Futónapló, Gondolatok

Amikor leereszt a bicikli kereke…

Amikor leereszt a bicikli kereke és anya nem elég ügyes ahhoz, hogy az újfajta modern minipumpákkal felfújja azt, akkor jön az, hogy lejjebb adunk az elvárásokból, de a kilométerekből nem, és futni megyünk, ha már úgyis sportosba öltözve toporgunk mindketten az ajtó előtt.

Kellemes 12 fokot mutatna a kinti hőmérőnk higanyszála, ha lenne, de nincs, így elhisszük az időjárás előrejelző applikációnak, hogy annyi van. Sálat, sapkát húzunk, lövünk még a ház előtt egy elmaradhatatlan szelfit az utókornak, közben jelet talál a GPS, így telefon zsebre vág, és irány az egyenes. Kocogósra vesszük a formát.

A mai cél a 4 km-en túl, hogy jól érezzük magunkat. Ezért engedve nosztalgikus hangulatunknak, a Gyerekvárosba érve megnézzük az óvodát és megállapítjuk, hogy nyáron az udvari játékok határozottan összementek. Talán túl sokat esett, és nem bírták a meleg esős mosást.

A tornateremnél a nagy tesók jutnak eszünkbe, akik suliidőben itt lógnak a szeren.

A tó nagy kedvencünk. Szeretjük, szép. Vidáman szökellve veszi be a kanyart a bölcs öreg platánfához, melyet soha nem felejtünk el megcsodálni.

Megállunk pár képet készíteni. A mai edzésbe egyrészt belefér, másrészt észrevenni és megélni a szépet, ami körülvesz minket épp oly fontos, mint testi egészségünk megőrzése.

A hazaút már a furfangos szakasz.

– Anya, én feladom!

– Én érek előbb a sorompóhoz!

Vesztettem.

Az utolsó kilométeren beiktatunk egy kis plusz súlyos edzést, és együttes erővel, összefogva szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot a negyedik kilométer végén.

Amint képesek vagyunk engedni, és változtatni az eredeti elképzelésünkön, abban a pillanatban győzünk.

A mai nyeremény:

– egy újabb közös élmény,

– megtanultuk, hogy többre vagyunk képesek, mint gondolnánk,

– rengeteg móka és kacagás,

– 291 elégetett kalória a 4 km-es edzéseimen hozott 220 helyett.


Fotó, videó: Jarabin Kinga



Alapértelmezett
Futónapló, Gondolatok, kihívás

Az első kihívás

Azért lássuk be, azok a színes vagány, és csodaszép dizájnt kapott befutóérmek sok mindenre rá tudnak venni minket. 42 km túra, 10.5 km futás, vagy épp az első kihívás megtételére.

Évekig szépen gyűltek a dobozba. Időnként elő-elővettük, felidéztük az emlékeket, ezt itt, azt ott, amikor ezt, akkor ez történt, amikor azt, akkor pedig az történt. Majd jött a legkisebb királylány, megszerezve a kizárólagos figyelem jogát, egy kis időre. Pár éves szünet után, most elkezdtük újra gyűjteni az érmeket és vele az élményeket. Nem csoda, hogy a legkisebb is kedvet kapott, és be akart állni a sorba.

Mindenkinek van motivátora az életmódváltásra, és vele a mozgásra. Kinek egy szakítás, kinek egy betegség, pár kiló plusz, de van, aki csak simán sikerorientált és nyerni akar.

Én a magam örömére futottam és futok. Egyrészt nekem ez kikapcsolódás, egyfajta aktív meditáció épp úgy, mint a motorozás. Világ megszűnik, a kattogó agy funkciók kikapcsolnak, helyettük aktivizálódik a gondolat, az intuíció, az ihlet. Így eshetett meg velem egyik reggel, hogy a szokásos 4 km-em helyett véletlenül 5-öt futottam és az idei legjobb idővel. Ha nem nézek rá az aktivitásmérőmre, és értelmezem a rajta látottakat, aznap Forest Gump lett volna belőlem.

