Egyéb kategória

A bűvös hetes

Rudolf Steiner munkássága kapcsán ismeretes számunkra, hogy életünknek van egyfajta tagolódása életfeladatok tekintetében, amit 7 éves ciklusokra lehet osztani. Hormonháztartásunk is 7 évente változik, s vele testünk is ez idő tájt megy keresztül tőlünk független, látványos átalakuláson. De 7 színe van a szivárványnak, 7 napból áll egy hét, és 7 élete van egy macskának.

A 7-es megjelenik a mesebeli bűvös számok között is: 7 pecsétes titok, 7 testvér, 7 vezér, de még a gonoszok is 7-en voltak.

Hivatalosan 7 csodája van a világnak, Japánban 7 istene van a szerencsének, a 7-es szám héber értelmezése is a szerencse, a 777 az angyalok jelképe, a keresztény hit 7 fő bűnt sorakoztat fel, a Bibliában is többször találunk utalást a 7-es számra vagy számmal:

“Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel, de a bűnösök elbuknak a bajban.” (Példabeszédek 24:16)

A hetes szám átszövi az életünk minden részét.

Az elmúlt 7 évben saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a pokol nem egy világon túli hely. Az életem megfenekleni látszott. Iszonyat lassan és szinte mindig ugyan abba az ingoványba ragadva inkább csak vergődtem, mint haladtam előre. Sokszor úgy éreztem, csak az idő múlik, de nem változik semmi, és én tehetetlen vagyok. Aztán idén, amikor mindez már hetedik éve tartott, hirtelen megváltozott minden.

Kikászálódtam a mocsárból, a sárbakancsom megszáradt, lepergett a lábaimról a sok nehéz rög, mi visszatartott. Képessé váltam arra, hogy kilépjek, kimásszak, lepucoljam, hogy elengedjem. Hogy miként, és hogyan? Igazán nem tudom.

Nem mondom, hogy nem volt benne tudatos munka, hogy nem dolgoztam rajta, magamon, de hogy miért nem sikerült mindez egy hét, egy hónap, vagy egy év után, hogy miért 7 év kellett mindehhez, azt nem tudom.

Azt mondják, az ember 2 dolgot tud bevonzani az életébe: azt, amitől fél, és azt, amiben hisz.

Azt is mondják, hogy a 42 és 49 éves kor közé eső 7 éves periódusban aratunk. Természetesen, ki mit vet, azt. Van, kinek az elszámolás ideje jön el válás, munkahelyi válság vagy barátok elvesztése által, és van aki már képessé vált arra, hogy az akarata helyett egy magasabb, spirituálisabb, másabb, valódi értékeket hordozó személyiséggel élve életét igaz közösségre, barátokra és társra leljen.

Én a legszebb ajándékot kaptam ebben az évben, valamint karácsonyra, a naptári év, és ennek az elmúlt hét évnek a végére, amit csak az élet adhat: a körülöttem élők valódi arcát és így igazságot, az igazsággal békét, szabadságot és bizonyosságot. Szellemi társakat egy csodás hivatás mentén, és végül, de nem utolsó sorban barátokat, akik bajtársak is ha kell, és nem csak a verseny idejére.

Idén lezáródott egy ciklus, egy 7 éves periódus az életemben. Bő fél úton járok a 42 és a 49 között, így most valami nagyon jónak kell jönnie, és valami nagyon jó is jön. Valami nagyon igaz, valami nagyon tiszta, amit nyitott szívvel és félelem nélkül várok, mert én ebben a jóban hiszek. Egy olyan jóban, ami eddig tán még sosem volt, és nem csak azért, mert megérdemlem, hanem mert ennek egész egyszerűen érzem, tudom, hogy így kell lennie!

Angyalokkal teli, békés, boldog, őszinte és igaz Karácsonyt, jóságban gazdag Új Évet kívánok Mindenkinek!

Alapértelmezett

A bűvös hetes” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás