekem kiteljesedés. Ez visz engem tovább és ad értelmet a mindennapok történéseinek. Kikapcsol, feltölt, rendezi a gondolataimat. Összehangolja a testem, a szellemem, a lelkem, valamint megkívánja mindazt, amire szükségem van, amit még szeretek, hiszen írni csak úgy lehet, ha van miről. Ahhoz pedig menni, tenni, utazni, fotózni, kirándulni, találkozni, szeretni és élni kell.

Maguktól jönnek a gondolatok. Van, hogy főzés vagy takarítás közben félrerakom a fakanalat, a seprűt és leülök írni, mert tudom, hogy nincs jobb pillanat, csak másik, de azt nem, hogy az mikor jön el.

Amikor motorozom, menet közben leírom a tájat. A dombokat nem csak látom, a velem repülő madarakat nem csak megcsodálom, a lemenő nap fényében nem csak megfürdök, nekem ezek mind szavak. Amikor elkezdek írni, minden ragyogni kezd körülöttem. A színek élénkebbé válnak, a zajok elcsitulnak, az égen a felhők alakot öltenek, a kérdésekből válaszok, a problémákból megoldások lesznek.

Sokszor, sok mindent elterveztem, hogy miről és mit szeretnék írni.

Mindig is csodáltam a varázslatos világokkal, kalandokkal teli írt könyvek alkotóit, számtalanszor elhatároztam, hogy írok egy vaskos regényt én is, de valahányszor tollat ragadtam, valami más jött. Alkudozhatok az élettel, mehetek erővel arra, amerre én akarok, és megfelelő elszántsággal biztosan sikerülne is, vagy egyensúlyba hozhatom az eget a földdel papírra vetve azt, ami rajtam keresztül szeretne megszületni.

A nyilvános szereplés, és az önmarkentingelés nem a kenyerem. Ezért évtizedek óta nem is nagyon foglalkoztam komolyabban az írásaim kiadásával, vagy összegyűjtésével, egészen mostanáig. Talán a korral jár, hogy ha az ember már alkot, akkor szeretné, ha az valamelyest maradandó is lenne.

Ezért békét kötve, leginkább önmagammal, engedtem a sors vezetésének, és hagytam hogy életre kelljen, az éteri térben ez a blog, bennem pedig, Dunla (= Isten megítélése) Sullivan (= sólyomszemű), az írónő, aki érez, lát, hisz, és az úton megélt tapasztalatain alapuló belső bizonyossággal állva a kősziklán, írja le gondolatait, meséit nektek, szívből jövő szeretettel.

Jarabin Kinga avagy Dunla Sullivan meseíró, blogger

---

A blogon szereplő összes mese és bejegyzés szerzői jogvédelem alatt áll! Azok megosztása kizárólag a szerző írói álnevének (Dunla Sullivan), valamint a forrás (www.dunlasullivan.blog) megjelölésével lehet!

---