Persze van célom is: futni szeretnék. Nem nagy távokat, nem verseny szinten. Egész egyszerűen csak képes akarok arra lenni, hogy ne lekocogjam, ne a fülemen vegyem a levegőt, hanem könnyedén, és valóban lefussam a magam kis 4 km-ét, mondjuk közelebb a 20 perchez, mint a 24-hez.

Júlia valahányszor elindultunk egy versenyre, a dobogón látta magát, és oda is állt fel a végén. Nemes egyszerűséggel győzni ment.

Az eredménytől függetlenül mindenki győztes, aki elindul és leküzdi önmagát. A gátlásait, a félelmeit, az akármilyen nehézségeit és akadályait. Aki mer álmodni, de nem csak megálmodja, hanem el is indul az úton. Elhatározza, feláll, odamegy és megcsinálja. És mindezt nem másért, hanem önmagáért.

Hetekkel ezelőtt beneveztünk, már csak a megfelelő időpontot kellett megtalálnunk. A hétköznapok rohanósak és bár 1 km-t még vele sem tart 10 percig lekocogni, de szerettem volna, ha ezt a kihívást nem csak simán letudjuk, hanem megéljük.

Kissé hűvös, de napsütötte őszi reggelre ébredtünk. Nyugodtan megreggeliztünk, elindítottam egy mosást, elláttuk a kutyáinkat, még kicsit játszottunk is, majd amikor már kellemesen felmelegedett az idő, és éppen nem voltunk itthon sem nagyon benne semmiben, elérkezettnek láttam a pillanatot.

Tükör előtt összeállított tökéletes outfit, a hozzá illő cipővel, belőtt frizura, copf, egy két tincs itt-ott kilóg. Ő ilyen. Stílusa van.

GPS jel pipa, OK gomb lenyomva, óra indul.

– Bírod a tempót?

– Igen, így jó lesz, de futhatunk gyorsabban is.

– Be kell osztani az energiád. Ha az első lépéseknél kifutod magad, nem marad erőd a végére.

Tipp-topp-tipp-topp-tipp-topp. Csattogott az aszfalton a kis cipője, miközben folyton csacsogott. Nem állhatta szó nélkül. Széles mosollyal az arcán, testét figyelve lépkedett mellettem.

– Anya! Nézd, hogy mozog a vállam!

– Anya! Nézd, fent van a kezem!

Majd miután végig pásztázta önmagát kívülről, jöttek a belső érzetek:

– A lábam azt mondja, hogy álljak meg, de a fejem meg azt, hogy fuss tovább.

– Egyre jobb kedvem van.

– Fú, anya, ez nagyon jó!

1 km. Aktivitásmérő megállítva. Nagy pacsi, megcsináltuk!

Kipirult arc, csillogó szemek.

– Most már tudom, mi az értelme a futásnak. Legközelebb jöhet a 2 km!

Senki nem állíthat meg önmagadon kívül.



Alapértelmezett
Futónapló, Gondolatok

Kelj fel, és indulj el Te is!

Az ember test-szellem-lélek. Így egész, és EGÉSZ-ségét csak úgy őrizheti meg, hogyha mindháromról gondoskodik, mindháromért tesz, és e hármat egyensúlyban tartja.

A test mozgást, kiegyensúlyozott étrendet, fizikai törődést kíván. A szellem olvasni, művelődni, gondolkodni szeretne. A lélek alkotni és az előző kettőn át manifesztálódva megnyilvánulni, hogy elmondhassuk: én, én vagyok. A saját életemet élem.

Az első lépés még van, hogy nehéz. Elhatározásra épp úgy szükségünk van, mint kitartásra. De ha nem adjuk fel, az eredmény gyorsan mutatkozik, és hamarabb eljön a pillanat, amikor a reményből és a küzdelemből örömforrás válik, mint gondolnánk.

2021. Június 1. Átlagtemó: 8:04. – Az első lépések.
2021. Augusztus 30. Átlagtempó: 6:07. – Lesz ebből még futás is.

Már nem azért kelek fel reggel 6-kor, mert tudom, a szellem és a lélek már kipipálva, most a testem jön, hogy végre jól érezzem magam a bőrömben, már nem azért húzom fel minden reggel a futócipőm, mert ezt kell tennem azért, hogy újra kiegyensúlyozott legyek, hanem azért, mert ez nekem jó. Élvezem az első lépéstől az utolsóig.

Soha nem késő valamit elkezdeni. Soha nem lesz jobb alkalom, idő vagy lehetőség arra, hogy mozdulj.

Kelj fel, és indulj el Te is! Legyen ez az a nap!

Ha téged a személyes történetek inspirálnak, szemezgess a futónaplóban található bejegyzésekből.

Ha jól jönne némi szakmai segítség ahhoz, hogy biztosan jól tedd egyik lábad a másik után, akkor keresd Lakatos Éva futóedzőt.

Ha pedig a nulláról vagy annak környékéről kezded a mozgást, és komplex segítségre van szükséged, akkor Eddz Mezei Eszterrel Te is!

És ne feledd, bármelyik úton indulj is, soha nem vagy egyedül! 🙏❤️



Alapértelmezett
Futónapló, Gondolatok, kihívás

Kitartás

Amikor bő 7 évvel ezelőtt beköltözött a legkisebb királylány a szívem alá és megszakadtak a rendszeres kocogások, 10 km-es távokon indultam a nagyobb lányommal ilyen-olyan amatőr futóversenyeken. Na, nem azért, mert hogy a fóti aszfalt már nem lett volna nekünk elég jó, hiszen az én futótempóm egy középmezőnyhöz volt elegendő, hanem azért, mert Júlia viszont érem nélkül soha nem jött haza. Rendszeresen mosolygott – szerényen – általában egy korosztállyal feljebb, vagy a felnőttek között a dobogó legfelső fokán.

Ez anya-lánya program volt, így ahogy én kimaradtam, szép lassan kikopott a lelkesedése és elmaradtak az atlétika edzések is.

Pár év önkeresés után Júlia kapus lett egy kézilabda csapatban, én pedig magabiztosan puhítottam az izmaim a homokozó szélén.

Ahogy azonban Évikém nőtt, ügyesedett, már egyre több időt tudtam vele együtt a mozgásra, és így magamra fordítani, míg végül idén tavasszal már le tudott tekerni egyben fél órát és hála ügyes kis tappancsainak, mozgás iránti szeretetének, újra kezdhettem az aktív sportot.

Először heti egy zumba óra, majd egy zumba, egy lépcsőzőgépes edzés, hogy a farizmatikám és a csípőizomzatom is képes legyen elcipelni testemet futás közben, majd vettünk egy mély levegőt, és belevágtunk a heti 5-6 edzésbe, 1-2 pihenőnappal. Mikor hogy adta ki a tennivalók mellett.

Az eredmény hamar jelentkezett. Gyorsan visszaállt a szervezetem az aktív életmódra, amit több fronton is meghálált. Mélyebb, pihentetőbb éjszakai alvás, jobb közérzet, kiegyensúlyozottabb, békésebb lelki állapot, a kibillenések után gyorsabb helyreállás, határozottabb kiállás, koncentráltabb gondolkodás, és persze a látvány is önmagáért beszélt. Sorra kaptam a dicséreteket és az elismeréseket, a 4 gyermeket letagadható alakom végett. Volt miért büszkeséggel mondanom ilyenkor, hogy “köszönöm”, hiszen megdolgoztam érte.

Olyan igazi, ízig vérig kamasz gyereknek ötletet adni, közös programot szervezni vele, halott ügy. Már régóta kerestem a hangot és a lehetőséget arra, hogy újra legyen valami közös, anya-lánya programunk úgy, mint rég. Pár óra, ami csak a miénk, és tartalmasabb, mint a ruhavásárlás. Sikertelenül. Mindig akadt egy fontosabb barátnős program, ami ebben a korban érthető is. Nem csoda hát, hogy igen megörültem a jelzésnek, hogy csatlakozna laza kis kocogásaimhoz.

Kapva a lelkesedésen gyorsan elköteleződtünk, és beneveztünk a womanpower 4 évszak, 4 elem, 4 érem kihívására. Persze mindezt augusztusban, így a négy évszakot mi besűrítjük az év majd utolsó 4 hónapjába, természetesen tartva magunkat ahhoz, ahol abba hagytuk: 10,5 km-es távon.

Kitartás.

A rákészülő edzések Júlia részéről elmaradtak.

“Meleg van.”

“Túl későn feküdtem le.”

“Programom van, nem érek rá.”

Úgyhogy péntek reggel belecsaptunk a lecsóba, és 6 hétnyi áttunyult nyári szünetet megkoronázva egy fél 7-es keléssel, és a legkisebb “mindig csak a nagyokkal foglalkozol” szemrehányó érzelmi zsarolásával a lelkünkben vágtunk neki az első kihívás teljesítésének.

Az első 5 km jelmondata a “Vizet! Vizet!” volt, amikor is végre találtunk egy működő kutat. Júlia feltankolt, mint egy kis teve, majd töretlen elhatározással – és részemről lelkesedéssel – folytattuk az utat.

A második 5 km Júlia-szlogenje: “Nem állok meg, nem állok meg… Húzz ki!!!” – a reggelire mindössze egy nagy bögre kávé emésztgetése, a kútból elraktározott víz, a korgó has tökéletes oldalszúrást okozott nála.

Néhány derekat nem kímélő tornagyakorlat, és átlendültünk ezen is.

A fél város körbecirkálása után az utolsó kilométereket a zöldbe terveztük. A tóhoz vezető, hatalmas, ősfákkal övezett útnak már a puszta látványa is üdítően hatott ránk.

A Gyermekvárosban lefutott tó-körök a középiskolai testnevelés óráimat idézték. Marika néni ült a padon, mi pedig koptattuk a tóparti ösvényt. Ezt a helyet már akkor is szerettem. Ez a tó több, mint gyönyörű.

7 éve nem futott aktívan, a teste mégsem felejtett. Még mindig tökéletes a tartása, könnyed a lépése, szinte repül, suhan a levegőben, és képes az utolsó erejéből is olyan lendületet venni, hogy utolérhetetlenné válik. Van, amire csak születni lehet.

Lefutottuk.

Kitartásból jeles. Megérdemli az érmet.

Dél van, pár órája csupán, hogy hazaértünk és levettük a nyúlcipőt, én mégis már most, hálás szívvel várom a folytatást. A közös hétköznapi kocogásokat, az anya-lánya (lányai) napokat, a szeptembert, és vele a következő kihívást.




Fotó, videó: Jarabin Kinga



Alapértelmezett
Futónapló, Gondolatok

Holtpont

Amikor esténként kiveszem az én-időm és útnak indulok – általában félidőben – a második kilométer környékén eljön egy holtpont. Ilyenkor – és valahányszor egy hosszabb kihagyás után újra helye lesz a rendszeres mozgásnak az életemben – eszembe jut, hogy milyen nagyszerű is ez a test, hogy emlékszik, és nekem mindezt nem a nulláról kell felépítenem, majd pár perc tudatosabb légzés és lépés után a holtponton átlendülve futok tovább.

Van, amikor a holtpont az első lépésnél jön el. Ilyenkor úgy érzem magam, mintha a Mount Everest-et akarnám megmászni plusz oxigén nélkül. Mégsem adom fel. Arra gondolok, hogy nem vagyok egyedül. Valahol a Földön van még egy lány, egy nő vagy egy férfi, aki épp így küzd saját atomjaival, mint én, s közben minden egyes oldalába nyilalló szúró érzet tudatosítja benne, hogy a le nem küzdött, megélt vágyaknak, ára van. Neki sem kellett volna megennie a második kakaós csigát.

Közben ötszáz méterenként lesem az aktivitásmérőm, és a “félig tele, félig üres” pozitív gondolkodási alapelvet szem előtt tartva biztatom magam, hogy “már csak” három és fél kilométer van hátra. Az utolsó kétszáz méteres szokásos sprintnél ólom lábakkal döngetem az aszfaltot, fújtatok, mint egy gőzmozdony, és elhatározom, hogy egy életre titkosítom a feltételezett legrosszabb szintidőm.

Minden erőmet összeszedve futok a célként kitűzött negyedik kilométerig, majd térdemre támaszkodva könnyítek tüdőmön, mély lélegzetvételekkel, lassú kifújásokkal az aktivitásmérőm rögzítette adatokat alig felfogva: az idei legjobb időt futottam.

És van, amikor nincs holtpont, amikor az első lépéstől az utolsóig az a kör az enyém. Könnyed, gördülékeny, dinamikus, kielégítő.

A lélek is emlékszik.

Amikor eljön egy holtpont, nem kell a nulláról kezdeni. A megélt tapasztalatokra építve egy új belátással, új erőre kaphatunk, ha nem felejtjük el akkor sem, amikor jól mennek a dolgaink, hogy mindezt nem egyedül értük el, nem csak a mi érdemünk.

Minden időszak, és annak minden résztvevője tesz hozzánk egy kicsit. Segít megtenni azokat a köröket, melyekben már nincs holtpont, de segít küzdeni is, amikor azt kell, és közelebb visz ahhoz a valódi belső egyensúlyhoz, mely csak az élet próbatételein keresztül alakulhat ki.



Alapértelmezett
Lencsi-mesék, Mesék

A bábból kikelt pillangó

Egyszer volt, hol nem volt, egy ici-pici Lencsilány, ici-pici anyukával, ha nem is túl az Óperencián, hanem innen, de tényleg volt. Hogy Lencsi milyen volt? Okos, huncut, cserfes és igen eleven. Amikor jó kedve volt, lekacagta az égről a csillagokat és úgy ragyogott a szeme, hogy azt még a Nap is megirigyelte. Hosszú barna haját kibontva hordta, hogy legyen a tavaszi szélnek is játszótársa. Lencsi vékony és apró kislány volt, termeténél viszont sokkal nagyobb volt hite, jósága, igazlátása és szeretete, melyről messze földön híres volt.

A Lencsilány ici-pici házikója egy hatalmas nagy sűrű rengeteg szélén állt. A kertben virágok nyíltak, a kert végében patak csörgedezett, melyben apró kis halak úsztak. A patak partján, nyári estéken békák adtak hangversenyt, miközben vígan lakmároztak a szúnyogokból. Az erdőben mindenféle állat élt: volt ott róka, medve, farkas, sün, borz, mókus, bagoly, fakopáncs, fülemüle, kakukk, egy egész nyuszi család, őz, szarvas, vaddisznó, pók a fák ágai között és egy kolónia hangya a föld alatt. Az erdő másik szélén, pont a kis Lencsilány házával szemben – csak a másik oldalon – Tündér lakott. Ő volt a fák, a virágok, a föld, a víz, a levegő, egy szóval a természet őre. Az ő feladata volt vigyázni az egyensúlyt az erdő lakói és a természet között.

Egy nap az a hír járta az erdőben, hogy kikelt a bábból Pillangó. Tündér el is ment, hogy meglátogassa és köszöntse őt új életében. Pillangó épp a gomba tetején ült és szemmel láthatóan valamin nagyon gondolkodott, amikor tündér odaért:

  • Szia, Pillangó! – köszöntötte őt Tündér.
  • Szia, Tündér! De jó, hogy jöttél – válaszolt pillangó – segítenél nekem? Azon gondolkodtam, hogy most, hogy kikeltem a bábból és már elég nagy vagyok, valamit szívesen dolgoznék én is. Választanék valami munkát magamnak, de nem tudom, hogy mit. Teljesen tanácstalan vagyok.
  • Gyere, menjünk körbe az erdőben, és nézzük meg, hogy kinek mi a munkája, mivel foglalkozik és miért? – javasolta Tündér – Hátha az majd segít neked is dönteni!

Először Lencsiékhez mentek. Lencsi még ugyan iskolás volt, de tőle is megkérdezték, hogy mi szeretne lenni, ha majd egyszer nagy lesz?

  • Én nagyon szeretem a zenét és nagyon szeretek táncolni! – felelt Lencsi – Szívesen lennék tánctanár.

Lencsi anyukája mesekönyveket írt és az erdei könyvtárban tartott felolvasó esteket.

  • Nagyon szeretem a munkám – mesélte Pillangónak – kreatív és szabad. Sok örömöm van az alkotásban. Nagyon szeretem benne, hogy itthon tudok dolgozni, magam oszthatom be az időmet, de közben közösségi életet is tudok élni, így nem érzem magam elzárva sem a világtól.

Lencsi anyukája bevezette pillangót a házba. Megmutatta neki a könyveit, az íróasztalát, ahol dolgozni szokott, a mesetarisznyáját, a sok szép, kézzel varrt mesefigurát és a játékos mesés könyvet, amivel játszani szoktak Lencsivel. Lencsi pedig elővette a kedvenc táncos szoknyáját és egy rövid bemutatót tartott a vendégeknek.

Miután elköszöntek Tündérék Lencsiéktől, Farkas kisboltjába mentek. Farkas nagy örömmel fogadta őket. Körbevezette Pillangót a boltban:

  • Itt vannak a pékáruk, amiket Sikító Sárkány süt nekünk minden reggel. Finom, frissek! Zöldségeket Nyúléktól hozok, de mindenféle élelmiszert lehet kapni nálam a boltban! – büszkélkedett vele Farkas.
  • Mit szeretsz a legjobban, a munkádban? – kérdezte Pillangó.
  • Szeretek együtt dolgozni Nyuszival és a Sikító Sárkánnyal. Jó, hogy tudunk egymásnak segíteni. De a legjobban azt szeretem, hogy örömet tudok okozni az erdei állatoknak a sok finomsággal. – felelt Farkas.

Búcsúzóul Farkas még csomagolt Tündérnek Sárkány finom kiflijéből, Pillangónak pedig Nyuszi friss házi szamócájából, majd útjára engedte vendégeit, akik Bagoly doktor kórháza felé vették az irányt. Bagoly doktor is nagyon örült a vendégeknek. Szeretett a munkájáról beszélni. Szívesen fogadott önkéntes segítőket is a kórházban, hogy átadja hivatása szeretetét másoknak is. A kórházban volt gyerekosztály, fogadták a baleseti sérülteket, volt gyógytorna részleg és itt születtek a kis erdei állatok is.

  • Nem fárasztó ennyi mindenre odafigyelni és még a betegekkel is foglalkozni? – kérdezte kíváncsian Pillangó.
  • Vannak nehéz pillanatok – válaszolt Pillangó kérdésére Bagoly doktor – főleg azért, mert nem tudunk mindenkin segíteni. De mindig van a gyógyításhoz elég erőnk, mert nekünk ez nem munka! Hivatásból, szívből jövő szeretettel gondoskodunk a betegekről.

Pillangó már most tele volt élménnyel, de még elmentek Rókához is az erdei önkéntes tűzoltó állomásra.

  • Mit jelent az, hogy valaki önkéntes? – kérdezte Pillangó. – Már Bagoly doktor kórházában is találkoztam önkéntes ápolókkal, de pont ugyan úgy néztek ki, mint az igazi ápolók. Te is úgy nézel ki, mint egy igazi tűzoltó. – méregette rókát Pillangó.
  • Igen, a különbség nem a külsőnkben van. Ugyan azt a munkát végezzük, csak mi nem pénzért. Nem kapunk érte fizetést. Van egy olyan munkánk, amivel pénzt keresünk, hogy tudjunk ennivalót, ruhát venni, el tudjuk tartani a családunkat és közben szabadidőnkben önkéntes munkával segítünk. Van, aki bagoly doktor kórházában, én pedig itt az önkéntes tűzoltó állomáson. – válaszolt Róka.
  • És mi a rendes munkád? – kíváncsiskodott Pillangó.
  • Villanyszerelő vagyok. – felelt Róka.
  • Miért jobb az, hogy önkéntes tűzoltó vagy? Miért nem lettél hivatásos tűzoltó? – kérdezte Pillangó.
  • Azért mert nekem szükségem van szakmailag és lelkileg is arra a szabadságra, amit az önkéntesség ad. Nagyon szeretem a tűzoltó hivatást és szakmát. Sokat tanulok, képzésekre járok, odafigyelek a kondimra, hogy elég erős legyek a mentéshez, de sok olyan kötöttséggel jár a hivatásos szakma (legyen az tűzoltó, rendőr vagy katona), amit én nem tudok vállalni. Családom van, három kis róka vár otthon és szeretnék ott lenni, amikor nekik szükségük van rám, a feleségemnek is segíteni kell a gyerekek körül, amit hogyha hivatásos lennék, nem tudnék megtenni. Így saját magam tudom beosztani az időmet és azt, hogy mikor hol vagyok. Nagyon szeretem a villanyszerelő szakmám is. Pont ugyan ezért, mert szabadon tudok vele vállalkozóként dolgozni. Annyi munkát vállalok, amennyire szükségem van és magam osztom be az időmet is. Így lehet, hogy sok mindent csinálok egyszerre, de mindet én választottam szabadon, mindegyiket szeretem, és így ezek boldoggá tesznek és feltöltenek. Jut elég időm és energiám a munkámra, önmagamra, az önkéntességre, a gyerekekre, de még a feleségemre is, akit nagyon szeretek.

Róka körbe vezette Tündért és Pillangót az önkéntes tűzoltó állomáson. Megmutatta az irodáját, a híradós pultot, ahová beérkeznek a riasztások, a szertárban a szép piros gépjármű-fecskendőket, a szép sorba feltekert tömlőket, a gyakorló pályát és az érdekesebbnél érdekesebb felszereléseket.

Pillangó megköszönte Tündérnek a segítséget. Még ugyan nem tudta, hogy milyen hivatást válasszon magának, de a mai nap után abban biztos volt, hogy olyan dologgal fog foglalkozni, amit szeret, ami érdekli és akkor biztosan jól fog dönteni és jól fogja magát érezni a munkahelyén.

  • Ahogy a Nap, a hold, a csillagok feladata, hogy beragyogják az eget, a szíved feladata, hogy megsúgja, merre menj. Mindenki jó valamiben és mindenkinek a szívében van egy hang, ami elhívja arra, hogy ezt a jót kibontakoztassa és a világ szolgálatába állítsa. Játssz sokat! Próbálj ki mindent, ami érdekel! Légy kíváncsi, alkoss, ismerd meg a világot, hogy megismerhesd magad! – tanácsolta búcsúzóul Tündér pillangónak, majd estére hazatértek.

A következő napokban Pillangó beiratkozott egy művészeti képzésre, kipróbált néhány sportot, önkéntes munkát vállalt Farkas boltjában és Bagoly doktor kórházában is. Végül óvó néni lett a pillangó bábóvodában és örömmel segített felfedezni a kis báboknak a körülöttük lévő és a bennük rejlő világot.



Alapértelmezett
Dusgadh (Ébredés), Mesék

Linn an Oir – Az Aranykor (8. rész)

Az utoló timor Digalthas fejébe rágta be magát, és hiába is tömte magába a sok ostyát, hiába könyörgött a varázslónak, hogy mentse meg, a gonosz uralkodó elbukott bosszúját, az összefogást, és a nép ébredését látva, darabjaira hullott. Erejét és hatalmát vesztve emésztette fel a félelem. Draoidh varázsereje is gyengült. Már árnyéka sem volt önmagának. Toronyszobájába zárkózva igyekezett túlélni az egyre erősödő fényt.

Az uralkodó halálhíre riadalmat keltett a népben. Bár önállóan élték az életüket, és a Birodalom is egészen jól működött Diogalthas parancsai nélkül, de uralkodó híján még soha sem maradtak. Ekkorra azonban az emberek között járó ébredők elég szeretettel és erővel vonták körbe a Birodalmat ahhoz, hogy félelem helyett hálaadó imádságra gyűljön össze a város közepén lévő tó köré egymást kezét fogva, láncot alkotva a nép. Kicsik, és nagyok szívében egyszerre szólalt meg a vágy, mely elhozta a Földre a hetedik, a szabadság prófétáját, Saorsa-t, aki egyesítette az erőt, a hitet, a hűséget, a szeretetet, a testvériséget és az igazságot, megteremtve azt a szabad világot, melyben az emberek félelem nélkül élhettek a saját döntéseik mentén, egymásért, szabadon.

A megtermelt élelmiszert elosztották. Akinek több volt, megtanult önzetlenül adni, akinek kevesebb, az hálás szívvel elfogadni. A tudomány egyesült a hittel, és Dotair, a birodalom orvosa a test gyógyítását eztán a lélek vizsgálatával kezdte. Saorsa vezetésével az emberek megtanultak újra egyszerűen és harmóniában élni a természettel. Gazdálkodó, termelő közösségeket alakítottak ki, fákat ültettek, virágos kertekkel szegélyezett ligeteket alakítottak ki a város terein. Odafigyeltek a test – a lélek – a szellem hármasságának egyensúlyára. Alkottak és építettek. Már nem a külvilággal vívták a harcot, szembe mertek nézni önmagukkal, saját jellemüket formálva.

Mindenki a saját hajlandósága szerint alakította ki a maga útját. A régi szokásokat, és megszokásokat, a hagyományokat felülértékelve, határtalan lehetőségek és teljes szabadság mentén bővítették ki az emberek valóságaikat.

  • És mi lett a többi Birodalommal, anya?
  • A Luch-Dusgadh tagjainak fénye és Saorsa tanításai elterjedtek az egész világon. Békét, egyenlő elosztást, testvériséget, és egy feltétel nélküli, elfogadó, megértő szeretetet hozva a Birodalmakba. Az emberek gondolkodási képességében lakozó isteni örökség felismerésével az emberek világosságban ragyogó világot építettek.
  • Linn an Oir?
  • Igen, Linn an Oir. Az Aranykor.
  • És mi lett Draoidh-al?
  • Úgy vonta el a sok szeretet és fény a gonosz varázsló mágiáját, ahogyan a sötétség azt erősítette. Az Igazság Lelke nem tűrte meg a hazug ármányokat és a cselszövéseket. Halandóvá lett, s teste a korral az enyészetté vált.
  • És Tara nagyi?
  • Tara nagyi iskolát alapított, és gyerekeket tanított. Az iskolában ismerkedett meg Trevor nagypapával, aki gyógynövénytant oktatott.
  • Meséld el anya, hogy kérte meg Trevor papa Tara nagyi kezét!    
  • Késő van, ezt majd legközelebb.
  • Szeretnék én is olyan lenni, mint Tara nagyi!
  • Te csak légy önmagad. Tara nagyi is azt tanította, hogy a mi feladatunk itt a Földön abban áll, hogy minél inkább azzá váljunk, aminek a lehetősége itt él a szívünkben. Használjuk ki a bennünk rejlő lehetőségeket és éljünk tudatosan, hogy megvalósíthassuk igazi énünket, valódi önmagunkat.
  • És honnan tudhatom, hogy milyen lehetőségek rejlenek bennem?
  • Nincs más dolgod kicsi Tara, csak szeress, csak a szeretet képes felébreszteni a benned szunnyadó isteni erőt.
  • Szeretlek anya!
  • Én is szeretlek, Kincsem!     


Alapértelmezett